hosting: Hunet
r36
  cikkekfotók        
előzetes [koncert]  2005. április 7. csütörtök   13:23
nincsen hozzászólás

szerző: A38
Moyzes Quartet (SK), Szemző Tibor és a Gordiusi Čomó
2005. április 7., csütörtök 20 óra - A38

  A MOLto Vivace, az A38 Hajó közép-európai dzsesszt és világzenét bemutató sorozatának következő, legkomolyabb előadásán Szemző Tibor és a Gordiusi Čomó, valamint Szlovákia legnevesebb vonósnégyese, a Moyzes Quartet ad koncertet. A kortárs zene egyik legjelentősebb magyar képviselőjének és a klasszikus képzettségű, de kortárs darabok előadásában is remeklő kvartett együttműködése nem mindennapi audiovizuális élményt ígér.
  
  Az idén harminc éves Moyzes Quartet Szlovákia legnagyobb jelentőségű vonósnégyese. A kiváló XX. századi szlovák zeneszerzőről, Alexander Moyzesről elnevezett, 1975-ben alapított zenekar 1986-ban vált a Szlovák Filharmonikusok hivatalos vonosnégyesévé. Az évek során az Egyesült Államoktól Németországig sokfelé vendégszerepeltek, mindenütt elsöprő sikerrel. A koncertezés mellett aktívan készítenek lemezt, eddig több mint húsz felvételük jelent meg. Repertoárjukon klasszikus darabok éppúgy megtalálhatók, mint avantgárd szerzemények, vagy
  Astor Piazzolla tangói. Fontos feladatuknak tekintik a szlovák szerzők műveinek megismertetését. Az est másik szereplőjével, Szemző Tiborral régóta tartó barátságot ápolnak, több alkalommal léptek fel együtt a mostanihoz hasonlóan.
  
  A Moyzes Quartet tagjai
  Stanislav Mucha: első hegedű
  František Török: második hegedű
  Alexander Lakatoš: brácsa
  Ján Slávik: cselló
  
  Az idén ötven éves Szemző Tibor Magyarország egyik legjelentősebb zeneszerzője. Erdély Miklóssal éppúgy dolgozott együtt, mint a 180-as Csoporttal és Forgács Péterrel. Rendkívül sokoldalú művész, önálló zenedarabokat éppúgy komponál, mint kísérőzenét filmekhez, színházi vagy táncszínházi előadásokhoz. A zeneszerzésen kívül jelentősek performance-ai, melyeket elsősorban az Új Modern Akrobatika nevű csoporttal adott elő, emellett több filmet is készített.
  
  Jelenlegi, Gordiusi Čomó nevű együttesét 1998-ban hozta létre. Szemzőt szenvedélyesen érdekli az emberi hang és az instrumentális zene összeillesztése, illetve a különböző hangi rétegek egymásba tolása. Több darabjának fontos eleme a nem énekelt, esetleg dúdolt narráció, valamint a különálló rétegekből, layerekből összeálló zenei szövet. Hasonló rétegzettség jellemzi majd ezt az estét is: egyfajta folyamat alakul ki, melyben a dialógusoknak éppoly nagy szerepe van, mint a zenének vagy a vetített látványnak. A folyamat része Joseph Haydn vonósnégyese (Krisztus hét szava a keresztfán) a Moyzes Quartet előadásában, a Szalai Péter tablással előadott Sirály, a buddhizusra reflektáló A túlsó part, vagy az idei filmszemlén bemutatott Szemző-kisfilm, az Ez van, mely Ottlik Géza szövegére készült.
  
