lemezajánló [nagylemez] 2005. október 29. szombat 10:51
nincsen hozzászólás
szerző: Prof. Fusi Mi-ShiBelef: Infection Purification Candlelight Records
(Akár még a pszichológia számára is) érdekes dolog az, mikor a szinte már szeretnivalóan gyermeki naivitás találkozik a gyűlöletes black/death metallal, mint olyannal. Félreértések elkerülése végett sietve szeretném leszögezni, hogy bár úgy tűnik, mintha már annyi ilyen randevúnak lettem volna már szemtanúja, valójában először látok ilyet. Sőt tovább megyek, alighanem a világtörténelem során is először fordul elő ez a frigy, amihez egyébként figyelemreméltó és sápasztó módon a Candlelight Records tartja a gyertyát. Persze igaz, hogy sok ez irányba tendáló kórképpel szembesültem praxisom során, dehogy ennyire vegytiszta formában kristályosodjon ki a jelenség, az mégiscsak egyedülálló. Ha elkalandozott a kedves olvasó becses tekintete az eddigiek olvasása közben jobbra, már sejti is, hogy miről van szó. Hát igen. Alighanem minden idők legdiabolikusabb gyermekrajza, egyúttal pedig minden idők leggyermekibb (akármit jelentsen is ez, ha jelent valamit egyáltalán) diabolikuma született meg a francia Belef Infection Purification borítójaként. (Zárójelben jegyezném meg, hogy a lemezcím nem derül ki sehonnan, de a banda nevének megfejtéséhez is egy speciális fekete és lángoló Rosetta-kőre van szükség, ugyanis az olvashatóság a műfajtól elvárható módon fel lett áldozva a szentségtelen design szentségtelen oltárán.) Hogy miként jön össze a egy SS egyenruhás, gülüszemű, elvékonyodott fejbőrű távol-keleti árja-vámpír, az ő két kollegája (vagy mije), meg egy szőrős tomporú (láncra vert) kutyafejű nimfa, és egy pentagram formájú billog, arra bizony még Piaget sem tudott volna választ adni. Hasonlóan érdekes kérdésekkel szembesülünk, ha megfordítjuk a borítót, akkor ugyanis olyan kommentárt nem igénylő számcímekkel találkozhatunk, mint például a Brutal Destruction, a Barbarian Steel, a Torment Dominator, vagy éppen a Veincut Ecstasy. És akkor a zene. Előrebocsájtom: terjedelemben annyit foglalkozom vele, amennyit érdemel. Szeretnék valami meglepőt mondani, de úgy hiszem a fentiek fényében ezt nem várja el tőlem senki. Gyors, és kíméletlen black/death metal ez, abból az igazi underground fajtából, igazi egyéniség nélkül. Edzett fülűek különösebb megerőltetés (és katarzis) nélkül végighallgathatják, aztán visszatérhetnek a borítóhoz. Röhögni. Úgyis az a lényeg. Kötve hiszem ugyanis, hogy Adrameleech-ék ezt komolyan gondolják. Ha mégis, akkor Belef pólót akarok. Azonnal.