lemezajánló [nagylemez]  2005. június 2. csütörtök   14:25

nincsen hozzászólás

  Manapság ugyan Boston ugrik be elsőre, mint a zajosan brutális, vagy brutálisan zajos zenék központja, (Anodyne, The Red Chord, Today is the Day, Converge, stb.) de azért nem árt, ha a noisefreakek mostanában New Yorkra vetik vigyázó szemeiket, ugyanis itt székel az Unsane. A trióba visszatért a basszusgitáros Dave Curran is, így a JJ Paradise Players Club „lazulásai” után nyilván nagy kedvvel állt neki megformázni ezeket a valójában rock alapú, de ugyanakkor sósav módra maró riffeket. Minden adott tehát, hogy a Blood Runból is olyan klasszikus legyen, mint a Scattered, Smothered and Covered, már csak egy olyan zseniális videóklip hiányzik, mint a rekordmennyiségű deszkásborulást megörökítő Scrape.
  
  A két évvel ezelőtti Lambhouse válogatást nem számítva hét év telt el az Occupational Hazard óta, és hogy jelentős változás nem történt, azt jelzi a borítón terpeszkedő méretes vérfolt is. Vagyis Chris Spencer és csapata továbbra is kizárólag a legperverzebb zenerajongókhoz szól.
  
  Ők a nyitó Backslide-ot is nagyra fogják értékelni - annak ellenére, hogy lassú, sabbathos riffje nem az a berobbanó fajta, és a refrén sem pörög fel a későbbiekben. Lehet viszont lubickolni a hangzásban, amelyet egyszerűen ehhez a tizenegy nótához találtak ki, koszos, zajos, csörög, zörög, körülbelül így szólna ma a Led Zeppelin, ha valami New Yorki bontóban írnák a dalaikat. A Release már belendül, rock ´n rollos húzása melllet valahogy mégis jobban érvényesül az a frusztráció és kiábrándultság, ami az egész Blood Runt végig kíséri, bár lehet, hogy ez a dal páratlan ütemeinek köszönhető. Doomosan vánszorog a Killing Time, Vinny Signorelli pörgetésekkel dobja fel, a bevezető „dallamok” pedig a vészfék nyikorgását idézik, mindehhez jön még az alaposan betorzított bőgő pulzálása - teljes a szuicid hangulat. Ennél a számnál azért szakítanak az idáig működő egynóta-egy riff recepttel, ennél a tempónál mondjuk már unalmas is lenne. A Got It Down is csigamód csúszik, Az érfelvágást ez a dal is simán kiválthatja, viszont az acapella csordavokállal felvértezett refrénben hihetetlen erő feszül, az időnként becombosodó, szaggatott riffek pedig már inkább léggitárt, mintsem pengét nyomnak a hallgató kezébe. A Make Them Prey a Release kisöccse, aszimmetrikus, mocskos rock ´n roll, érthető(!) refrénnel, csak arra nem sikerült rájönnöm, hogy mivel generálták a nóta elején azt a kiakasztó gerjedést, mindenesetre hatásosnak hatásos, annyi szent. A következő Hammered Out olyan, mintha az Enemy Of The Sun korszakos Neurosis játszana korai Iommi riffeket, ebből gondolom sejthető, hogy itt sem a sebesség a meghatározó. Viszont találunk egy gitárszólót, amely valahol mélyen (nagyon mélyen) a bluesban gyökerezik, de nem lenne az Unsane Unsane, ha nem lenne ez is elkínzott és elgyötört. A D Train címéhez méltón zakatol, Chris Spencer itt üvöltözik a legtébolyultabban, ezt csak fokozza a torzított énekhang, a stoneresen pattogó témákkal operáló gitár viszont ellensúlyozza azt. Signor Signorelli puffogó dobjával indul az Anything, lendületét korlátozza, hogy a nevezett úriember szétdobolja a nótát, de olyan lazán pengetett betonozások is fellelhetők, hogy csak úgy árad a nihilizmus a hangfalból. Feketepont jár a triónak viszont azért, amiért nem csináltak hosszan elnyújtott, experimentálisan katartikus elszállást abból a sámántánc ritmusú riffből, amely időnként felüti a fejét. Kárpótol viszont a slide gitárral startoló Recovery, ami egy igazi noise-sirató. A Latch egy bizarr zajokból összebarkácsolt, megtekert ütemekre épült szörnyeteg, ami ebben a zenekarban extrém az itt mind megtalálható, de - nem tudom kell-e mondanom, a dög még mindig ott fészkel ebben a bestiálisan gonosz fenevadban is. Az utolsó nóta az igen kifejező Dead Weight címet kapta, tonnasúlyú bazalttömbként nehezedik a hallgatóra, majd búgások, és különböző hangminták közepette végső elkeseredésbe taszítja.
  
  Aki nem tudta végighallagatni az új Today Is The day lemezt annak gyatra hangzása miatt, vagy nem tudja kivárni az öszi Anodyne koncertet, annak tökéletes megfejtés a Blood Run. De háttérzenének is tökéletes fal-és autóbontáshoz, illetve különböző szeméttelepi munkákhoz

azonosító (nem kötelező):	ellenőrző kód:	gépeld be ide:

új hozzászólás írása: