beszámoló [koncert]  2005. október 10. hétfő   13:13

nincsen hozzászólás

  Régi vágya teljesült a finn power metalt kedvelőknek, hiszen a műfaj nagy reménysége és titkos favoritja, a Sonata Arctica végre önálló turnéval, headliner-ként látogatja végig Európát, így többek közt Magyarországot is. Az eddig rendszeresen a Nightwish, Stratovarius, és a többiek árnyékában élő banda szeptember 17-én a Wigwamban bizonyíthatott a magyar közönségnek, hogy nem csak segítőként, rövidített programmal tudják beizzítani a népséget, hanem teljesértékű, másfél órás futamidőre is érettek.
  
  Ahogy az várható volt, meglehetősen sok ember, kis híján teltház várakozott a metálkodásra. A Wigwamnál sose lehet tudni, hogy 11 után vagy 10 előtt kerül sor a koncertkezdésre. Ezúttal az utóbbi teljesült, miután felvonták a DVD kivetítőt és széthúzták a függönyt, a Machine Men penderült a színpadra.
  
  A Gépemberek egyáltalán nem gépies zenét toltak, hanem lendületes, áriázós heavy metalt a már jól ismert finn recept szerint. Fazonilag egészen rendben voltak, egyedül az énekes volt első blikkre kissé fura figura, az ő belépőjét haverom boldogan villázva fogadta, mint női frontembert. Aztán a szájához kapott és kissé meglapult, amikor konstatálta efölötti tévedését De meg kell hagyni, hogy tényleg kissé zavarba ejtő arcberendezése van emberünknek. Viszont az énekesi teljesítményébe nem lehetett belekötni, a dallamok, sikítások, áriázások jól mentek neki. A banda is szépen alátette a zenét, különösen a gitárosok játéka és dallamos szólói tetszettek. A hangzás is korrekt módon össze lett rakva, szépen szólt minden hangszer és az ének, így kell ezt! A csapatnak idén jelent meg a második teljesértékű albuma Elegies címen, erről játszották a Falling, Dream & Religion, és az Apathy című dalokat, valamint a debütáló Scars & Wounds-ról a The Gift, Silver Dreams, Man In Chains, Betrayed By Angels és a Victim nótákat. A világot nem fogják megváltani, de a heavy metalt kedvelők számára még sok örömet tudnak okozni, ha folytatják a megkezdett útjukat. A Wigwam közönség elismerését is begyűjtötte a banda, ezt az időnként felcsendülő Machine Men Machine Men! kórusok bizonyították.
  
  Utánuk egy mókás kedvű road izzította be a mikrofonokat, minden létező idióta hangszínt felhasználva. Kalapját és fizimiskáját megtekintve azon röhögtünk, hogy vajon country-zenekarrá alakult a Sonata? Noha a Machine Men-re nem ment be minden jelenlévő, azért így is meglehetősen kevés hely volt egy embernek a színpad előtt. De amikor megszólalt a Sonata Arctica intro-ja, még zsúfoltabb lett a helyzet, berobbant a banda a Misplaced-el, az első sorokban pedig mindenki vad küzdelembe kezdett a pozícióért, meg egyébként is. Persze igazán jól elhelyezkedni semmiképpen sem lehetett, mert hol egy csuklószorító szegecse döfte át félig a bőröm, hol az előttem álló hajából táplálkoztam (a mögöttem lévő is így lehetett vele), hol a kezünk akadt össze a szomszédommal. Eközben nem volt a színpadon sem megállás, pörgött tovább a Rekoning Night album a Blinded No More-al.
  
  A Sonata Arctica előzenekarként, és most főzenekarként is tanúbizonyságát adta, hogy nagyon színpadra termett csoportosulás ők. Megvan az átütő erő a produkciójukban, és tartják a kontaktust a közönséggel is. Tony Kakko remek frontember, és kiváló énekesi teljesítményt mutatott. Jani Liimatainen gitáros játszott még nagyon látványosan, folyamatosan mosolyogva biztatta a közönséget, és persze egy kis marháskodásért sem kellett a szomszédba mennie (pontosabban csak a gitártechnikusához). Valahogy a szinti hangját hallottam kicsit jellegtelennek, de nem azért, mert Henrik rosszul játszott volna, hanem mert elvesztek a futamai a hangfalakban. Ellenben a szólói viszont jól kihallatszottak, többek közt ezek adják a Sonata Arctica sava-borsát, nagyon sütöttek most is. Néha alig lehetett megkülönböztetni, hogy vajon a gitár vagy a szinti vág le ilyen virgonc futamokat? Amúgy is nagy komolyság ez a szinti-gitár, amivel Henrik nyomul. De említsük meg a ritmus-szekciót is, akik szintén profi módon hozzátették magukat a produkcióhoz.
  
  A csapat természetesen szemezgetett az összes albumáról, megelevenedtek a felemelő pillanatok. Még a ritkaságszámba menő Takatalvi lemezen szereplő Dream Thieves-et is eljátszották. De ettől eltekintve a legjobb, legismertebb dalok kerültek terítékre, mint a Victoras Secret, Broken, Weballergy, Replica, My Land, Black Sheep, a ráadásban pedig Last Drop Falls, Don´t Say A Word, The Cage, valamint egy kis medley pár dal összegyúrásából. Úgy látszik power metal körökben megvan a divatja ennek a mixelésnek, a Brainstorm is elővett egy ilyen mutatványt tavasszal. A koncertet egy mókás Vodka-dallal zárták, ez meg valami finn specialitás lehet, hiszen a Nightwish Marco-ja is rendszeresen sztárvendégként üdvözli a színpadon Mr. Finlandia-t.
  
  Nagy élmény volt ez a buli a power metal rajongóinak, remek hangulat volt, csápolás, közös éneklés, minden ami belefért. A tömeg egy kicsit azért zavaró volt, meg kellett harcolni a helyért, a headbang is óhatatlanul azzal járt, hogy pár előttünk lévő ember feje bánta, de hasonlóan emelkedett hangulatban ilyesmi gyakorta megtörténik. Mögöttem is hasonló volt a helyzet, szinte egész végig néhány fel-le ugráló csaj fel-le ugráló mellei karistolták a hátam. Ha jobban belegondolok, annyira nem is rossz ez a tömeg Lényeg a lényeg: ideje volt már egy önálló Sonata Arctica turnénak, és annak is ideje volt, hogy hazánkban lépjenek fel főzenekarként. Egyedül azt hiányoltam, hogy a magyar közönség nagy kedvence, Andy B. Franck nem lépett fel Symphorce nevű bandája élén (de mint kiderült, őket az október 31-i Forr-a-dalom Fesztiválon megtekinthetjük a Pecsában), de ettől eltekintve fantasztikus este volt!

azonosító (nem kötelező):	ellenőrző kód:	gépeld be ide:

új hozzászólás írása: