beszámoló [koncert]  2005. október 28. péntek   17:30

nincsen hozzászólás

  A seattle-i Nevermore a kedvenc zenekaraim közé tartozik, ezért felfokozott várakozással tekintettem az október eleji fellépésük elé. Különösen azért, mert a legutóbbi, 2003-as E-klubos előadásuk életem egyik legjobb koncertélménye volt. Évről évre egyre többen ismerik és szeretik ezt a fantasztikus zenekart, így idén már a Petőfi Csarnok tágas koncerttermében lépett fel a b>Nevermore. A német Dew-Scented és a dán Mercenary nagyon színvonalas előzenekarokként tették teljessé a fellépők névsorát.
  
  Elsőként a dán Mercenary lépett a deszkákra, hogy bemutassa a közönségnek progresszív power/thrash metal zenéjét. Az 1991 óta működő hattagú banda harmadik nagylemezét 11 Dreams néven adta ki 2004-ben. Zenéjük a komplex dalszerkezetek ellenére fogósnak, viszonylag könnyen befogadhatónak tekinthető. Remek témákból épülnek fel a számaik, és a két különböző énekhang további változatosságot biztosít. Mikkel power metalos énektémái mellett Kral basszusgitáros a marconább hörgésekért, üvöltésekért felelős. A Mercenary idén már egyszer fellépett a Petőfi Csarnokban, az április végi Heavy Metal fesztivál keretében. Akkor is egy remek koncertet adtak és ez most sem alakult másként. Lelkesen és precízen játszottak, Mikkel a számok között és közben is buzdította a közönséget. Az 11 Dreams album adta a koncert programjának a javát: a címadón kívül hallhattuk a ReDestructDead-et, a Firesoul-t és a World Hate Center-t. A második, EverBlack című lemezt pedig a Seize The Night című dal képviselte. Szóval egy kiváló koncertet adtak, emellett a hangzás is végig rendben volt a fellépésük alatt. A Mercenary egy nagyon jó zenekar, amely kellő egyéniséggel is rendelkezik.
  
  Ezután a Dew-Scented pusztító thrash metalja töltötte be a Petőfi Csarnokot. A négytagú német alakulat 1992-ben alakult, és idén már a hatodik nagylemezükkel jelentkeztek. Igazából a 2002-es Inwards lemezzel sikerült kitörniük az ismeretlenség homályából, és azóta már két kitűnő minőségű albummal jelentkeztek, az Impact és az Issue VI címűekkel. Kíméletlen, sallangmentes thrash metalt játszanak, melyben a gyors tempókat néhol agyszaggató zúzásokkal fűszerezik. Hendrik Bache gitáros gyors, megtekert riffjeihez Alexander Pahl basszusgitáros és Uwe Werning dobos adják a biztos alapot. Leif Jensen énekes pedig vadállat módjára ordítja és hörgi végig a dalokat. Uwe helyett a mostani fellépésen egy beugró dobos, Reno Kiilerich püfölte a bőröket, aki a vicces cowboy kalap viselet ellenére korrekten látta el a feladatát. A dallammentes, agresszív zenét nagyon magas színvonalon művelik, csak néha egy kicsivel nagyobb változatosság nem ártana a számok felépítése terén, huzamosabb idő után ugyanis könnyen megfárad a hallgató. A mostani 40 perces koncertjükkel egy tömény thrash esszenciát prezentáltak a hallgatóságnak. A feszes, precíz, izmoktól dagadó játék kiváló hangzással párosult. A vad headbangelésre ingerlő számokból egy kiváló koncertprogramot válogattak össze, melyben az utóbbi két lemez szerzeményei domináltak. Az Impactről hallhattuk a New Found Pain, a Destination Hell, a Soul Poison és a Cities Of The Dead című számokat, míg a nemrég megjelent Issue VI-ről a Processing Life, a Rituals Of Time, a Never To Return és a Turn To Ash hangzottak el. Az Inwards című lemezt is megidézték az Unconditional és a Bitter Conflict című dalokkal. Nagyon energikus koncertet adott a Dew-Scented, remélem, hogy még láthatom őket élőben!

