hosting: Hunet
r36
  cikkekfotók        
magazin [kiállítás]  2005. szeptember 11. vasárnap   10:14
nincsen hozzászólás

szerző: morzsa
Gyökerek 2005 - finn, magyar és romániai képzőművészek kiállítása a budapesti Volksbank Galériában
2005. szeptember 13-tól október 24-ig, Volksbank Galéria (XII. Istenhegyi út 40/A)

  A Magyarországi Volksbank Rt. megtisztelő feladatának tartja, hogy az európai kultúrában meghatározónak számító mecénási szerepet is felvállalja. Úgy vélik, hogy ezzel az ügyfélkörünknek a bankba fektetett bizalmát is erősítik.
  
  Ez az elv vezette őket akkor, amikor országos hálózatunkban három évvel ezelőtt elindítoták kiállítás-sorozatunkat. A kiállításoknak helyt adó fiókok így válhattak a kultúra, elsősorban a képzőművészet értékeinek terjesztőivé. Hitvallásuk, hogy rendszeresen teret biztosítsanak kortárs képzőművészeknek, akik kvalitásukkal, művészi hitvallásukkal, életútjukkal kapcsolatot jelentenek Magyarország és Európa között.
  
  Mindezek miatt külön örömünkre szolgál, hogy a 2005. szeptember 13-án 17,00 órakor megnyíló (XII., Istenhegyi út 40/A.), a Finn Nagykövetség szervezésében létrejött Gyökerek című kiállításnak teret adjanak. A finn, magyar és romániai művészek alkotásai a nívós művészet egyetemes nyelvén íródva a különböző országokban élő, más-más életutat bejárt alkotók közös európai gyökereit, azonos kulturális örökségét jelzik. Minden ilyen alkotóközösség létrejötte hozzájárul egymás országainak jobb megismeréséhez, s nemcsak a művészek, de a művészetszerető közönség is gazdagodik általuk. A kiállításnak helyszínt adó Istenhegyi úti Volksbank Galériában és a bank más fiókjaiban is a jövőben további magas színvonalú, egyetemes értékeket képviselő műalkotásokat láthat a hozzájuk betérő ügyfél és művészetet szerető érdeklődő.
  
  A Finn Festőművészek Szövetsége a Balatoni Nemzetközi Művészeti Egyesülettel és magyar művészekkel együtt 2001 óta szervez művészeti szimpóziumokat. A szimpóziumokon a művészettörténet és a társadalmak történelmi helyzetének fényében vizsgálják a művészi alkotómunka kiindulópontjait. A szimpóziumok programján minden évben szerepelt szinte minden képzőművészeti ág a rajztól a performanszig és videóinstallációkig, a finn és magyar képzőművészetről szóló előadások, beszélgetések, műteremlátogatások, valamint számos kiállítás Magyarországon és Finnországban is. A projekt célja, hogy elősegítse Finnország, Magyarország, és most már Románia művészeinek hálózatba szerveződését, egymás országainak, művészetének jobb megismerését, valamint, hogy a kultúrák találkozása által gazdagítsa a művészeti alkotómunkát.
  
  A budapesti Volksbank Galériában 2005 szeptember 13-án 17 órakor nyíló Gyökerek kiállításon a felsőörsi Villa Törökben júliusban rendezett szimpózium finn művészei közül Tuija Lampinen (Riihimäki), Päivi Maunu (Turku), Teemu Mäki (Helsinki), Heli Penttinen (Pusula), Veikko Saarivaara (Helsinki), Timo Soppela (Helsinki), Mirimari Väyrynen (Helsinki) valamint Maria Wolfram (Helsinki) munkái láthatók. A Finn Festőművészek Szövetsége részéről a szimpóziumon és a kiállításon a szövetség elnöke, Juha Okko festőművész és Eeva Kilpinen projekttitkár vesz részt.
  
  A magyar és romániai művészek közül a kiállításon Albert Levente, Bánki Ákos, Zsenia Bozukova, Daczó Enikő, Györgydeák György, Jovián György, Kelemen Marcel, Nemere Réka, Péter Alpár, Romvári Márton, Sípos Sarolta, Varga Leon Gábor, Vargha Mihály és Vári Ágnes munkái szerepelnek.
  
  A szimpózium célja, hogy kiszakítson művészeket a hétköznapokból, hétköznapi rutinjaikból, kötelezettségeikből és napirendjükből. Az együtt, pontosabban egymás mellett dolgozás alkotja szimpóziumaink magját, bár sokak számára ez kezdetben nehéz, néhányunknak elejétől kezdve természetes és szükséges. A művészi tevékenység kirakatba állítása a művészi munka része, de általában csak a végtermékre vonatkozott. A szimpóziumon magad kerülsz kérdések és kíváncsi pillantások kereszttüzébe, mások jelenlétének közelségébe.
  
  Néha, ha a munka olyan fázisba ér és az alkotónak ihlete van, érkezik egy kérdés vagy észrevétel, vagy csak egy mondat és válasz, talán párbeszéd, amely felfedi a néző és az alkotó számára az alkotó motívumait, szokásait, rutinjait és tartalmait. Lényeges momentum, hogy szinte senki sem úgy dolgozik, „mint máskor”. Fontos, hogy a saját műtermen kívül, a megszokott anyagok nélkül kell tudni alkotni. A szimpóziumon a többség rögtönöz. Sokan olyan anyagot, anyagokat használnak, melyekhez máskor nem gyakran nyúlnak. Sokan próbálnak ki új témákat, anyagokat, munkamódszereket. A szimpózium lehetővé teszi a változást és megújulásra kényszerít.
  
  A közös alkotás, a közösségi szellem legyőzi az időnként jelentkező nyelvi és kulturális akadályokat. A képzőművészet egy olyan nyelv, amely számunkra, résztvevők számára közös, mindannyian értjük. A szimpózium másik résztvevője barát, kolléga: egy téren és időn osztozunk vele, nem versenytárs vagy érzéketlen kritikus.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2023. december 3.
Dead Daisies: koncert, best of lemez
2024. február 10.
HOBO Vadászat 40 (Papp László Budapest Sportaréna)
2024. március 6.
Cradle Of Filth: jövő tavasszal újra Budapesten az angol metal legenda (Dürer Kert - Budapest)
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Várják a jelöléseket a Cziffra Fesztivál díjaira
A művészet születése 5 fotós fényképein keresztül - A Capa Központ kiállítása Veszprémben
„A mi Normafánk” címmel közösségi fotógyűjtést szerveznek
Közös többszörös – Minifesztivál a Capa Központban
Elindult a Bebop, a Müpa podcastjének új évada
Muzsikás 50 - Jubileumi évadzáró koncert a Magyar Nemzeti Múzeumban
Makám 40 jubileumi koncert, bemutatkozik a Makám Quartet
Szécsi Pál 80. születésnapi emlékkoncert az Arénában
 kiemelt 
Dead Daisies: koncert, best of lemez
  
Több mint 10 éve élteti a nagybetűs Rockzenét a The Dead Daisies! A zenekar idén kiadott válogatáslemezét mutatja be december 3-án a Barba Negrában, méghozzá ismét John Corabival a mikrofon mögött

HOBO Vadászat 40
Először koncertezik Magyarországon a Take That!
Meshuggah + Avatar + The Halo Effect Budapesten
Cradle Of Filth: jövő tavasszal újra Budapesten az angol metal legenda
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 atheist    friendly fires    julie taymor    mortician    within the ruins    the vices    boz cordolla    ska-p    sziget 2009    amber smith    novarock    a-team    within the ruins    brutality will prevail    hobo    shia labeouf    arany jános    europica    sunrise avenue    bon scott    taking dawn    jon oliva’s pain    21 jump street     kanada káosz    chris rea  

r41
Copyright 2000-2023 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!