hosting: Hunet
r32
  cikkekfotók        
hírek   2005. május 28. szombat   13:54
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Ízelítő az új PASO-albumból


  Javában zajlanak a Pannonia Allstars Ska Orchestra első stúdióalbumának felvételei. A zenekar ízelítő gyanánt a www.paso.hu honlap multimédia szekciójában elérhetővé tett egy számot, amely e munka keretében született. A csapat elmondása szerint ez a nóta - rögtönzött darab lévén - ugyan nem jellemzi teljesen az amerikai Megalith Records kötelékében nyár végén vagy kora ősszel megjelenő lemez zenei világát, de azért biztosan mutat valamit a stúdió és az új PASO felvételek hangulatából. A Lipi Brown, Tony asS, Lord Panamo és az Amorf Örödögökből ismert Erik Sumo által próbaképpen feljátszott Perc Str. Blues egyébként a Tilos Rádió következő válogatásán is hallható lesz, így aki feltétlenül anyagi formában szeretne hozzájutni a felvételhez, annak a válogatást kell keresnie. Akit pedig meggyőzött a track, az mindenképpen látogasson el a mai napon a Hajógyári Szigeten lévő Mokka Cukába, hisz egy ingyenes buli keretben ezt és hasonszőrű számokat prezentál majd a PASO-legénység, reggae, funk és soul zenéket pakoló dj-k (Bosi, Kanadakaos, Shuriken, Haze) gyűrűjében. A megjelenéseknél pedig meg kell még említeni, hogy a Tilos-os válogatáson kívül két PASO szám (Gagarin - Demo; Rudie´s got a soul - All night long -live at Artemovszk) helyet kapott a Crossroads Records és a PASO által közösen összeállított Skaland 2005 c. válogatáslemezen is. A 18 számot
  tartalmazó válogatásról bővebb információt a kiadó honlapján találhatnak az érdeklődők.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

PASO

Skaland válogatás:

 programajánló: 
2023. október 5.
Julian Sas, visszatér a szárnyaló blues-rocker
2023. október 12.
Dühös deathcore négyes októberben: Thy Art Is Murder, Fit For An Autopsy, Whitechapel és Spite a Barba Negrában
2023. október 18.
A Skót bariton csillaga Hamish Hawk a Dürer kertbe látogat (Dürer Kert - Budapest)
 a rovat legfrissebb cikkei: 
A Shadows Fall az előre rögzített sávok használatáról
III.7/8 Feszt a Mad Robots főszereplésével
Megjelent a Nothing More a Spirits–Deluxe korongja és a Face It (koncert) klipje
A Five Finger Death Punch új klippel érkezik, itt a Judgment Day
A nap, amikor mindenki eggyel keményebb lesz, mint tegnap volt… Megjelent a The Final Spark címet kapott új MWS nagylemez
Az Alberta Cross új dalt jelentett meg, ’Nothing Out There’ címmel
Újra tribute őrület a Dürer Kertben
A Sleeping With Sirens új, exkluzív deluxe kiadással rukkol elő, ez a Complete Collapse
Az atlantai ´68 rock duó végre kiadta negyedik nagylemezét, a ´Yes, and...´ című albumot.
Szeder új dala az élet kanyarairól szól
 kiemelt 
A Skót bariton csillaga Hamish Hawk a Dürer kertbe látogat
  
Hamish Hawk, a skót bariton énekes-dalszerző, hamarosan Magyarországra látogat

Julian Sas, visszatér a szárnyaló blues-rocker
Meshuggah: monumentális turnényitás Budapesten, az Avatar vendégszereplésével
Annisokay: modern metalcore hármas élén, új dalokkal tér vissza a német csapat
Cradle Of Filth: jövő tavasszal újra Budapesten az angol metal legenda
 friss hozzászólások 

Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Világsztár zongorazseni először Budapesten (1)
Epica, Apocalyptica (3)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 olivia wilde    elijah    kitty in a casket    fates warning    christopher nolan    soderbergh     noomi rapace    vágtázó csodaszarvas    redrum inc.    megazetor    alias    anvil    the horibillies    stormhammer    gedeon    joe strummer    kitty in a casket    utódomra ütök    mátyás attila    rise against cover    manticora    farrelly    lourdes        brian de palma  

r44
Copyright 2000-2023 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!