  Végül elérkezett az est fénypontja, a Nevermore fellépése. A seattle-i zenekar 1994-ben alakult a legendás Sanctuary nevű együttes romjain. Idén adták ki a hatodik nagylemezüket, melyek mindegyike igazi mestermű. A Nevermore című debütalbum ugyan még egy kevésbé kiforrott lemez volt, de az utána következő Politics Of Ecstasy már egy zseniális teljesítmény. Sőt, azóta sem tudnak hibázni: a Dreaming Neon Black, a Dead Heart In A Dead World, az Enemies Of Reality és az idén nyáron kiadott This Godless Endeavor szavakkal leírhatatlan, csodálatos lemezek. Ezek az emberek olyan zenét játszanak, amely abszolút egyedi és egyéni, magával ragadó hangulattal rendelkezik, komoly érzelmeket és gondolatokat ébreszt. Főként power és thrash metalból építkezik a zene, de emellett még sok más műfaj hatása is megmutatkozik benne. Kategorizálhatatlan, műfajok felett álló zene ez, melynek örvénylő riffjei és delejező énektémái rabul ejtik a fogékony hallgatót. A komplex, rétegzett zenét olyan művészek alkotják, mint Jeff Loomis, a megtekert, egyedi riffeket gyártó gitáristen, az ezerféle hangon éneklő Warrel Dane, a hihetetlen lazasággal, de egyben pontossággal doboló Van Williams és a kiválóan basszusozó Jim Sheppard. Ehhez a kvartetthez csatlakozott immáron állandó tagként a Testamentet is megjárt Steve Smyth, aki olyan könnyen illeszkedett be a Nevermore-ba, mintha mindig is itt zenélt volna.
  
  Tehát nagyok voltak az elvárásaim a koncerttel kapcsolatban, és nem is kellett csalódnom. A végig kiváló hangzású fellépést a zenészek bámulatos teljesítménye és a remek hangulat is emlékezetessé és feledhetetlenné tette. Mindegyik tag kiváló formában volt, Warrel Dane is maximálisan kiénekelte a lemezen hallható csodálatos énektémákat, a látható egészségügyi problémái ellenére is. Warrel nagyon lefogyott az elmúlt évek során, és nem véletlenül viselt a koncert alatt kötött sapkát: amikor rövid időre levette, szembetűnő volt, hogy igencsak ritkássá vált derékig érő aranysörénye. A tavaly előtti E-klubos fellépéshez hasonló katarzist, színpadmászást itt most nem lehetett elvárni, a helyszín adottságainak köszönhetően ez lehetetlen is lett volna. A színpad viszonylagos távolsága és a nagyobb terem által adott körülmények miatt ez egy kevésbé bensőséges koncert volt, de ezért kárpótolt a kitűnő hangzás és a kifogástalan zenei élmény. Azért a hangulatra most sem kellett panaszkodni, Warrel egy nagyszerű frontember! Számok közötti konferálásai, dalok alatti gesztusai nagyon megnyerők, egy igazi egyéniség. A koncertprogramot úgy állították össze, hogy alapvetően más számok szerepeljenek benne az előző turnéhoz képest. Az új lemezről, a This Godless Endeavor-ról hangzott el a legtöbb szerzemény a Born, a Final Product, a My Acid Words, a Bittersweat Feast, a Sentient 6 és a ráadásban eljátszott monumentális címadó képében. Az ezt megelőző Enemies Of Reality-ről viszont meglepetésre csak a címadó számot adták elő. A Dead Heart In A Dead World című albumot 4 szám is képviselte. A Narcosynthesis és a The River Dragon Has Come mellett a közönségénekeltetéssel egybekötött, csodálatos lírát, a The Heart Collector-t is eljátszották (noha Warrel először elrontotta a felkonferálását), valamint a teljesen eltorzított, brutálisra sikeredett feldolgozás, a The Sound Of Silence is elhangzott. A Politics Of Ecstasy-ról előadták a The Seven Tongues Of God és a The Learning című szerzeményeket. A Dreaming Neon Black-ről pedig a címadón kívül a Beyond Within-t játszották el. Nagyszerűen válogatták össze a számokat, talán csak a The Learning alatt ült le kissé a hangulat, ez a dal szerintem inkább otthoni hallgatásra való. Összességében elmondható, hogy egy újabb nagyszerű koncerttel örvendeztette meg a magyar rajongókat a Nevermore gárdája. Olyan egyéni, időtlen muzsikát játszanak, amely örök értékekkel rendelkezik. Kétségtelen, hogy ők alkotják napjaink egyik legjobb metal bandáját!
  
  A Nevermore őszi fellépése az év egyik legkiemelkedőbb koncertélményét nyújtotta, amely a jelenlévők emlékezetében biztosan örökre meg fog maradni. Az előzenekarok is nagyon színvonalas fellépéseket adtak, az elejétől a végéig felhőtlen szórakozásban lehetett részük a koncertre ellátogatóknak. Ezek után már a következő magyarországi Nevermore koncertet várom! Remélhetőleg minél hamarabb sor fog kerülni rá!

azonosító (nem kötelező):	ellenőrző kód:	gépeld be ide:

új hozzászólás írása: