hosting: Hunet


  cikkekfotók        
lemezajánló [nagylemez]  2001. december 20. csütörtök   10:36
nincsen hozzászólás

szerző: mily
Korai Öröm: Sound & Vision 2001
Fonó Records

   Play. 6 tracks. Elkezdődik az első szám, de ez nem is Korai. Legalábbis az első négy ütemből sosem jönnék rá. Aztán az ötödik ütemtől kezdve persze már valami huszonegyedik századi űr-kántri szól, ami már hihető, megnyugtató, és ismerős. Ez már Korai Öröm.
  
   Sosem értettem, hogy ezek a minimum 12 perces számok hogy nem tudnak unalmasak lenni. Mert nem tudnak. Viccesek és meglepőek, mintha egy számítógépes játéknak lennénk a főhősei, valami modern-kori elpusztított város romjai közt bóklászva (mondjuk mint Egy linkben), és nem lehet tudni, hogy a sarkon túlról milyen veszedelmes földön kívüli (vagy mutáns?), vagy életet mentő táplálék, esetleg gyógyszer bukkan elő. Szóval barangolás ez a 2001-es lemez is. Ahogy a többi is az volt. És valahogy sosem veszem észre az elejeket, meg a végeket, minden szám csak úgy van, csak úgy lógnak a semmiből, vagy a mindenből.
   Valamikor 96-ban lehetett az a szilveszter, amikor véletlenül az akkor még létező FMK-ban kötöttünk ki, ahol véletlenül épp a Korai Öröm lépett fel. Volt egy kopasz, kecskeszakállas srác meztelen, szépvonalú felsőtesttel. Csupa kör, meg spirál volt ráfestve, ami az uv-fényben lángolt a testén. Csak őt bírtam nézni. Táncolt, és rajta a kis körök külön életet éltek, ahogy a megfeszülő izmok a bőr alatt ide-oda tessékelték a vonalakat. Szóval ez a Korai Öröm: valami csupasz testiség, a tánc, az inak ősi megfeszülése. Még most is, az Űrodüsszeia évében is ugyanez a Korai Öröm.
  
   Az új lemezről az egyes post-kántri, és a négyes urbálna-koncert a kedvencem. Mindenesetre a többi is hallgatásra érdemes. Érdemes, ha nem is karácsonyra, de valami baknak szülinapra, vagy csak úgy befektetni ebbe a cd-be.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

Fonó Records

 programajánló: 
2025. december 3.
The Subways (UK) - For Eternity Tour 2025 (Dürer Kert - Budapest)
The Subways For Eternity európai turné (Dürer Kert - Budapest)
Megvan a decemberi The Subways jubileumi turnéjának két előzenekara, így teljessé vált a lineup! (Dürer Kert - Budapest)
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Vented: Cruelty And Corruption
Drawing: Vol. 6
KabinLáz: Kihajolni Veszélyes EP
Born Again: Mesevilág
Agregator: Semmiből – A Semmin Át
Impovizatív jazztechno performansz Szipka-loops új lemeze
Frank Blackfire: Back On Fire
Megjelent a Quimby 25 éves születésnapi Aréna koncertje DVD-n
Megjelent a Tárkány Művek negyedik nagylemeze: Magyar konyha támad
 kiemelt 
A38 Total Breakdown: Malevolence, Gatecreeper és Dying Wish
  
A brit metal színtér egyik legkarakteresebb élcsapata, a Malevolence 2026

Újra összeáll a Heaven Street Seven a Budapest Parkban
Apparat bejelentette új albumát és európai turnéját – magyar dátum is van a listán
Clutch 30: ikonikus album ünnepe és egy masszív rock hármas a Barba Negrában
Agnostic Front visszatér Budapestre – a New York hardcore öröksége február 24-én újra felrobban a Dürerben
 friss hozzászólások 

Darkest Hour (USA), Bridge To Solace, Suppression(USA), Wall Of Sleep, Casketgarden (1)
Az Arcturus Budapesten (1)
Éljen a diktatúra! – drMáriás retrospektív kiállítása a Godot Intézetben (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 edvard munch    as you drown    zaporozsec    harrison ford    the iron maidens    slipknot    crusted    thrashfest    josé carreras    the ghost inside    war without end    danny elfman    boros lajos    brainlust    smici 50    the pills    alíz csodaországban    tony macalpine    kft    lord    richie kotzen    e-nora    beri ary    mindenki szereti a bálnákat    betraying the martyrs  

r46
Copyright 2000-2025 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!