Tavaly novemberben kiváló koncerttel örvendeztetett meg minket a Metallica németországi tribute bandája, a Nutellica. Úgy tűnik, hogy a srácok és a management is igen sikeresnek ítélte az akkori bulit, ugyanis az idei 2005-ös turnéjukra is beidőzítették a budapesti helyszínt. Ez több mint hízelgő, ugyanis jelenleg a turné dátumai közül az egy szem Zágrábon kívül nincs más nem-német ajkú helyszín! Ez önmagáért beszél, már csak az volt a kérdés, hogy meg tudja-e ismételni tavalyi sikerét a Nutellica, valamint hogy a Wigwam közönsége (ugyanis ismét itt került megrendezésre a koncert) is hasonlóképp veszi-e a lapot. A Wigwamba megérkezve siralmasan kevés létszám fogadott. Néhány tíz ember ücsörgött az asztalok körül, aztán ennyi. A kivetítőn (talán a júniusban esedékes koncertet promotálva) Zakk Wylde játszott, de úgy igazán a fene se figyelt rá. Mi lesz itt?
Mi azért elfoglaltuk magunkat, de félszemmel mindvégig azt figyeltem, gyűlnek-e már a népek. Nos, mire végül (talán éjféltájban) nekikezdett a Nutellica, azért már többen siettek előre, de sajnos így is nagyon szellős volt a nézőtér. A régi jó ismerős Nutellica tagságából egyedül Arne, a dobos szorult bemutatásra, hiszen ő csak idén februárban csatlakozott be a csapatba, más változás nem történt tavaly óta (hacsak az nem, hogy idő közben Timo a séróját szőkére cserélte). Kíváncsi voltam, hogy milyen lesz az összeállítás a tavalyihoz képest, milyen újabb dalokat fognak nekünk előadni (mert az azért meglehetősen pofátlan lenne, ha tökugyanazt a programot játszanák le, mint a múltkor).
Kezdetben nem volt semmi újdonság, az Enter Sandman jól ismert riffjeire lépett a színpadra a banda, majd következett a brutális Creeping Death és az élőben hasító The Memory Remains. Mivel nagyon kevesen látogattak ma a Wigwamba, így előre látható volt, hogy a tavalyi fergeteges hangulat reprodukálása nem igazán fog sikerülni, de mindenképpen számítottam arra, hogy a Nutellica és a jelenlévő közönség azért megtesz minden tőle telhetőt. Többé-kevésbé így is történt, a publikum láthatóan jól érezte magát, bár egy picit mintha ugyanakkor enervált is lett volna Egyszerűen hiányzott az a tömeg-érzés, amikor a banda egyetlen biztatására százak torkából tör elő a kiáltás, vagy lendülnek fel a kezek, öklök, villák. A Nutellica igyekezett úgy tenni, mintha nem zavartatná magát a megszokottnál kissé alacsonyabb lelkesedés miatt, vidáman, teljes beleéléssel, korrektül kiszolgálták a jelenlévőket, de nekem azért kissé bántotta a szemem a magyar közönségtől megszokott fanatizmus helyetti némileg mérsékeltebb őrjöngés.
A bandára tényleg nem lehetett panasz, penge volt a hangzás is, így a körülmények is adottak voltak ahhoz, hogy aki aznap ellátogatott megtekinteni a Nutellica koncertjét, ne távozzon csalódottan. Bár Timo-nak kétszer is meggyűlt a baja a gitárokkal, a KH-2-es The Mummy modell már rögtön az elején bemondta az unalmast, Timo már a szólót sem tudta eljátszani, hangszert kellett cserélnie. Később pedig konferálás közben zúgott le a földre a gityó, lévén elszakadt a pántja. De Timo-nak nem szegték kedvét a rakoncátlan hathúrosok, vidáman, felszabadultan játszott, tartotta a kapcsolatot a közönséggel, sokat konferált, szóval minden valószínűség szerint ő a főnök és legfőbb szószóló a bandában.
A dalok pedig csak jöttek és jöttek, többnyire olyanok, amelyeket már hallhattunk a csapattól novemberben, mint a For Whom The Bell Tolls, Fade To Black, Frantic, Welcome Home (Sanitarium). De természetesen eljátszottak nekünk olyan nótákat is, amelyek akkor kimaradtak, mint például a tavalyi beszámolóban általam igencsak hiányolt Master Of Puppets, valamint a Wherever I May Roam, Sad But True (pedig úgy rémlett nekem, hogy ezt anno lenyomták, de a tavalyi tracklist meggyőzött arról, hogy mégsem => szomorú de igaz! Viszont idén már szerencsére nem volt menekvés). Megpörgették a Killem All lemezt is, és lejátszották a tavalyról is ismerős Seek And Destroy-t, valamint a No Remorse-ot, amit nemcsak novemberben a Nutellica, hanem még a múlt nyári prágai Metallica koncerten is mellőztek valamiért, így ma a legfőbb ideje volt már! Mindkét szám közepén volt némi közjáték, jammelgetés (azt hiszem a No Remorse közben volt az, amikor még egy Raining Blood riffet is el lehetett csípni), de most szerencsére nem csábítottak fel más illetéktelen zenészeket a színpadra, mint tavaly. Most Metallica volt, elejétől végéig. Egyébként amennyire vártam a No Remorse-ot, annyira csalódtam is benne Ez volt az egyetlen dal, amely nem tetszett a mai este! Kispóroltak belőle részeket, szólókat, és pontatlanok is voltak (többször is a mai este folyamán, de ez végül is bocsánatos bűn, viszont valahogy ennél a számnál volt különösen szembeötlő). Ejnye, legközelebb tessék ezt a nótát többször meghallgatni otthon, vagy a próbateremben, srácok! De ezek csak apróságok, komolyabb feddés nem érheti a bandát. Szívvel-lélekkel lenyomták a bulit, ahogy kell.
Természetesen kötelező szám a One a grandiózus introjával, a behozott bárszék azt engedte sejtetni, hogy ezúttal sem maradunk ki egy nagy közös éneklésből a Nothing Else Matters képében. A bulizósabb kedvűek is pöröghettek egyet a Whisky In The Jar, az utolsó Károly (Last Caress) és a Stone Cold Crazy ritmusaira, az újra előtérbe kerülő bárszék pedig akárcsak tavaly, a monumentális The Call Of Ktulu dalt jelentette (ha ebbe a bárszékbe még áramot is vezetnének, az talán sokkal hatásosabb lenne, mert 1. Stefan is virgoncabban pengetne, 2. a Ride The Lightning album villamosszék-koncepciójához is passzolna, mint elektromos kis ülés => bocs).
Azt kaptuk a mai este, amire számítottunk: klasszikus Metallica mesterművek, néhány élőben ritkán hallható ínyencséggel fűszerezve. Úgy vélem mindenki elégedetten távozott, a Nutellica ismét kitett magáért. A koncertmérőm is jó koncertet jelzett ki az aznapi rekedtséggel és az 1-2 napos nyakfájással. Mindent összevetve azért az a véleményem, hogy (leginkább hangulatilag, nem a banda teljesítményét tekintve) a novemberi buli azért jobban bejött, akkor valahogy a publikum sokkal nagyobb hatást gyakorolt az egész koncertre. Most is szép volt, jó volt minden, de valami kis plusz hiányzott a közönség részéről, és erről nem a jelen lévők, hanem inkább az otthon maradottak tehetnek
16:10
