hosting: Hunet
img_up/1611/bannerc96814ea.gif
  cikkekfotók        
beszámoló [koncert]  2005. június 5. vasárnap   11:53
nincsen hozzászólás

szerző: Morello
Nightwish
2005. május 26, Petőfi Csarnok

  A Nightwish tagjainak szerintem épp e percekben állítják ki a tiszteletbeli magyar állampolgárságot bizonyító okiratot, hiszen a finn banda már megszámlálhatatlan alkalommal lépett fel nálunk. Sziget, Summer Rocks, önálló koncertek, szóval egy Nightwish rajongó sem lehet elégedetlen. Legfeljebb azok, akik a bődületes teltházas októberi Petőfi Csarnokban adott koncertről maradtak le. De ők is csak mostanáig, ugyanis a finnek a Once Upon A Tour turné során immár másodszor vetődnek felénk, ami azért nem kis fegyvertény És mivel az önálló koncert mindig sokkal jobb, mint a fesztiválos, ezért október ide vagy oda, újra úton voltam a Pecsa felé.
  
  Jó ötlet volt a szabadtéri színpadra szervezni a koncertet, mert jó volt az idő, a befogadóképesség is nagyobb, mint odabent, szóval a kiváló hangulathoz minden tényező adott volt. A bejutásra várakozók száma természetesen ezúttal is óriási volt, de szerencsére senkit nem hajtott a tatár, lehetett még bőven a füvön heverészni, amíg kissé levonul az áradat. Persze bent így is óriási tömegek között kellett harci manőverezést folytatni, felvenni a kontaktust a hadtáp (büfés) alakulatokkal, majd végül elfoglalni a harcálláspontot (fotósoknak meg tüzelőállást felvenni). Nagy előnye volt a szabadtéri színpadnak, hogy októberrel ellentétben inkább emberként, semmint füstölt heringként lehetett élvezni az előadást. Úgy láttam, hogy ezúttal az apuka- és anyuka-áradat is többé-kevésbé távolmaradt (vagy legalábbis a kerítésen kívül a gyepen várakoztak pöttöm csemetéjükre, amíg az széjjelpogózza az arcát), de persze ettől függetlenül az átlagéletkor nem hiszem hogy túlzottan meghaladta a 20 évet. Emiatt persze sokan nyavalyognak, de őszintén szólva engem nem zavar, miért is ne jöjjön ki a koncertre aki szereti? Csak mert a nagy öregeknek nem tetszik!? Az mondjuk már igaz, hogy sokszor pont ezek a földszintesek azok, akik a legelvetemültebb lökdösődést és pogózást kezdeményezik, az ember legszívesebben odébb taszajtaná őket, de akkor meg eltörne 6 bordájuk Októberben ez valóban elég irritáló volt, most azonban én nem láttam komolyabb pogót, vagy legalábbis amerre én voltam, ott nem volt (esetleg legelöl).
  
  Előzenekarként a Stratovarius játszott nekünk sajnos csak a lejátszóból. Jó lett volna 1-2 külföldi vagy hazai csapatot betenni a programba, így sajnos kissé unalmas volt a várakozás, amíg le nem keverték a Strato-t, és fel nem csendült az intro. Végre!
  
  Igen kíváncsi voltam, hogy milyen programot vezet elő a Nightwish. Persze egyértelmű volt, hogy az előadás gerincét az októberi tracklist fogja kitenni, de néhány csemegére azért számítottam. Nos, nem is kellett csalódnom! Az intro után a szokásos Dark Chest Of Wonders-be csaptak bele az új lemezről. Emlékszem, mikor legelőször meghallottam ezt a számot, kis híján a padlóra ültem Azt hittem, hogy véletlenül egy Testament lemezt raktam be, annyira horzsolt a kezdő riff (később eszembe jutott, az Electric Crown egyik riffjére asszociáltam). Aztán később persze kibontakoznak a szokásos Nightwish témák, dallamok, de a kezdése akkor is nagyon súlyos! Sajnos a gitárból szinte semmit nem lehetett hallani, csak nagy sokára lehetett érzékelni Emppu játékát. Ilyen monumentális zenénél (pláne a Once albumnál) szinte lehetetlen normális hangzást összehozni (a későbbiekben sem sikerült), szóval nem irigylem a hangmérnököket Aztán máris következett az első meglepetés, a legújabb kislemezes dal, The Siren. Tavaly kicsit hiányoltam, hogy nem szedték elő, de most végre beteljesedett ez a vágyam is! Csodálatos szám, gyönyörű keleties, elszállós dallamokkal, Tarja mélabús hangjával, és Marco erőteljes támogatásával. Hát ez gyönyörű volt!

  Rögtön az elején ejtsünk is pár szót a banda színpadi kiállásáról és -teljesítményéről. Kezdésnek természetesen ki más, mint a gazdasszony, Tarja. Nincs rá más kifejezés, ez a nő egyszerűen gyönyörű! A színpadon vonzza a (főképp férfi-) tekinteteket, de ez nem is csoda. És nem azért (illetve nem csak azért), mert valami bombanő lenne, hanem az a bizonyos megfoghatatlan, belülről fakadó báj, kedvesség az, ami ilyen hihetetlen kisugárzást biztosít neki. Igen, ezt a nőt élőben kell látni a színpadon, mert amilyen promóciós fotók készültek róla az utóbbi időkben, az valami botrány! És ugyanide tartoznak a videoklipek is. Komolyan mondom, mintha versenyt rendeznének abból, hogyan lehet minél rettenetesebben elcsúfítani ezt a bájos csajt! Annak a stylist-nak, aki ezért felelős, teljes szívemből kívánom, hogy egész életében Lórán Lenke striptease-táncát kelljen figyelemmel kísérnie!
  
  Tarja a műsor folyamán egyébként háromféle ruhában pompázott, tényleg csodálatos volt, nem tudok mást mondani. Most végre nem abban az üzletasszony-kosztümben lépett színpadra, mint októberben, hanem sokkal dögösebb volt. És ugyanez vonatkozik arra is, ahogy énekelt. Mindig tudta azt a megfelelő orgánumot hozni mindegyik a dalhoz, ami ahhoz éppen kellett. Nekem az is nagyon tetszik, hogy nem csak szimplán elénekli a dalokat, hanem ahogy átéli-átérzi. Beleéli magát a dal mondanivalójába: hol bánatosan énekel, hol eltakarja az arcát a félelemtől, hol bíztatja a közönséget, hol eszeveszett módon lóbálja a haját. Ezúttal is keresztbe-kasul bejárta a színpadot, igyekezett minél több rajongóhoz egy mosolyt vagy egy puszit küldeni, szóval szerintem nem sok tüneményesebb női frontember van nála a metal mezőnyben.
  
  Aki még egy nagybetűs ARC a bandában, az a legújabb szerzemény, Marco Hietala. Ő a garancia arra, hogy a Nightwish tartani fogja a metal-vonalat. Ez a (majdnem) derékig érő hajú és szakállú, hórihorgas, jókedélyű viking sokszor átveszi a frontemberi szerepet Tarjától, noha ő került legkésőbb a csapatba. Eszméletlen fazon, igazi showman, aki mindig meg tudja nevettetni valamivel a közönséget. Ma egy kicsit a hóhért akasztották, ugyanis Marco barátunk a konferálásba keveredett bele egy kissé, és amikor már azt sem tudta, hogy pontosan miről beszélt eddig, egy laza bla-bla-bla-val elintézte a besülést. A lazaság ma amúgy is kifejezetten jellemző volt rá: piros pólóban és egy vagány napszemüvegben lépett a deszkákra. Basszusjátéka felületesen szemlélve kissé monotonnak tűnhet, ám ha igazán odafigyel az ember, elcsíphet pár érdekes trükköt. De ami az igazi sava-borsa Marco Nightwish-beli jelenlétének, az az utánozhatatlan, jellegzetes orgánuma, amellyel méltó kiegészítője, sőt párja Tarjának. Tuomas egy zseni volt, hogy felfedezte benne a lehetőséget. És élnek is vele, hiszen érezni lehet, hogy az újabb keletű dalokat sokszor személyre szabják rá, számítanak a hathatós közreműködésére. Nekem valami hihetetlenül bejön az ő érces, eszelős, karcos, vérbeli metálos hangja. Nagyon sok nyers erőt ad bele a dalokba. Szerintem nagyon jó boltot csinált vele a Nightwish. Marco a mai nap is megcsillogtatta remek hangját, mosolygott, zúzott, és konferált is elég sokat. Ezúttal nem hívott meg vendégeket a színpadra, mint októberben Mr. Smirnoff-ot, vagy a szintén 2004-es Once Upon A Tour turné Bukarest állomásáról készült koncertvideó tanúsága szerint Mr. Finlandia-t (aki Marco állítása szerint az egész bandának segít a koncerten, lévén mindenki nyakalt egy alaposat a sztárvendég vodkásüvegből, még Tarja is ezt külön üdvrivalgás kísérte).

