beszámoló [koncert] 2005. október 26. szerda 12:55
nincsen hozzászólás
szerző: TompiRaekwon 2005 október 10. Süss Fel Nap
Úgy látszik, Jim Jarmusch kedvenc hip-hop zenekarának tagjai egyenként jönnek Magyarországra. Nincs is ezzel semmi baj, hiszen rendre megtöltenek valami kisebb, vagy nagyobb klubbot. De azért mégiscsak az volna az igazán nagy durranás, ha az egész Wu Tang Clan tiszteletét tenné minálunk. (Gyorsan pontosítom magam: az egész klán sajnos már nem léphet fel sehol. Ol Dirty Bastard nélkül ugyanis nem lehet már egész ez a formáció.)
Így is sokan voltak kíváncsiak arra, hogy a konyhafőnök Raekwon szerint mi újság a Nagy Alma háza tájékán. Szépen meg is telt a Süss Fel Nap egy igen érdekes társasággal. Nagyjából mindenki úgy nézett ki, mint a Pretty Flight For A White Guy videó-klipjének főhőse, bár azért ezt az uniformizált társaságot is fel lehetett osztani több csoportra: volt aki ténylegesen Raekwon miatt jött, és még azt is tudta, hogy a Wu Tang aznap estére kijelölt nagykövete a Keleti vagy a Nyugati oldalhoz tartozik. Aztán volt olyan is, aki tudta, hogy a rap kapcsán szokás Keleti meg Nyugati oldalról beszélni, de hogy ez jelen esetben pontosan mit és kit is jelent, azt már kevésbé. És voltak szőke cicával és terepjáróval érkező, minden bizonnyal bérből és fizetésből élők, akik azért voltak itt, mert aki itt van, az kemény, esetleg azért, mert aki kemény, az itt van. (A Keleti és a Nyugati pedig szótárukban a pályaudvar szócikk alatt keresendő.)
Nem is kellett amúgy a Gyémánt-Fater bevonulásáig várni, míg a fent leírt kompánia megtöltötte a koncerttermet. Köszönhető volt ez a bakelitről küldött minőségi hip-hop adagnak, és persze a még minőségibb előfreestyle-nak, amit az Irie Maffia két igen lelkes és ami sokkal fontosabb, szakavatott MC-je vezetett elő, nem spórolva a szellemes rímekkel. Háttérzenéjük igen széles spektrumon mozgott, a nyugodt zongoraszó éppúgy megvolt benne, mint a kőkemény, bólogatásra ingerlő, szaggatott ütem. Ez több okból volt jó, először is jól jött ez a kis változatosság a későbbiek fényében. Aztán az ő műsoridejük se volt éppen kurta, így később kezdett el ásítozni, meg büfé felé haladni a nagyérdemű.
Az a nagyérdemű, amelyet nevezhetnék kicsit tiszteletlenül heringseregnek is, hiszen már DJ Storm előhergelése alatt úgy megtöltötték a szóban forgó helyet. Itt is sűrűn repkedtek a levegőbe a kezek, meg a tenyerekkel formázott W betűk, de mikor feltűnt a szakács, meg az ő hatalmas darab kiskuktája, és a közölték, hogy Dollar Bill Yall, akkor aztán tényleg elszabadult a pokol, besűrűsödött a füstfelhő, a fejét rázta az egyik nem, csípőjét meg a másik. Mert hát pontosan az jött, aminek jönnie kellett, azok a szikár, zajos, sercegő, ropogó ütemek Storm keze alól, és a keménykedő és vagánykodó szöveg, ami ha jobban belegondolunk, ezektől az arcoktól valóban kemény, és valóban vagány. Még akkor is, ha az énekes részek bántóan hamisak, a számoknak, meg olyan kurtán-furcsán van végük. Látvány szempontjából is kitesz magáért a New York-i trió, törölközőjüket, és mikrofonjukat lóbálva járják be a színpadot, az Ice Cream alatt meg a közönség soraiból hívnak fel a színpadra alkalmi táncosokat, persze kizárólag hölgyeket. Nem érheti szó a ház elejét magával a zenével kapcsolatban sem, Wu Tang klasszikusok éppúgy elhangzottak, mint Raekwon a szóló lemez dalai, sőt a hamarosan megjelenő Cuban Linx pt. 2-ról is ránk zúdult pár tétel. Ez szó szerint értendő, ugyanis vélhetően ez lesz a séf legkicsontozottabb, ezáltal legizmosabb anyaga. Jó lenne, ha eljönne bemutatni a teljes lemezt, de azért az volna az igazi, ha eljönne végre Jim Jarmusch kedvenc hip-hop zenekara.