hosting: Hunet
r33
  cikkekfotók        
beszámoló [koncert]  2005. május 15. vasárnap   17:50
nincsen hozzászólás

szerző: Khisanth
Einstürzende Neubauten
2005. március 31., A38

  Egy nap híján éppen negyedszázados korában lépett ismét hazai színpadra a kísérleti indusztriálzene német legendája, az Einstürzende Neubauten. A banda és az esemény jelentőségének megfelelően természetesen csurig telt az A38 rajongókkal, és a csurig-ot most ne amolyan zsurnalisztikai szófordulatként tessék értelmezni, mert tényleg teltház volt, jó hét-nyolcszáz fő tapodta a fedélzetet ezen a csütörtöki napon.
  
  A hajó gyomrában a szokott sok jóval kecsegtető félhomály fogadott, a színpadon pedig az Alien (vagy a Terminator?) -filmek valamelyikének egy kevésbé híres díszlete, amiről persze hamar kiderült, hogy zenélni is lehet rajta. Előtte a színpadra sorakozó brigád élén álló Blixa azért még rendhagyó módon lefolytatott egy kellemes csevelyt a közönséggel arról, hogy ki emlékszik az első hazai Neubauten-koncertre, és főleg a helyszínére (különösen jót mulatott rajta, amikor a fülébe jutott, hogy a fellépéshez a klubot biztosító orvosegyetemet Semmelweisről nevezték el), majd vázolta az este menetrendjét: csendesen kezdünk, aztán előkerülnek majd a hangos, zajos darabok is. Úgy is lett, szép fokozatosan szippantottak magukkal: a jóformán kizárólag friss dalokból (Ich Gehe Jetzt, Perpetuum Mobile, Dead Friends (Around the Corner), Perpetuum Mobile, Youme & Meyou) összeválogatott első órácska múltán már egyre sűrűbben mártózhatott meg a hajó a minőségi ipari transz legmélyebb bugyraiban olyan klasszikusok segítségével, mint a Haus der Lüge vagy a Yü-Gung (Fütter Mein Ego). A nagy jubileumi múltidézés mindenesetre így is elmaradt, mindvégig az újabb, zeneibb, szoftosabb darabokon volt a hangsúly de ez annak ellenére sem zavarta a jelenlevőket, hogy legtöbbjük valószínűleg nem a Perpetuum Mobile-vel szerette meg az Einstürzende Neubautent, és valószínűleg nem is az a kedvenc lemeze tőlük. Na de miért is ne lett volna így?Döbbenet és extatikus pillanat így is akadt elegendő, és a megfelelő pillanatokban megfelelő szerep jutott az alaposan megdolgoztatott hagyományos instrumentumok mellett a bizarr zeneszerszámoknak is: előkerült a kompresszor, a flex, a beteges tempóban tekergetve ide-oda hangolt táskarádió és a mikrofonnal bűnbe eső légfúvó, a legkülönbözőbb csövek és a földhöz csapkodott dobozok Révület torkollott ámulatba és ámulat torkollott révületbe, amint haladt (hol inkább siklott, hol pedig zakatolt) előre a műsor, Blixa énekelt, suttogott és persze sikított, aztán a dalok között dallamos hangján finom poénokat eregetett a párizsi hangerőlimitről, zenekara echte magyar származásáról, és a saját szívveréséről, ami szerencsére sokat lassult azóta, hogy hajdanán lemezre rögzítették. De még ilyenkor is, egyszóval mindvégig (vas)markukban tartották az egész hajót, hol becézgetve, hol fojtogatva, hol hipnotizálva a tömeget, amelyik pontosan erre is vágyott aztán úgy másfél-két óra múltán az Ende Neu-jal szinte egyik pillanatról a másikra eleresztettek bennünket és visszavonultak a backstage-be. Persze egyáltalán nem végleg: ritkán halott hosszúságú ráadás-maratonra tértek vissza néhány perc múltán, tarsolyukban a Sabrinával, a Z. N. S-szel és más gyöngyszemekkel, hogy még messzebbre tolják azt az áhítatos pillanatot, amikor hét-nyolcszáz káprázó szemű zajfan távozik szinte néma csöndben az A38-ról a budapesti éjszakába.
  
  Állítólag több mint kéttucat főt számláló technikai stábjuk egy része már valamikor ekkortájt (a ráadás közepe táján) nekilátott a fellépés addig rögzített hanganyagát cédékre préselni, a felvételt ugyanis rögvest a koncert után meg is lehetett vásárolni. Nem mondom, az se rossz de az igazi azért mégiscsak a saját emlék marad, minden egyes káprázó szemű zajfan saját emléke.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

A38

 programajánló: 
2024. május 12.
Budapest Garden Party: Zenei - Gasztrofesztivál
Sabbath, Dio, Jethro Tull dalokat is előad májusban az Electric Guitarlands 4 gitárhőse
2024. május 19.
Vonósnégyesre átdolgozott heavy metal himnuszokkal érkezik Anneke van Giersbergen
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Akik házibulit csaptak az MVM Dome-ban: a Depeche Mode
Suicidal Angels, Fusion Bomb, Crimson Fire
A Normandie lenyűgözte Budapestet a Dopamine turné keretében
Cattle Decapitation, Signs Of Swarm
Fesztiválhangulat a Dürer kertben- Halflives és az Inferno Turné
Amaranthe, DragonForce, Infected Rain
Meshuggah, Avatar, The Halo Effect
Két zenekar, egy este a Dead Poet Society és a Ready the Prince lángoló show-ja az Akvárium színpadán
Battle Beast, Saint Deamon, Induction
 kiemelt 
Megjelent az Elefánt ötödik nagylemeze, a SEMMI
  
A most megjelenő ötödik Elefánt nagylemez, a SEMMI az előző két albummal együtt alkot egy univerzumot, miközben zeneileg és szövegében is minden eddiginél jobban elrugaszkodik a zenekar “megszokott” világától

Palaye Royale a Barba Negrában!
Rockmaraton 2024
Vonósnégyesre átdolgozott heavy metal himnuszokkal érkezik Anneke van Giersbergen
Berúgja az évet a Dead Daises: új dal, album és koncert novemberben
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 the hellacopters    christine taylor    neokhrome    tom waits    bermuda rock band    dean white    karnak    pro-pain    kiss erzsi    mr. bean    kate winslet    nyers    bourne    the burning aces    nick mccarthy    sidetracked!    iscream    gus g    kick/ass    necrophagist    bad wolves    this gift is a curse    paul rudd    rob de luca    seven kingdoms  

r49
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!