lemezajánló [nagylemez]  2005. július 15. péntek   16:52

nincsen hozzászólás

  A dániai Christian Rřnn, vagyis maga Ganga, nem egy hétköznapi figura. Az még csak egy dolog, hogy kiadója is szerényen csak multi-instrumentalistának tartja, és hogy az I Dream About Trees majd minden hangját ő játszotta fel. De ha ennek a muzikális kaméleonnak olyan kedve támad, akkor vasárnaponként orgonál a templomban, vagy zenét ír dán filmekhez. Ihletet általában a fák között sétálva gyűjt, így már érthető is a címe a kritika tárgyául szóló lemeznek. Skatulyázni az albumot nem lehet, de ez a fentiek ismeretében nem, hogy nem meglepő, de elvárt. Sok minden folyik egybe ezen a közel negyvenöt perces korongon, így változatosság garantált, nem is tudnék egy nótát sem kiemelni az anyagról, mégis szerintem már a nyitó Sweet Morning alatt eldöntheti a hallgató, hogy kíváncsi-e a hátralévő nyolc nótára.
  
  A kezdő taktusok és hangszínek egy dubbal kísérletező Jean Michel Jarre-t sejtetnek, majd előbújik a hegedű, és a harmonika, az emberi hang, de olyan finoman és rafináltan, hogy az első pár fülelésnél fel sem tűnnek. Egyszerűen áramlik a kellemes hangulatú zene, minden különösebb világmegváltás nélkül és kész. Ez rögzül nagy hirtelen. Katartikus élmény később sem lesz, viszont nyilvánvalóvá válik, hogy Ganga milyen alázattal közelít a zenéhez. A mesterember szorgoskodása éppúgy egyértelmű, mint a művész lelkesedése.
  
  Ugyanígy összetett és rétegzett a következő Chair is, itt már egész kórust alkotnak a vonósok, és egy olyan pofonegyszerű, mégis szép dallamot erőltetnek, hogy szinte eltakarják a tábortüzező akusztikus-gitárt, pedig szól az is végig. A Koalition-ben pont fordítva történik mindez, itt a vonóst szorítja vissza a jazzesen játékos gitár, a szintetizátor, és a sok visszhang, amelyeket önmagukban is nehéz követni, hát még ha ilyen illusztris társaság szegődik melléjük. A hat és fél perces Hi-Fi Love egyenes folytatása a Koalitionnek, annak ellenére, hogy hangszerelése inkább az első Sweet Morninggal rokon. A scattelő hölgy azonban elvonja erről a figyelmet, különösen akkor, amikor duettet ad elő a latinos ütemekben pattogó zongorával. Az effektek, és a visszafogottabb ütemek természetesen továbbra is a helyükön vannak. A Lunát a gitár és a furcsa, egymásra épülő ütemek hajtják, pedig itt is rengeteg minden mászott ki Rřnn agyából, aki volt is olyan kedves, hogy mindezt meg is osztja velünk. Úgy használja a hangmintákat, mint szakács a fűszereket: ezzel adja meg a főztjéhez a karaktert. A Fuelban a flamenco-gitárnak szánja a fő szerepet, a már jól bevált pittyegések mellett. Furcsa hallani, hogy milyen fegyelmezetten játszik a hangszeren, de hát a dánok nem is egy temperamentumukról ismert mediterrán nemzet fiai. A következő Dont Cry kicsit kilóg a lemezről, ugyanis hagyományos (tehát szöveggel ellátott) ének van benne. Nem rossz darab, nyugodt soul hangulata van, de egyszerűen nem való erre a lemezre. Az is igaz viszont, hogy sok szétfolyó pszihedélia közepette jól esik egy ilyen hagyományos szerkezetű dal. A What Have The Bells? Is kevésbé repülős, mint elődei, de hagyományosnak ezt se nevezném. Felépítése igen egyszerűnek hangzik, működőképesen megvalósítani viszont egy ilyen zenebohócra van szükség, mint Rřnn: funkys gitározás, szembeállítva egy szomorú hegedűszóval, és a szokásos zajokkal, hangmintákkal. Az utolsó Binna viszont egy igen amorf szerzemény, csoda, hogy nem folyik le a CD-ről.
  
  Nem tudom mennyi erdei sétára volt Gangának szüksége ehhez a lemezhez, de én csak további levegőzésre és kirándulásra tudom buzdítani. Csak aztán el ne felejtsen az élményeiből lemezt írni.

azonosító (nem kötelező):	ellenőrző kód:	gépeld be ide:

új hozzászólás írása: