beszámoló [koncert]  2005. augusztus 21. vasárnap   10:24

nincsen hozzászólás

  Igen sokoldalú jazzmuzsikust köszönthettünk a Világsztárok a Millenárison sorozat júliusi fellépőjeként. Ez a jelző persze csak annak mond valamit, aki igazán nyitott a nem annyira sablonos irányzatok felé, és alaposabban bele tudta ásni magát a dobvirtuóz Billy Cobham zenei pályájába, hiszen az jóval túlmutat az „egyszerű” jazzmuzsikus-karrieren. Cobham minden irányzatot kipróbált a klasszikus jazztől (Stella by Starlight, Autumn Leaves, New Waltz) a fúziós zenéig (The Promise, Stratus) és a populáris funky-ig (Now that you´ve Gone, Okky Dokky, I Want You Back, Mirage), és mindegyik műfajban egyformán helyt is állt. Szerteágazó érdeklődése, kísérletezőkedve olyan zenészekkel hozta össze őt, mint Miles Davis, John Abercrombie, Joe Zawinul, Chick Corea, John McLaughlin, John Scofield, Randy Brecker vagy Jack Bruce, hogy csak a legnagyobbakat emeljük ki.
  
  Ezen a júliusi budapesti fellépésen legendás zenekarával, a Spectrummal - vagyis a Szabó Gábor és Santana mellől ismert Tom Coster billentyűssel, Ric Fierabracci basszusgitárossal (Nancy Sinatra, Shakira, Planet X, Randy Brecker, Dave Weckl Band, Chick Corea Electrik Band, Scott Henderson) és Frank Gambale gitárossal (Maurizio Colonna, Antonella Ruggiero, Chick and the Electric Band, Raison D´etre, Steve Weingart, Steve Billman, Baron Browne, Steve Smith, Dave Weckl, John Patitucci, Eric Marienthal) - állt színpadra. Négy összetéveszthetetlen jazz személyiség, négy, a fúziós jazz felségterületén túlzás nélkül meghatározónak számító zenészegyéniség állt a Millenáris pódiumán, a középpontban Cobhammel, aki maga köré gyűjtötte ezt a formációt (valami egyébként azt súgja, hogy nem volt nehéz meggyőzni őket, hogy csatlakozzanak).
  
  Egyszerre volt „egyszerű”, hagyományos koncert és valódi dobvarázslat ez az előadás: a zene egésze, bonthatatlan egysége és Cobham bámulatos szólói egyformán magukkal ragadták a nézőket. Cobham produkciójában ott voltak a védjegyszerű, hirtelen váltások, pörgetések, zakatoló ritmusok, játéka tisztasága, pontossága, könnyedsége és ötletessége mindenkit főhajtásra késztetett. Érdemes is volt a játékára fókuszálni, mert nem mindig adatik meg, hogy egy ilyen klasszist láthassunk. Hiba - és valószínűleg lehetetlen vállalkozás is - lett volna azonban csakis rá figyelni, hiszen ezen az estén mégsem csak a dobos volt a központi szereplő: Cobham muzsikusbarátai is végigparádézták a koncertet. Hármuk közül Frank Gamble, a vérprofi jazz-rock gitáros került talán leginkább az előtérbe hosszú szólóival, miközben Ric Fierabracci, Tom Coster és Billy Cobham a háttérben meghúzódva, mégis mindannyian figyelmet követelve kísértek. A produkció sikerét nagyban segítette a többségében kiváló hangzás is, bár a helyiség alapvetően előnyös akusztikai tulajdonságai dacára is akadt néhány olyan pontja a teremnek, ahol a berendezés nem tette lehetővé, hogy tökéletesen leülepedjen és kikristályosodjon Cobhamék muzsikája.
  
  A kvartett minden görcs nélkül nyomta a tételeket, melyekben rengeteg virtuóz megoldást és motívumot lehetett felfedezni. A produkcióban úgy 50-50%-ban vegyült a jazz klasszikusabb, melodikusabb iránya, és a fúziós, jazz-rock megoldásokkal építkező műfaj, és azt hiszem, ebben a műsorstruktúrában mindenki meg is találhatta a kedvére valót. Cobham remek muzsikus, és egyben kiváló zenei elme, aki nem kérkedett és nem helyezte magát előtérbe, inkább zenésztársai mögött maradt és csendben irányított - pedig láthatóan nem okozott volna neki gondot akár három pár dobverővel is egyszerre osztani a ritmusokat. Hirtelen váltásai és a szabálytalannak tűnő „soknegyedei” társainak egyáltalán nem okoztak gondot, ahogyan a közönségnek sem. Itt bizony mutatóban sem fordultak elő egyszerű 4/4-es alapok, a műsor csak a bravúrról, a bravúrról és a bravúrról szólt - valahogy azonban mégis könnyen emészthető, élvezetes, ízléses maradt, és ez is volt a legfontosabb ismérve. Na meg persze az a rajongó odaadás, amellyel végigtapsolta és -fütyülte a két felvonást és a ráadást a publikum, és az a csendes, gondolataiba merítkező áhítat, amelybe távozóban burkolózott.

azonosító (nem kötelező):	ellenőrző kód:	gépeld be ide:

új hozzászólás írása: