lemezajánló [nagylemez] 2005. július 25. hétfő 10:13
nincsen hozzászólás
szerző: H.L.Nattefrost : Terrorist (Necronaut pt.1) Season of Mist
Valószínűnek tartom, hogy aki követi a szentségtörő Black Metal színtér történéseit, annak ismerősen cseng a Nattefrost név. Ő volt az, aki még 1992.-ben megalapította a Carpathian Forest nevű szintén Black Metalt játszó- zenekart, de emellet még jónéhány formáció kapcsolódik nevéhez (World Destroyer, Hatepulse, Bloodline, Grimm). Nattefrost néven 2003-ban jelentette meg a debütáló Vomit And Blood című anyagát, mely oly módon egyesítette a Black Metal stílus alapvető jegyeit, hogy emellett semmiféleképpen sem aposztrofálható egyszerű kópiának. A magam részéről mindig is irritált, ha misztikus hangulatúnak szánt, az esetek döntő hányadában inkább csak szánalmas szintetizátor-prüntyögésekbe ágyaznak néhány középszerű, de még piacra dobható gitártémát, és ezt szelidített metal ütemekbe préselik és mindezt Black Metalként akarják eladni. Na az ilyen kommersz szemetet gyártó idióták pofájába jókora köpés volt az első Nattefrost lemez, és a stílus eme talentuma a következő sorlemezén sem hazudtolta meg magát.
Lelkében lakozó gonoszságát 13 tételben szabadította a világra, nyílt színi támadást intézve minden ellen, mely az ember számára szent lehet, de ez senkit sem érhet meglepetésként, bár az igazat megvallva a sorrendben a 11. szám, a Preteen Deathfuck már túl sok nekem. Már az a hímsovinizmus is kiakasztott, amellyel már az első lemezen szembesülnöm kellett, és itt a kezdő Necronaut (cunt cunt gimme more) szövegét is áthatja, de eme stílus kedvelői között akadnak olyan aberráltak, akik az ilyen jellegű szövegekre élveznek. A magam részéről az ilyen szövegvilágot inkább a Gore Grind zenék sajátjaként tudom be, és nekem egy igazi Black Metal szöveg mást takar.
Szívesebben olvasgatom inkább a Darkthrone szövegeit. Zeneileg viszont nagyon megfogott az egész produkció. Valódi, hamisítatlan Black Metal témák követik egymást, a lehető legegyszerűbb zenei megoldásokkal, melyek eme nemes egyszerűségükben hordozzák valódi erejüket. Vannak olyan számok, melynek témái kísérteties módon emlékeztetnek egy-egy, az első lemezen hallható ikerpárjukra, de nem tartom elítélendőnek, ha egy szerző nem forradalmasítja lemezről lemezre zenéjét, sőt ez a fajta lojalitás a stílusához kifejezetten szimpatikus. Mindazonáltal leszögezném, hogy az első lemez sokszínűbb volt a zenei tartalom tekintetében. Hiányolom az olyan jellegű témákat, mint például a Universal Funeral vagy például a Slus Of Hell zseniális refrénje. Most viszont vannak olyan cuccok amelyek persze szigorúan zenei értelemben véve- akár egy D-beat lemezen is megférnének. Ha valamely zenekarokhoz hasonlítanom kellene Nattefrost zenéjét, leginkább a Bathory, a Mayhem valamint a Celtic Frost korai időszakainak munkásságát említeném meg, de nem győzöm hangsúlyozni, hogy a stílus határain belül azért Nattefrost megtalálta a saját hangját. Nyilván nem véletlen az sem, hogy Fenriz, a Darkthrone dobosa az Old School Black Metal legjobbjának titulálta a Sluts Of Hell című szerzeményt az előző lemezről. A Goat Worship az a szám, amely a leginkább megfogott erről a lemezről, és ez azt hiszem kissé el is üt a többi számtól.
Nincs jó hatással a művész anyagcsere-folyamataira a felvétel, mert minden lemezre jut egy pisi, egy kis okádás hát ez egy kissé unalmas és fárasztó. Nem segíti elő a Black Metal irányzat kibontakozását, ha ilyen balgaságok miatt nem veszik komolyan képviselőiket. Meg kellene ezt hagyni az ilyen Peter Steele szintű arcoknak (Carnivore Retaliation nagylemez), nem? Az utolsó két szerzemény pedig számomra érthetetlen és átélhetetlen, ráadásul ezzel nem is vagyok egyedül. Az utolsóban az előző lemez utolsó track-jéből van kivéve néhány hangminta egy-két újabb effekttel megtűzdelve éktelenkedik az album legvégén egyfajta ürességet árasztva magából, mintha egy amfetaminos buli utáni depresszív lecsengés közepedte egy tűzoltózenekar háborgatná Nattefrost-ot, és ezt az élményt akarná megosztani hallgatóságával. Mindent egybevetve, ha nem lenne meg ez a szövegvilágbéli részleges identitászavar és ezek a semmitmondó közjátékok, akkor az egyik kedvenc Black Metal lemezem is lehetne a Terrorist.
10:13
