lemezajánló [nagylemez]  2005. április 19. kedd   12:32

nincsen hozzászólás

  A Necrophagia egyike a legpatinásabb extrém metal zenekaroknak, köztük pedig azoknak is, amelyek nem (pusztán) a keménység végletekig fokozását értik eme címke alatt. Saját maguk által találóan gore metalnak titulált muzsikájukat a könnyebb betájolhatóság érdekében a death metal skatulyába szokás sorolni, azzal a szigorú kikötéssel, hogy semmi közük a tekerős-technikázós csapatokhoz. Meg nagyon senki máshoz se, a Necrophagiazenéjében a hangsúly ugyanis a csak rá jellemző, vérfagyasztó, horrorisztikus hangulaton van. A központi alak az énekes Killjoy, aki még 1983-ban alapította a zenekart, majd az 1987-es debütalbum, a Season of the Dead után fel is oszlatta. Hét évvel később aztán a gitáros szerepében nem mással, mint Phil Anselmoval az oldalán illő módon életet lehelt a halottba, s a Necrophagia attól fogva folyamatosan tevékeny, 1998 óta már két nagylemezük (a Holocausto de la Morte és a The Divine Art of Torture) és három EP-jük is napvilágot látott. A felállás menet közben ugyan megint teljesen átalakult Killjoy körül, de semmit sem gyengült, és illusztris nevekben sem szenved hiányt: 2002 óta Iscariah (ex-Immortal) a bőgős, a billentyű mögött pedig a japán avantgárdmetal-klasszikus Sigh szintise, Mirai Kawashima áll. S ami még ennél is fontosabb, a koncepció a tagcserék dacára is ugyanaz, mint a kezdet kezdetén: nem pusztán rémisztő, beteg és morbid, hanem minden korábbinál rémisztőbb, betegebb és morbidabb albumokat készíteni. Ennek jegyében pedig a Necrophagia most is megtalálta a módját, hogy rátegyenek még pár lapáttal a sírhantra.
  
  A Harvest Rituallel minden kétséget kizáróan a banda eddigi legridegebb, legelsöprőbb hangzású lemeze született meg: a beszédfoszlányos, nojzos, cidrizős intrót követő Dead Skin Slave úgy robban elő, hogy a hallgatóval együtt a hangfal is hanyatt vágja magát tőle, de még a polcon lévő klasszikus death metal albumok is belepirulnak (a Season of the Dead pláne). Mindamellett pedig, hogy leírhatatlanul vastag az album megszólalása, szerencsére őriz magában valamit abból a kimondottan necrophagiás romlottságból is, aminek révén igazán fenyegetővé válnak a lemez arculatát alapjaiban meghatározó, kíméletlenül offenzív, primitív és csúnya riffek. Mondanom sem kell, hogy ezek jelen esetben mind pozitív jelzők, ráadásul minden korábbinál szorosabban is illenek a Frediablo és Fug által produkált eszelős gitármunkára, az ugyanis még az utolsó két anyagon hallhatónál is keményebb, szikárabb, feszesebb és ormótlanabb lett. Többnyire középtempós riffekről van szó, s hogy, hogy nem, valamiképpen az összes egy-egy horrorfilmben látott tevékenységet idéz fel az emberben: a megfontoltabb döngetések mindenféle bunkókkal végrehajtott rémtetteket, a gyorsabb szaggatások rozsdás fűrésszel elkövetett amputációkat, a klasszikus doomos lassulások pedig mondjuk komótos sírásásokat, hogy konkrétak legyünk.

  Persze mint minden valamirevaló horror, a Harvest Ritual sem csak a fröcsögésről szól: a brutalizálás sokszor adja át a helyét a salakanyag-kiválasztást meglehetős hathatósággal gyorsító részeknek. Természetesen a két hathúros is tesz erről rendesen tulajdonképpen a riffek közt felbukkanó libabőrös prüntyögéseik és síri harmóniáik már önmagukban is elérnék a kellő hatást. Ez a banda azonban nem az, amelyik ennyivel megelégszik, helyette inkább hatványkitevőbe odateszi az egész fölé Mirai Kawashima billentyűfutamait. A figura jellegzetes játéka persze itt is könnyen felismerhető, de a zenei környezethez is kellőképpen idomul vagyis viszonylag egyszerű és kimondottan vérfagyasztó. Nyúlós-folyós, nyálkás, hátborzongatóan fütyülő betétei többnyire alig néhány hangot variálnak, ennél fogva kimondottan hipnotikusak is egyszóval bármilyen horrorfilm soundtrackjében bérelt helyük lehetne. Aztán itt van még a főnök, Killjoy is, akinek a hangképző szervei bármilyen anatómiai dolgozatnak hálás témái lehetnének, ugyanis alkalmasak minden undorító orális tevékenység zajainak melléktermék nélküli reprodukciójára. Ráadásul úgy, hogy az egészben semmi vicces nincsen: a szándéknak megfelelően tényleg ritka taszító és rémisztő ez a hol sustorgásba, hol öklendező morgásba forduló krákogó-okádó fröcsögés. (Az Akumu című intermezzóban egyébként a Necrophagia történetének első dallamos énektémái is megtalálhatók egy igen bizarr gyermekdal-szerűség formájában.)
  
  A bűzölgő főzetbe az utolsó ízeket szokás szerint a dalok közé és beléjük vegyülő ilyen-olyan effektek, bevágások keverik: a Return to Texas elején hallható nyikorgás például olyat hegedül az ember idegeivel, hogy egy marék nyugtató sem képes közömbösíteni a hatását, a London 13 Demon Streetet bekonferáló kattant rádiós szerepében pedig a több horrorfilmből is ismerős Bill Mosely tébolyog egy jót. Ha már a vendégeknél tartunk, marketingszempontból talán nem érdektelen megjegyezni így a vége felé azt is, hogy a Stitch Her Further című dalt társszerzőként a slipknotos Joey Jordison jegyzi, sőt vendégszerepel is benne bár sanda gyanúm szerint ettől még az overall- és maszk-fetisiszta tinédzserek 99,9%-a a jövőben is hülyének fog nézni mindenkit, aki a Necrophagiáról akar velük beszélgetni. A (rossz) viccet félretéve persze egyértelmű, hogy eme együttműködésnek a jó cimborák közös örömzenélésén túl semmi célja nem volt, pusztán afféle érdekességről, csemegéről van szó, amely egyáltalán nem is lóg ki a lemez egészéből.
  
  Merthogy az egy különleges banda masszív és egységes remekműve. Tömegek persze sosem fognak rajongani érte, valószínűleg még a közismert death metal bandák rajongótáborához mérhető tömegek sem ahhoz a Necrophagia túlságosan is a saját feje után megy. De nem is ez a lényeg. A lényeg az, hogy a rajongóknak rengeteg kellemes álmatlan éjszakát szerez majd a Harvest Ritual Vol. 1., s amint a címe is mutatja: folytatása következik
  
  1. The World, the Flesh, the Devil
  2. Dead Skin Slave
  3. Unearthed
  4. Cadavera X
  5. London 13 Demon Street
  6. Return to Texas
  7. Akumu
  8. Stitch Her Further
  9. Excommunicated
  10. Harvest Ritual

azonosító (nem kötelező):	ellenőrző kód:	gépeld be ide:

új hozzászólás írása: