hosting: Hunet
img_up/1611/bannerc96814ea.gif
  cikkekfotók        
lemezajánló [nagylemez]  2005. július 2. szombat   10:54
nincsen hozzászólás

szerző: Morello
Hard: Égni Kell
Hammer

  Szép csendesen vegetál a magyar hard rock műfaj. Már bőven túl van a fénykorán, a 70-es évek végén, 80-as évek elején, így nem is csoda, hogy akárhogy keresgélünk a palettán, nem sok olyan (pláne fiatal) zenekart találunk, akik még mindig a hard rock zászlaját emelik a magasba. A bánatos keresgélőnek pedig rá kell jönnie, hogy ha ezen a téren eredményt kíván elérni, bizony vissza kell nyúlnia a 80-as évek bandáihoz, a 80-as évek lemezeihez.
  
  De ha végiggondoljuk, ez egy természetes folyamatnak az eredménye. Abban az időben az egyik legkeményebb, legsúlyosabb zenei műfaj volt ez, amelynek terjedését és népszerűségét az akkori (kulturális) vezetés persze soha nem nézte jó szemmel. Naná, hogy a lázadó fiatalság szemében az egyik fő vonzóerejét is pont ugyanez jelentette. A hard rock és a heavy metal, ezek voltak az igazi kemény, lázadó zenék. Aztán új műfajok, új irányzatok születtek, mint a thrash-, death-, black metal, stb., és a hard rock ezekkel szemben egyszerre elvesztette keménységét, lendületességét. Ez a folyamat mára oda vezetett, hogy az igazi hard rock megmaradt a nosztalgiázni vágyóknak, drasztikus esetben mintegy retro, öregesebb jelleget öltött. Hiszen manapság aki igazán súlyos, kíméletlen zenét akarna játszani vagy hallgatni, azok közül ugyan ki fordulna a hard rock-hoz, mikor ott vannak az ennél sokkal energikusabb stílusok? Valóban így lenne ez? A hard rock megmaradt az öreg(ebb)eknek? A virágzó bulizós rock & roll, a lightosabb rock, illetve a heavy- és thrash metal közti mezsgyén nincs létjogosultsága a 21. században a kemény rocknak?
  
  A választ a Hard zenekar adja meg. A fentebb leírtakból annyi igaz, hogy fiatal, kezdő banda bizonyára nem mert volna rálépni erre az útra. A Hard tagjainak viszont szerencsére nem kellett ismeretlen vidékre tévedniük, hiszen a zenészek már külön-külön is megjárták ezeket az utakat, és most mindössze csak annyi történt, hogy egyesítették erőiket! Ismerkedjünk meg velük, kik is azok a bátor férfiak, akik egy elvesztett aktualitásúnak tekintett műfajt próbálnak megmenteni.
  
  Kalapács Józsefet szerintem senkinek sem kell bemutatni. A Pokolgép és az Omen egykori énekese előtt a heavy metal mellett nem ismeretlen a hard rock világa sem. 1996-ban, kis példányszámban jelent meg az utóbbi stílus jegyeit magán hordozó, Kalapács című szóló-albuma (nem összetévesztendő Józsi jelenlegi együttesével, a Kalapács zenekarral! A kettőnek semmi köze nincs egymáshoz!). Ugyanezen a lemezen basszusgitározott a Hard zenekar jelenlegi bőgőse, az Eddából is ismert Mirkovics Zserbó Gábor. A Kalapács-szóló tehát a Hard közvetlen elődjének is tekinthető, nem is csoda hogy ott szerepel a csapat honlapján, az Albumok menüpont alatt. Hozzájuk csatlakozott még gitáros poszton Csillik Zsolt (aki a Dance-ből lehet ismerős, valamint a Fix nevű formációban már zenéltek együtt Zserbóval), és dobokon Váry Zoltán a Sing-Sing-ből ill. a Kiss Forever Band-ből. És máris kész a Hard zenekar! Egy vérbeli all-star formáció, a hard rock igazi hősei, tettre készen, alkotókedvtől túlfűtve. Nekik merje bárki mondani, hogy haldoklik a műfaj!
  
  E formáció bemutatkozó lemezén, az Égni Kell című EP-n 4 dal + 1 bónusz szám kapott helyet, valamint az Égni Kell videoklipje mint multimédiás extra. Elsőként máris a címadó dal csapja meg a fülünket, kapásból egy finom gitárszólóval fűszerezve. Szerintem nem túlzok, ha azt mondom, hogy igazi hard rock himnuszt tisztelhetünk benne, mind a mondanivalót, mind a zenét tekintve. Kalapács fantasztikusan énekel! Kis túlzással úgy érzem, hogy az egész lemezen sokkal jobban kihasználja hangi adottságait, mint bármely korábbi produkciójában és zenekarában. A gitárszólókat és témákat tekintve nekem így elsőre Slash jutott az eszembe. A basszusnak ebben a dalban nem jut túl kiemelkedő szerep, de amikor be kell lépnie, az azért nagyon kellemes a fülnek! A dob erőteljes, magabiztos, mondjuk némi cicoma néha jól jönne bele. Remek nóta, koncerteken nagy kedvenc lesz. Tuti hogy minden idős és fiatal rocker szívét meg fogja dobbantani!

  Mint említettem, az első dalban nem kapott sok kiemelt szerepet Zserbó basszusmunkája, nem úgy a következő Ahogyan Élsz című számban, ahol végig biztos alapot teremt a zenének. Ez egy lazulós rock nóta, megbízható teljesítménnyel minden poszton, de amúgy semmi egyéb. Kalapács hangja persze most is figyelemreméltó, de szerintem ez a dal inkább otthoni élvezetre, hangulatkeltésre használható. Nem úgy az Én Vagyok A Rock, amely ismét a Hard koncertek csúcspontját fogja jelenteni. A feszes dob-intro mellé belépő riff máris sejtetni engedi, hogy itt egy szigorú, kíméletlen, vérbeli hard rock téma lesz. És így is történik, a kibontakozás máris bólogatásra ingerlő. A bőrödbe égetem a jelem nyitó sor nekem A Jel című régi-régi Pokolgép dalt juttatja eszembe. És jogos is a visszautalás, mert ez az erőteljes nóta mintha valóban A Jel folytatása lenne, újabb rock-himnusz a Hard zenekar előadásában. Már most látom, ahogy a kórus résznél száz és száz torok zengi majd a koncertteremben, hogy Hé-héj! Én vagyok a rock, a szívverésed és a gyilkosod! Ha heavy metal stílusban született volna ez a dal, valószínűleg rögtön beskatulyázták volna (talán még jogosan is) a höjj-höjj-özős, rockervagyokvállalom-típusú, unalomig ismert, milliószor hallott klisékbe. De így, ebben a formában meg tudja állni a helyét, meg tudja tartani feszességét, keménységét, nem válik nevetség tárgyává. A koncerten újfent nagy hangulatot fog produkálni a dal végén lévő kiállás (már hallom is: hadd lássam a kezeket! Taps-taps!), és persze az utolsó roham az éneklésre, csápolásra, bólogatásra. Klasszikus hard rock iskola.
  
  Az Ott, A Mindenen Túl megtalálható a fent már emlegetett 1996-os Kalapács szólólemezen is. Ez a dal tehát mindegy modernizálása, átdolgozása a 96-os nótának. Régebben meg volt nekem a Kalapács szólóalbum mp3-ban (hanghordozó lemezen beszerezni manapság szerintem már lehetetlenség), de sajnos már elfújta a merevlemez (stílszerűen Hard-disk) vihara, így nem tudok arról nyilatkozni, hogy mennyi és milyen jellegű különbség van a régi és az új megvalósítás között. Akusztikus, könnyed dalnak indul, majd belép az elektromos gitár. A refrén már kicsit tempósabb, a szóló is rendben van, csak a befejezés kissé suta. Összességében átlagos dalnak érzem.
  
  Végül pedig következik a bónusz dal, a meglepetés. A címe Rázd Meg Jól, és tulajdonképpen nem más, mint a Twisted Sister Were Not Gonna Take It című nótájának magyar nyelvű átdolgozása. Huhhh! Ha már az Én Vagyok A Rock kapcsán a nevetség tárgyáról írtam, az említettel ellentétben ez a dal már pengeélen táncol A hangszeres szekció szépen felvette a fonalat, Kalács is jól nyomja, de az egész valahogy olyanfura! A 80-as években, a becsempészett külföldi slágerek idejében volt nagy divat ez a magyarosítás, és végül is önmagában nem lenne baj (sőt, kifejezetten érdekes), ha ez a dal némi retro hangulatot kölcsönözne a lemeznek, a zenekarnak, vagy magának a hard rock műfajnak is. De valahogy ez az átdolgozás, ez a mondanivaló nem igazán olyan, amit megnyerőnek mondana az ember. Ha ez egy rock-himnusz akart lenni, annak kegyetlenül rossz, ha egyfajta poén-szám vagy érdekesség, annak nagyon jó, ha meg csak egy sima feldolgozás-átdolgozás, annak még esetleg csak-csak elmegy. De mindegy, biztosan lesznek akiknek nagyon be fog jönni ez a kis szösszenet, egyéni ízlés kérdése. Én a magam részéről inkább megmaradok az eredeti Twisted Sister verziónál
  
  Nagyot kockáztatott a Hard, mert akármilyen nagy nevekből is áll össze ez a formáció, ha nincs meg a megfelelő igény erre a zenére, akkor zsákutcába vezet a banda útja. Kockáztattak, és bejött! Nem is akárhogy, az eredmény önmagáért beszél: a Hard Égni Kell EP rögtön a MAHASZ eladási lista élére tört a megjelenés hetében. Nem hinném, hogy csak az őszülő halántékú ex-rockerek rohamozták meg a boltokat, nincs mese, ez a lemez több korosztály figyelmét is megragadta! A szkeptikus rock színtérnek fricskát mutatott a csapat, hogy a hard rock-ot még nem szabad leírni. Úgy gondolom, hogy egy hiánypótló formációval van dolgunk a Hard személyében, ezt tükrözi a MAHASZ eredmény. Igen, nagy szükség volt egy igazi hard rock szupergroup-ra, ahol a műfaj legnevesebb hazai képviselői gyúrták össze tudásukat és képességeiket. Aki szereti Kalács hangját, azoknak új távlatokat nyit ez a korong a Pokolgép és Kalapács lemezekhez képest, Józsi itt igazán ki tudja élni magát, sziporkázik ahol csak tud. A hangszeres szekció munkája is minden igényt kielégít, együtt élnek a lemez hangulatával mind zeneileg, mind a támogató vokálok terén. Igényes rockzene, amely visszanyúl a 80-as évek gyökereihez, de mégis teljesen mai: ez a Hard. Már csak a koncerteken kell bizonyítani, hogy valóban képesek-e ezek a dalok lázba hozni a hallgatóságot? Mert a lemezt hallgatva ez egyértelműnek tűnik.
  
  Felállás
  Kalapács József: ének
  Csillik Zsolt: gitár, vokál
  Mirkovics Gábor: basszusgitár, vokál
  Váry Zoltán: dob, vokál
  
  Hard: Égni Kell
  1. Égni Kell
  2. Ahogyan Élsz
  3. Én Vagyok A Rock
  4. Ott, A Mindenen Túl
  +bónusz: Rázd Meg Jól



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

Hard

 programajánló: 
2019. november 22.
Az „Improvizáció” a Zeneakadémia Nagytermében „A Zongora 1-ben”-sorozaton Balázs János és Szakcsi Lakatos Béla közös koncertje
2019. november 25.
Sonata Arctica: novemberben a Barba Negra klubban
2019. november 26.
Insomnium, Black Dahlia Murder, Stam1na novemberben a Barba Negra-ban
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Born Again: Mesevilág
Agregator: Semmiből – A Semmin Át
Impovizatív jazztechno performansz Szipka-loops új lemeze
Frank Blackfire: Back On Fire
Megjelent a Quimby 25 éves születésnapi Aréna koncertje DVD-n
Megjelent a Tárkány Művek negyedik nagylemeze: Magyar konyha támad
Sabaton: The Last Stand
Roar: Délibáb demo
Borbély Mihály: Polygon - Theodosii Spassov, Lukács Miklós, Dés András
 kiemelt 
Turilli / Lione Rhapsody-ja a Barba Negra klubban
  
Idén nyáron érkezett meg a Luca Turilli és Fabio Lione nevével fémjelzett Rhapsody első lemeze: a Zero Gravity - Rebirth and Evolution az egyik legnagyobb metal kiadó, a Nuclear Blast gondozásában jelent meg

2020-ban Joe Satriani a Barba Negra Track-ben
Nightwish: 2020-ban az Arenaban
Gotthard: tavasszal a Barba Negra klubban
Nick Cave and the Bad Seeds 2020-ban az Arenaban
 friss hozzászólások 

Legéndy Jácint: Földalatti Oltár (Kalligram Kiadó, 2019) (1)
VII. Rogues Of The Seven Seas (Rumproof, Stetl, Zinfield, LochNesz, MegaHertz) (3)
A rock ötven árnyalta - The Dead Daisies (2)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto Music
Hammer Concerts
Livesound Productions
VilágVeleje Produkció

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 hordes of chaos    vinny appice    jason staham    jon oliva    ghost protocol    rockélet    cliteater    bam margera    vince neil    metal church    tom hanks    rózsakő    evolution    dave gahan    cate blanchett    shrek    pendulum    czutor zoltán    jon oliva’s pain    violator    safe house    air     jonathan liebesman    street dogs    a hobbit  

img_up/1611/bannerc96814ea.gif
Copyright 2000-2019 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!