lemezajánló [nagylemez] 2001. november 12. hétfő 11:26
5 hozzászólás
szerző: milyNulladik Változat: Murmuc Szerzői Kiadás
Eljött az ideje, hogy megírjam ezt a lemezkritikát, bár szívesen húztam-halasztottam volna még a dolgot, nem akarok ugyanis rosszat írni erről a kékséges zenekarról. Kékséges, de elég bizarr kék. Lehet, hogy csak a Murmuc című album dizájnja miatt persze, de mégis valahogy kék. Viszont nem óceán, és nem is égkék, hanem valami bizonytalan kotyvalék kék. A kotyvalék, azt hiszem, találó. Gondoltam - ha már tizennegyedik meghallgatás után sem akaródzik megíródni ez a kritika (az okot lásd az első mondatban) - átolvasom a szövegeket. Meg is tettem, majdnem mindet, forró zuhany után az ágyban ugyanis gyakran elalszom olvasás közben, mindenesetre semmi mondandót nem szűrtem ki a dalokból. Nem érzem a szövegek ritmusát, az üzenetet meg pláne nem, persze lehet, hogy csak én vagyok régimódi, hogy azt hiszem üzenetnek márpedig lennie kell, pedig lehet hogy ez csak amolyan lar pur lar, és az egész csak annyi, amennyi: 14 szám egy kékborítós lemezen. Már a lemez címénél is (ami egyébként a 13-as track) összehúzódik az ember szemhéja, olyan mint amikor elmagyaráznak egy egyébként is rossz viccet. Murmuc. Jelentése kb. krampusz, olvasható a „sajtóanyagban”, amiért viszont le a kalappal a zkr előtt (mármint a markgeting-munkáért).
Mellesleg teljesen kontárnak érzem magam emiatt a kritika miatt, a korábbi albumokat ugyanis nem ismerem. Ez a Játékok könyve címet viseli, és egy válogatás album, amelyhez három klip is készült. Az a baj, hogy nemigen hozható be ma Magyarországon az, ha az ember lemarad egy klipről. Szinte esélytelen, hogy egy kb. hatszor lejátszott új klipet, a bemutatás után mondjuk három hónappal még elkapjon valahol a kíváncsiskodó.
Visszatérve a Murmucra. Asszondja a papírosom, hogy „minden eddiginél ördögibb anyag, jóllehet sokkal játékosabb, ironikusabb és felszabadultabb, mint a múltbeliek”. Mondom, nem akartam, hogy csak úgy leírjam ezt, de nem értek egyet (lehet, hogy az Undergroundmagazin más zenehallgató íróinak is meg kéne kritizálni ezt a lemezt, talán más vélemény születne). Ördöginek egyáltalán nem érzem a dalokat, bár az első szám sokperces intrója kicsit furcsa indítás, és meglehetősen gerjedt is, de ettől még nem ördögi. Ironikus meg legfeljebb a szövegek miatt lehetne, de mint mondottam, azokat nem bírom összetenni. A lemez játékossága pedig legfeljebb abban rejtőzhet, hogy a számok már korábban megíródott párakkordos rockdalokat imitál - Lord, korai Edda, korai Republic. (Ezekkel a szavakkal, mint rock, pop, meg underground, alternatív, punk meg drum n bass, és folytathatnám, újra kicsit bajban vagyok, tegnap megtaláltam a Doors-t az egyik lemezboltban a popzenéknél, végül is ezek csak szavak, betűk egymás után rakva, ahogy ez a kritika is, vagyis úgysem ér semmit, a zene végül is hangjegyek halmaza, nem? Kicsi karikákkal, meg vonásokkal, zászlócskákkal leírva, violin és basszuskulcsokkal kódolva...) Egy szó, mint száz, nem érzem eredetinek a dalokat, de ez lehet, hogy az én hibám, mert három hete zenei impotens lettem. (már kezelem magam, és tudom, hogy a kezelés után kellett volna megírnom ezt a pár mondatot erről a lemezről, de már nem húzhattam tovább).
Egyetlen dolog jutott még eszembe eme album kapcsán. Mégpedig, hogy hol van az a határ (vagy határmezsgye, mert lehet, hogy nem lehet éles vonalat húzni) amikor egy zenekar profi lesz, és úgy lehet hallgatni a cd-jüket, hogy attól összeszorul a gyomorszáj, és megindul a lélekmotor. Mert hallottam már pár „amatőr” zenekar demoját, és azok sem voltak mások, mint ez a lemez. Nem azt mondom, hogy ezektől nem mozdul meg a bensőmben valami akaratlanul is, mert hogyne mozdulna! Csak az úgy van megírva valami nagykönyvben (A zenekarok profivá válásának folyamata, I fejezet, 6. bekezdés), hogy a zenészek küzdjenek, izzadjanak, koplaljanak, szenvedjenek (ezek mind-mind serkentik az alkotási vágyat), mindaddig, amíg valami csoda folytán egy kiadó azt nem mondja, hogy ácsi! Ez k*** jó! Eztet én kiadom, és akkor megindul a hajcihő, és kezdetben harmincan, majd hatvanan, később meg több ezren jönnek majd el a koncertekre De ezen a lemezen ez áll: „szerzői kiadás”. Így csak gratulálni tudok. Tényleg és őszintén. Kívánva, hogy bárki, aki elolvassa ezt a kritikát homlokát ráncolva szaladjon a boltba megvásárolni az albumot, hogy önnön fülével győződjön meg róla, hogy nincs igazam (és eme reakcióval újabb bizonyítást nyerjen zenei impotenciám). Így legyen!
A zenekar felállása: Dombó Szabolcs: dob, zörejek, Fenes Tibor: gitár, ének, zörejek, Hricsovinyi Tamás: basszusgitár, Szuhaj Péter: gitár, zörejek
Szólj hozzá!
Hozzászólások:
A21B111A62A33B85
2016. június 26. 10:48 #5
Visszafelé olvasandó az első hozzászólástól a történet, úgy kerek - ha már a karakterszám kibabrált velem.
A21B111A62A33B85
2016. június 26. 10:45 #4
Démoni és irónikus. Az első és az utolsó dal (mindkettő instrumentális) zeneileg eléggé ”démoni”/”kaotikus”, de azt leszámítva ez a szó csak egyszer fordul elő az albumon. Ha a zenekar így írta le, akkor így gondolták, de összességében tényleg hiányzik minden gonoszság és ravaszság a démoni hatáshoz. Az irónia is nagyjából két dalban érhető tetten, Tengerparti lányok és Szupersztár. Ha egymás után felsoroljuk ezeket a szavakat, akkor nem egységes és az album egészét leíró meghatározás jön össze, hanem, hogy van benne egy kicsi démoni, egy kicsi irónikus, egy kicsi játékos és felaszabadult (bár nem ismerem az említett sajtóanyagot) - a Csillagtér című dalt leszámítva kicsit más, mint a többi albumuk, de nem lóg ki a zenekar életművéből, nem rossz album.
A21B111A62A33B85
2016. június 26. 10:44 #3
A ”szerzői kiadás” a profizmus kérdésének megítéléséhez érdemes tudni, hogy a zenekar megmaradt undergroundnak (gondolom nem véletlenül) és a számos zenekarnál kommercializálódás vezetett valamiféle korábbi eredetiség rovására. (Csak a félreértések elkerülése végett nem írok magyar zenekarokat, pedig akadnak szépszámmal, otromba vargabetűkkel, a szó mindkét értelmében. És nyilván vannak példák és ellenpédák is.) A Nulladik Változat tehát hű maradt önmagához, annak előnyeivel (zene, szöveg, szabadság) és hátrányaival (szélesebb rajongótábor, szűkebb reklámlehetőség, kevesebb pénz). De szerencsére léteznek ma is. És zenélnek ma is. (Ha valakinek pedig általában nem jön be a zenekar stílusa, akkor hogy profi vagy underground stílusban dolgoznak, az teljesen mindegy.)
A21B111A62A33B85
2016. június 26. 10:43 #2
Hallgatva az albumot feltűnt, hogy az első oldal tartalmazza az album törzsét. A B oldal inkább amolyan kislemezes b-oldalas dalokat tartalmaz. Az album kialakulása idején születtek, kiegészítik azt, ugyanakkor kicsit mások is. (Részletkérdés, de lehet, hogy a Tested halvány (A3) és a Felemelkedés (B5) című dalok helyét inkább megcserélném. És lehet, hogy lehagynám az Aranyesőt.)
A Murmuc albumcím és a borító ugyakkor engem is zavarba hoz. (A dalcímek közül sem tudnék megfelelő ablumcímet kiválasztani. Talán a Kalóz című dalból egy szó: ”Színváltozás”.) Valami könnyedebbet is el tudnék képzelni, mondjuk, ha már kék, akkor tenger egy kalózhajóval (festményszerűen), lámpással naplementekor, de még nem este - nem ennek az albumnak kell a legborongósabb borítóképet mutatnia. (Az említett Kalóz című dal ehhez is kapcsolat lehetne.)
A21B111A62A33B85
2016. június 26. 10:36 #1
Egy pár mondatos töprengés a kritika és az album kapcsán, 15 évvel később. Van az úgy, hogy a kritikusnak nincs meg a hangulata valamihez és ha megszakad, akkor sem sikerül semmi összefüggőt kihozni a dologból. Aki ismeri az érzést, az nem lepődik és nem bántódik meg ezen.
A Nulladik Változat ezzel az albummal kísérletezett és a korábbi albumokhoz képest felaszabadultabb, játékosabb stílusú dalokat szerzett. Ha nem ismeri valaki a zenekart és ez az első album amit meghallgat, akkor valóban nincs mihez képes ”játékosabbnak és felszabadultabbnak” lenni. Erős a hasonlat, de kicsit olyan, mintha Cure-t a Wild Mood Swings alapján ítélné meg az ítész, akinek ez az első album, amit a zenekartól hall, nem ismerve a Faith-et, a Pornography-t vagy a Disintegrationt. A Nulladik Változatnál is ajánlott, ha legalább A bolyongás éveit és a Négyet ismerje a hallgató, ha már valamit valamihez viszonyítani szükséges.
Hallgatva az albumot feltűnt, hogy az első oldal tartalmazza az album törzsét. A
11:26
