hosting: Hunet
r32
  cikkekfotók        
lemezajánló [nagylemez]  2005. augusztus 3. szerda   17:25
nincsen hozzászólás

szerző: Tompi
Nadir: Tenacity
Szerzői Kiadás

  Egy zenekar életében a harmadik lemezt általában szokás fordulópontként értékelni, lévén, hogy a legtöbb banda gyakran ezen a korongon szokta kimutatni a foga fehérjét. A Dark Clouds zenekar esetében ez hatványozottan igaz, hisz ők ezt a fordulópontot megspékelték egy névcserével is. És az újpesti doomcore ötös itt valóban kimutatja a foga fehérjét.
  
  Nagyjából az történik a Tenacityn, mind az előző kettő albumon, vagyis menetrendszerűen jönnek a sulykoló, és sodró riffek, a különbség csak annyi, hogy a Nadir egy szinttel feljebb helyezkedik el, mint a Dark Clouds. Lehet tarkót vakargatni, meg okoskodni, hogy ez köszönhető a tizenegy év rutinjának, a valóban eltalált, nagyon profi, de ugyanakkor nagyon is élő hangzásnak, (két szó: Töfi, Denevér) csak hát minek. A lényeg úgyis az, hogy itt van tíz, (tulajdonképpen tizenegy, de erről majd később) erőtől feszülő, izmos nóta, amelyeknek ráadásul igazi arcuk van, így a Tenacity kellően változatos marad, és nem folyik egybe egy nagy masszává, ugyanakkor mindegyikbe billogként vannak beleégetve a tipikus Nadir stílusjegyek.
  
  A szerzemények szövegei sem egy témát táncolnak körbe, a nyitó Hungarian Underground Lifestyle például hitvallásnak sem utolsó, ennek zenéjét a szikár, horzsoló riffelés jellemzi, igazi középtempós, headbangre, és léggitározásra termett himnusz. Ugyan a következő Marketing Strategy Free Zone sorai is köthetők a témához, csak éppen pont a negatív oldalát mutatják a zenei életnek. Van is benne szapora hardcore-os kapkodás, a dühöt pedig keresni sem kell az olyan sorokban, mint a Not Your Business, Go Away. A csúcs azonban a középrészben található belassulás, amely egyaránt szívmelengető lehet sludge rajongóknak, Obituary fanoknak, és a Hatebreed által fémjelzett bunkó hc kedvelőinek is. Ebből egy laza rock n rollos pörgetéssel másznak ki Nadirék, de csak azért, hogy újra belehúzzanak a nyitóriffel. A Ties That Bind a srácok szülőhelyéről, és focicsapatáról szól, de ezt is sikerült úgy megfogalmazni, hogy nem lóg ki a lemezről, ugyanúgy része, mint a következő Dark Clouds are Gathered, amelynek szövege majdnem teljesen Dark Clouds dalcímekből áll. Mindkettő a döngölést részesíti előnyben, csak előbbi szigorúbb, feszesebb, míg utóbbi jóval melodikusabb. Itt jegyezném meg, hogy sikerült azt a hibát elkerülnie a Nadirnak, amely sok hasonszőrű, lassan őrlő zenekarnál megfigyelhető. A dallamos részek ugyanis egyáltalán nem skalpolják meg az adott nóta adrenalin-szintjét, mert vagy érkezik egy öblös hörrentés, egy jól eltalált pörgetés, vagy a ritmusgitár (lánc)fűrészel a háttérben. Így nem lesz melodráma a melódiákból.

  A Writing The Requiem-et a zakatolásból visszavevő kimért, síri szólója teszi teljessé, ez után egy feldolgozás, a Lake Of Tears együttes As Daylight Yields dala lendíti tovább a Tenacityt. Kicsit furcsának hangozhat ez a párosítás, de nagyon hiányozna, ha nem szerepelne a lemezen, a poén az egészben pedig az, hogy az eredeti atmoszférája egyáltalán nem sérült. Az Against All Odds We Move Along címe sok mindent elárul, igazi gördülékeny, zsigerből kifacsart gyűlöletbomba.
  
  A Trapped In History sem egy vidám darab, gőzmozdony riffek váltakoznak lemondó, szomorú dallamokkal, erre érkezik Tauszik Viktor elkínzott bömbölése demagógokról és utópistákról, és egyáltalán a mindannyiunkat érintő valódi problémákról. Ha a Trapped In Historyra írtam, hogy szomorú, akkor a Fauna Funeral egyenesen a vég maga. A recept itt is hasonló, csak a Köves/Czetvitz gitárpáros itt még jobban rálép a fékre, szinte láthatóan nyúlnak kezeik között a hangok. Meglehetősen depresszív dal, szövegként ehhez természetesen egy apokaliptikus vízió dukál. A Tenacity Blues egy hat perc hatvanhat másodperces, instrumentális levezető, ahol a Fauna Funeralban hallott menydörgésből eső lesz, és sampleres levezető után egy igazi horrorfilmes hangulatú rémisztgetésben lehet részünk még egy jó ideig. De érdemes még ennek elhalkulása után is hallgatni a lemezt, mert jön a Meraruder Five Deadly Venoms című zúzdája, amelyet koncerteken már számos alkalommal nadirosítottak be a fiuk, ennek megfelelően akár egy saját daluk is lehetne. Nem csoda, hiszen a Meraruder féle izom-core is szerves része volt a csapat muzsikájának már a Dark Clouds korszak vége fele is.
  
  Stílusilag igen nehéz feladat lenne meghatározni ezt az albumot, a doomcore és a sludge talán megfelelő skatulyák, de azért nem fedik teljesen a valóságot. Maradjunk annyiban, hogy a masszív, emberes riffeket kedvelő metalosok számára ez a tizenegy dal igazi telitalálat. Welcome to Tenacity!



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

Nadir

 programajánló: 
2024. április 20.
Dan Patlansky Budapesten
2024. április 25.
Amit még sohasem láthattál a Parkból - a kulisszák mögé enged betekintést a Blahalouisiana vadonatúj live session videója
2024. április 26.
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Vented: Cruelty And Corruption
Drawing: Vol. 6
KabinLáz: Kihajolni Veszélyes EP
Born Again: Mesevilág
Agregator: Semmiből – A Semmin Át
Impovizatív jazztechno performansz Szipka-loops új lemeze
Frank Blackfire: Back On Fire
Megjelent a Quimby 25 éves születésnapi Aréna koncertje DVD-n
Megjelent a Tárkány Művek negyedik nagylemeze: Magyar konyha támad
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Megint Budapesten koncertezik Sting
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 edguy    livesound    lourdes    john cale    rudolf péter    lamm dávid    thy catafalque    tracer    kerekes anna    rosie huntington-whiteley    túl jó nő a csajom    date night    fit for an autopsy    gerard butler    october file    dystopia    geir westby    mission: impossible ghost protocol    the gaslight anthem    venom inc    warner bros.    djabe    für anikó    steel panther    atheist  

r49
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!