hosting: Hunet
r34
  cikkekfotók        
hírek   2005. augusztus 23. kedd   10:24
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Elhunyt Cserháti István


  Hosszantartó betegség után, 2005. augusztus 21én 51. életévében elhunyt Cserháti Pityi István. Tagja volt a klasszikus P. Mobil felállásnak, társszerzője volt a Honfoglalás rockszvitnek. Bencsik Sándor gitárossal 1980-ban alapították meg a P. Box zenekart, melyben előbb Varga Miklós, majd az időközben a Dinamitot is megjárt Vikidál Gyula lett az énekes. A P. Box 1985-ig három mára klasszikussá érett albumot jelentetett meg: P.Box, Kő kövön, és Ómen. A zenekar pályafutásának első szakasza az István, a király rockopera sikere nyomán távozó Vikidál Gyula kilépésével zárult. Cserháti Pityi ezután Debrecenben telepedett le, és ugyan sikeres vállalkozásokat vezetett a polgári életben, természetesen nem feledte zenészmúltját sem. A háza pincéjében létrehozott P. Box Hangstúdió a cívis város zenészeinek Mekkája lett, a 90-es évek elején felkarolt Szfinx zenekar tagjaival pedig az ezredfordulón újra felnyitotta Pandora szelencéjét. Az új felállású P. Box élén két stúdióalbumot és egy amolyan félhivatalos koncertalbumot adott ki, a komoly hangvételű, idén nyár elején megjelent Pangea anyagot pedig már a kórházi ágyról el-el szökve fejezte be. Nevezték őt a Hammondok királyának, mesternek, orgonavarázslónak, pedig Ő csak mindenki Pityije akart lenni. Temetése 2005. augusztus 25-én csütörtökön 12.00 órakor a debreceni köztemető 2. ravatalozójánál lesz. Nyugodj békében, Pityi!



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2023. december 1.
Deathstars, Priest, Liv Sin a Barba Negra-ban
2023. december 3.
Dead Daisies: koncert, best of lemez
2024. február 10.
HOBO Vadászat 40 (Papp László Budapest Sportaréna)
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Íme az első dal Bruce Dickinson szólólemezéről
Bette Smith a Soul rock királynője visszatér az emelkedett hangulatú Happiness-szel
Már látható az Ashes of Perishing modern metalcore együttes legújabb dala, a Waste of Life
A finn melankolikus metal zenekar a Lucidity, örömmel jelenti be új albumát.
Éretlenségtől a felelősségvállalásig, ez Jarki Monno új dal
GVLLOW újra rögzítette, remixelte és remaszterelte a Fell In Love With a Ghost című dalát.
Megérkezett a PEAKS! legújabb dala
Még nagyobb koripályával várja december 1-től a látogatókat a Budapest Park
 kiemelt 
Dead Daisies: koncert, best of lemez
  
Több mint 10 éve élteti a nagybetűs Rockzenét a The Dead Daisies! A zenekar idén kiadott válogatáslemezét mutatja be december 3-án a Barba Negrában, méghozzá ismét John Corabival a mikrofon mögött

Deathstars, Priest, Liv Sin a Barba Negra-ban
HOBO Vadászat 40
Először koncertezik Magyarországon a Take That!
Meshuggah + Avatar + The Halo Effect Budapesten
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 enter shikari    shia labaouf    czank ninetta    zorán    black therapy    zöld darázs 3d    worning    lancer    affliction    dehumanized    justin sullivan    sworn enemy    trollech    asphyx    coheed and cambria    chimaira    turisas    clairvo    owl city    tudósok    over my dawn    kinkiez    megamind    piramis    liberal youth  

r50
Copyright 2000-2023 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!