  A billentyűsnek és a dobosnak kicsit mostoha dolga van a koncerteken, ugyanis ők általában a háttérben (vagy legalábbis nem pont a közönség orra előtt) ténykednek, így nehezebb figyelemmel kísérni a munkájukat noha szemfüles szemlélő számára ők is csuda dolgokat képesek produkálni! Tuomas is csuda dolgokat produkál, de ezt elsősorban abból lehet leszűrni, hogy létezik a Nightwish, és ott tart, ahol tart. A mester a koncerteken is fel szokott pörögni, kiveszi a részét a headbang-elésből és a zúzásból egyaránt akár még billentyűjáték közben is. Mondjuk a szemfestése szerintem gáz Jukka nem is létezhetne a fejkendője nélkül, de dobjátéka mindig megbízható alapot szolgáltat a Nightwish zenéjének.
  
  Emppu azért soha nem tartozott a legnagyobb gitárvirtuózok közé, de ami az ő képességeit igényli a zenében, arra szintén biztos pontként tud támaszkodni a csapat. A kis termetű gitáros ugyancsak bejárta minden zegzugát a színpadnak, mosolygott, és néha dobott 1-1 pengetőt. Mókás volt, amikor egymás mellett zúztak Marco-val a hajrengetegbe burkolózott viking mint valami óriási jegenyefa magasodott az apró finn törpefenyőt megtestesítő Emppu fölé.
  
  A Once album két tétele tehát máris megadta az alaphangot, a The Siren után az Ever Dream következett a Century Child lemezről. Marco megint remekül kiegészítette Tarját. Nagyon tetszik, ahogy a stúdióalbummal ellentétben élőben hosszan kitartja a hangját, amikor az ő belépője következik. A dal végén már persze együtt zengte a két énekes a sorokat, a közönség hathatós közreműködésével. Őrjítő hangulat volt, olyan mint októberben, csak most nem párolgott el mindenki a gőzfürdőben, és nagyjából el is lehetett férni. Egy idő múlva mondjuk már kissé irritált a tipikus sikongatós lányok jelenléte, akik állandóan transzba estek, ahányszor csak egy zenész elsétált előttük (Úúúúristen!! Marco rááámnéézett!! Itt jön Tarja, ááááhh! Láttad, Emppu rám mosolygott! Hííííj!!) Ne mondja nekem senki, hogy ne jelentene egy óriási lelki kielégülést ezeket belökni a vérpogóba
  
  De térjünk vissza a zenére. Jött egy kis höjj-höjj-özés a Deep Silent Complete-re, egy ordas nagy zúzás a The Kinslayer-re, majd egy újabb meglepetésszám következett. Nem gondoltam volna, hogy a Walking In The Air elő fog kerülni a mai koncerten, pedig előkerült! Tarja csodálatosan adta elő, szívmelengető volt az éneke. Ma úgy látszik ez volt a lassú szám a Sleeping Sun helyett, így is teljesen megfelelt.

  Ahogy újabban szokás a Nightwish-nél, Marco ma is kapott egy kis magán-blokkot, vagyis amíg Tarja átöltözik és pihen egy kicsit, addig teljesértékű énekessé lép elő a basszeros egy feldolgozás-dal keretében. Ezúttal a Pink Floyd-tól játszották el a High Hopes című számot. Marco és a csapat jól prezentálta ezt a dalt, mindent összevetve nekem a tavaly októberben eljátszott Symphony Of Destruction a Megadeth-től talán jobban bejött Egyrészt mert alapból szeretem a Megadeth-et, másrészt meg egy Dave Mustaine dal prezentáláshoz nagyon jól illik ez az acélos, karcos hang. De végül is mindegy, legalább ebben is újított a Nightwish, nem a tavalyi koncertprogramjukkal hozakodtak elő.
  
  Tarja észbontó új öltözékben tért vissza, és bele is csaptak a Planet Hell-be, ahol ismét nélkülözhetetlen szerepet kapott a basszusgitáros érces hangja. Majd jött a következő dal, ahol a refrénben lévő Master! kiáltás nem a Master Of Puppets-et, hanem a Wishmaster-t jelentette. Aki szemfüles volt, még egy kis trükköt is észrevehetett a szám végén (megfejtés: Iron Maiden The Trooper). A Century Child legnyomulósabb dala, a Slaying The Dreamer is lejátszásra került. Lett is belőle óriási zúzás és headbang-elés, színpadon és nézőtéren egyaránt. Aztán Tarjának sikerült újra alaposan meglepnie, ugyanis elénekelte a finn nyelvű dalt a Once lemezről, amely a Kuolema Tekee Taiteilijan névre hallgat (még jó hogy nem kimondanom kellett, hanem csak leírnom copy-paste-el ez nem okoz nehézséget). Hát ezt nem vártam volna! De azt méginkább nem vártam volna, hogy a magyar közönség ilyen szinten kívülről zengje ezt a nyelvtörőnek is beillő dalt, finnül! Tényleg le a kalappal! Zseniális közönség, megértem a bandát, hogy miért szeret ennyire fellépni nálunk!
  
  A kihagyhatatlan Nemo-ra természetesen az egész tábor egy emberként mozdult, zárásként pedig a monumentális Ghost Love Score csendült fel. Erről a dalról tényleg csak szuperlatívuszokban lehet beszélni, de szerintem minden zsenialitása ellenére nem élő koncertre lett kitalálva. Túl sok benne a szintis aláfestő rész (amit nem Tuomas játszik) és a kórusok, amelyeket mind-mind a lejátszóról nyomatnak a zene alá. Több perces olyan részek vannak benne, amikor a banda nincs is jelen a színpadon, csak a lejátszó szól. Szóval nagyon jó szám, de én egy élő koncertprogramba azért nem válogatnám be. Ha meg mindenképp 10 perces giga-dal kell, akkor ott a Beauty Of The Beast a Century Child-ról, az már sokkal inkább élő koncertre való (és véleményem szerint legalább ennyire jó is). Ennyivel természetesen nem lehetett megúszni, a közönség nem engedte a buli befejezését. Három ráadás-szám erejéig vissza is tért a banda: a Bless The Child, az Over The Hills And Far Away, és végül az új lemez egyik legnagyobb közönség-kedvence, a Wish I Had An Angel zárta a bulit.
  
  Ha választanom kéne, nem nagyon tudnám eldönteni, hogy melyik Nightwish koncert tetszett jobban: a tavalyi csarnokbeli, vagy a mostani szabadtéri? Talán utóbbi javára szól a kellemesebb körülmények, a jobb környezet. De a zenekaron nem múlott semmi, ma is kiváló formában voltak, igazi örömzenét játszottak nekünk. Mondjuk én még értékeltem volna, ha játszanak valamit az első albumról is (legalább egy Elvenpath-t), lehetett volna több Oceanborn, és talán a Wishmaster-ről is jöhetett volna még 1-2 szám. De végül is ez (újra) egy lemezbemutató volt, a szó legszorosabb értelmében, hiszen 4 nóta híján a teljes Once albumot meghallgathattuk! Na jó, akkor viszont mit nem adnék érte, ha a Slaying The Dreamer párjaként a Romanticide-ot is eljátszották volna Mi?? Méghogy én telhetetlen?
  
  A banda remekül játszott, Tarja egy tünemény volt, a közönség pedig minden várakozást túlszárnyalt. Az énekesnőt idén is megajándékozták egy csokor virággal, nem maradt ki most sem ez a kedves gesztus (mondjuk az én ötletem az volt, hogy ha igazán stílszerűek akarnánk lenni, egy tarja-húst kéne bedobni a színpadra. De biztos nem értené). Valószínűleg sokan vannak, akik már halálosan unják a Nightwish állandó szereplését, de én azért biztos nem vetném a Dunába magam, ha jövőre is újra felénk látogatnának a finn nagykövetek



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

Concerto Music

 programajánló: 
2020. október 18.
Axel Rudi Pell: jubileumi lemez, 2020-ban koncert
2020. október 19.
Helloween United - 2020-ban a Sportarenaban (Papp László Budapest Sportaréna)
2020. október 25.
A CONCERTO Music bemutatja: The Epic Apocalypse Tour 2020
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Myrath, Eleine
Five Finger Death Punch, Megadeth, Bad Wolves
Marko Hietala, Oceanhoarse
Dream Theater
Darkest Hour, Fallujah, Bloodlet, Une Misére, Lowest Creature
Vinnie Moore
Sabaton, Apocalyptica, Amaranthe
Maxxwel, CoreLeoni
Újra aratott a D-A-D
 kiemelt 
The Dead Daises Glenn Hughes-zal, 2021. Barba Negra
  
Újabb fejezetéhez érkezett a Dead Daisies története, ami a korábbiaknál is kalandosabb éveket ígér

Fleshgod Apocalypse, Ex Deo 2021
Deep Purple klasszikusokkal, Ian Paice Budapesten
Jethro Tull – The Prog Years 21
Pineapple Thief az A38-on
 friss hozzászólások 

Elkészült a MegaHertz első albuma (1)
Exopop: A szakadék mélyén (1)
Végighallgatható a Lemurian Folk Songs új lemeze (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto Music
Hammer Concerts
Livesound Productions
VilágVeleje Produkció

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 suffokate    mickey rourke    christian bale    judas priest    eyes set to kill    satyr    crowbar    tom cruise    sollen    képzelt város    vader    instant    anchor    gary moore    fővárosi nagycirkusz    tim ries    jimi hendrix    imperial never say die    suicide rockers    good knives    lyapis trubetskoy    aborted    kanalas éva    monuments    helloween  

img_up/1611/bannerc96814ea.gif
Copyright 2000-2020 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!