hosting: Hunet
r34
  cikkekfotók        
beszámoló [koncert]  2005. november 11. péntek   11:21
nincsen hozzászólás

szerző: Tompi
Transglobal Underground, Balkan Fanatik
2005. november 10. A38

  Elektronikus zenét világzenével keverni Londonban tulajdonképpen pofonegyszerű dolog. Kis túlzással akár azt is állíthatnánk, hogy ezért a Transglobal Underground, csak nekünk unikum, Hasfelmetsző hazájában teljesen természetes dub visszhangok közepette szitározni, majd mindezek után hajítani még egy nagyobb adag samplert, meg mindenféle hangmintát, és mint karácsonyfára a csúcsdíszt, úgy lehet tenni esetleg egy kis müezin-éneket ennek tetejébe, csak hogy még nagyobb legyen az össznépi kavalkád. Lett is ebből nagy divat. Ki is ürült ez az egész. Nagyítóval kell keresni azokat a formációkat, akik hitelesek tudtak maradni a multi-kultival kevert peace-love-unity közepette. November 10-én azonban csak elég volt lemenni az A38 gyomrába.
  
  Ha már lementünk, akkor láthattuk a Balkan Fanatik koncertjét is. A csapat gerincét Lepés Gábor, azaz Lepe producer és elektroguru és Jorgosz a Barbaro korábbi frontembere alkotja. Akármennyire is furcsán és bizarrul hangzik ez a párosítás, annál még sokkal furcsább és bizarrabb a zenéjük. Külön-külön nem lenne rossz Jorgosz éneke,(halld: korai Barbaro lemezek) és Lepe zenéje sem (halld: a Balkan Fanatik album, pl.), de nagyon távol állnak egymástól. Pedig elkülönítve egészen jók lennének ezek a népdalok, illetve ezek az intelligensen összelegózott ütemek. Essék szó a további vendégekről is: volt egy fejhangon kiabáló MC, és egy tüllszoknyába meg valami fekete latexhogyishívjákba burkolt hölgy, akik produkálták még magukat a színpadon már említett duó mellett. Vagy vérig sértve osztották a közönséget, ha nem volt megfelelő a taps hangereje.
  
  Amely azért csak felerősödött, amikor Sheema Mukherjee elfoglalta helyét az emelvényén, hogy hangszerének nyüvésével bebizonyítsa, hogy bizony ő a szitár Eric Rutanja. Ehhez csatlakozott az ütős hangszerekért felelős Ralph, akinek szerintem nincsenek a csuklójában izületei, se csontjai, mert ha gumiból is lennének, akkor sem tudna ilyeneket produkálni, mint ezen a koncerten. (Tehát minden valószínűség szerint tudja ő ezt az összes többin is.) Olyan hangokat szedett elő nótánként hintőporozott hangszereiből, amelyek inkább illettek volna Tim Wheelan laptopban tárolt zajkönyvtárába. Az instrumentális, össznépi rajcsúrt (jogosan) kiváltó intro után megérkezett az MC, T.U.U.P. is, akinek lassú, kimért mozdultaihoz hozzálassult a hangszeres szekció is a Yellow and Black Taxi Cab alkalmával. Itt elszabadult minden, (pokol pont nem) aminek el kellett szabadulnia, vagyis valami olyasmi, amit a bevezetőben próbáltam fejtegetni. Hammond orgonával bélelt, és indiai ritmusukkal töltött reagge a The Sikhman And The Rasta képében, ugyanez fordítva a The Khaalegi Stomp esetében, víziók előidézésre is képes monumentalitás a fölpaprikázott Drums Of Navarone-ban és a world music gospel himnuszbam, a Temple Headben. Megkapta a magáét a Mr President, bocsánat a Mista Prázident is, de a legszebb az egészben az volt, hogy semmiféle demagóg, sablonhippi felhang nem volt az egészben, csak we gonna rock this place (ez megtörtént), és némi make some fuckin noise (ez is). És ezek után még ők köszönték meg nekünk a feléjük áramló szeretetet és vibrálást. Mi köszönjük.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

Transglobal Underground

Balkan Fanatik

 programajánló: 
2023. december 20.
Ritual, Drone, Breakcore, ez a Havizaj #132
2024. február 10.
HOBO Vadászat 40 (Papp László Budapest Sportaréna)
2024. március 6.
Cradle Of Filth: jövő tavasszal újra Budapesten az angol metal legenda (Dürer Kert - Budapest)
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Indie rock királyai a The Sherlocks és a DOTE a Dürer kertben
Fear Factory, Butcher Babies, Ignea, Ghost Of Atlantis
Black Veil Brides az Arénában
Halocene
Insomnium, In Mourning, Kvaen
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana
Elefánt záró aktus a Budapest Parkban
She Wants Revenge a Dürerben
Architects a Budapest Parkban
Kreator, Biohazard, Terror, Sacred Reich, Remorse, A.M.D., Archaic
 kiemelt 
HOBO Vadászat 40
  
A blues és a rock szerelmesei különleges koncertélményben részesülnek HOBO következő Aréna koncertjén 2024

Először koncertezik Magyarországon a Take That!
Meshuggah + Avatar + The Halo Effect Budapesten
Cradle Of Filth: jövő tavasszal újra Budapesten az angol metal legenda
Quimby - Class&Roll - Közel 8 év után újra arénakoncert a Quimby-vel
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 viharos csend    paddy and the rats    red riding hood    gyöngyössy bence     anne hathaway    brasnyó antal    the amity affliction    thirty seconds to mars    paganfest     robert redford    nulladik változat    crossfaith    star wars    vágtázó csodaszarvas    after rain    gaya arutyunyan    david yengibarian    blood for blood    enochian theory    anchor    how do you know    sub bass monster    summer nights    more than a thousand    rango  

r46
Copyright 2000-2023 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!