  Diszkográfia
  Pillanatkép a szigetről, 1987
  Privát kijáratok, 1989
  Meteo, 1990
  Aint Nothing But a Little Bit of Music for Moving Pictures, 1992
  A lelkiismeret/Narratív kamaradarabok, 1993
  Az utolsó magyar PVC, 1994
  Tractatus, 1995
  Viszonylagos dolgok, 1998
  A túlsó part, 1999
  Egy másik part/Angyalkar, 2000
  Örvény oratórium, 2000 (Forgács Péterrel)
  Balra a Nap, 2000
  Láthatatlan történet, 2001
  Dunai exodus, 2002
  South of No North, 2003
  
  A MOLto Vivace sorozat
  Az A38 eleve azzal a nem titkolt céllal nyílt meg 2003 áprilisában, hogy több legyen, mint egy különleges helyszín vagy egy egyszerű koncertterem. Már elhelyezkedése is jelképes: a Dunán, Közép-Európa főfolyóján horgonyoz, abban a városban, mely mindig is büszke volt kultúrájának sokszínűségére. Az A38 csapatának régi álma, hogy Közép-Európa gazdag hagyományokra épülő, élő, lüktető és változatos zenei kultúráját egy sorozat keretei között mutassák be. Olyan sorozat keretei között, mely egyszerre őrzi meg az élő koncertek intimitását, és lép ki abból, hogy ne csak a látogatók részesüljenek az élményből. A MOLto Vivace sorozat egyedülálló kezdeményezés: koncert-és közvetítéssorozat, melynek célja a kortárs középeurópai dzsessz és világzene bemutatása. A sorozat keretében egy magyar és egy közép-európai művész lép fel az A38 Hajó színpadára egyazon este, reprezentálva e régió közös kulturális hagyományait és együttműködésének lehetőségét. A fellépésből televíziós sorozat készül, melyet a Duna Televízió tűz műsorára havi rendszerességgel.
  
  A sorozatban a tavalyi év folyamán fellépett többek között Lajkó Félix, Alexander Balanescu, Boris Kovac, Urszula Dudziak, a Vasvári String Trio és Bernard
  Maseli
, a Boban Markovic Orkestar. A 2005-ös évadban vendégünk volt Zbigniew Namyslowski, a Nigun, a Muzsikás, Tamara Obrovac, a Ghymes, április végén Vera Bílá és Mitsou, június elején pedig az After Crying, illetve a lengyel prog-rock legenda, az SBB látogat a hajóra.
  
  Belépő elővételben: 1500 Ft, a koncert napján: 2000 Ft.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

A38

 programajánló: 
2023. június 7.
Voivod + Crowbar a Durer Kertben (Dürer Kert - Budapest)
2023. június 8.
X Ambassadors az Akvarium Klubban
2023. június 10.
LGT, P-Mobil, Illés és Syrius slágerek Miskolc 50 éves rockfesztiválján
 a rovat legfrissebb cikkei: 
LGT, P-Mobil, Illés és Syrius slágerek Miskolc 50 éves rockfesztiválján
Amon Amarth + Behemoth a Barba Negra-ban
Hooligans 25 év
Voivod + Crowbar a Durer Kertben
Új dalokkal, friss műsorral érkezik Dan Patlansky
Egy országot lázba hozó név, egy országot jelentő név HUNGÁRIA
A Kowalsky meg a Vegával ünnepel a 20. Cseresznye Fesztivál!
Új dallal jelentkezett az Asking Alexandria, melyet a Budapest Parkban is hallhatunk
Rocklegendák és az operett állócsillagai a Gödöllői Királyi Kastélyban
 kiemelt 
Amon Amarth + Behemoth a Barba Negra-ban
  
Ha nyár, akkor fesztiválok, de sajnos a rockerek, metalosok számára egyre szerényebbek a lehetőségek

Voivod + Crowbar a Durer Kertben
Új dallal jelentkezett az Asking Alexandria, melyet a Budapest Parkban is hallhatunk
Gojira + Conjurer + Urne Budapesten
Comeback Kid az Analog Music Hall-ban
 friss hozzászólások 

Világsztár zongorazseni először Budapesten (1)
Epica, Apocalyptica (3)
Telling Secrets: magyar hátterű csapat bontogatja a szárnyait a tengerentúlon (2)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 burst            kulturális intézmény    alesana    the gathering    jet    music television    fridvalszki mark    oliver stone    tükrös    star positive    mutiny on the bounty    borlai gergő    the gathering    kreator    flúg    wolfsbane    rise and fall    3d    kitty in a casket    eejit midget    kid rock    artifact    esti    mortiis  

r47
Copyright 2000-2023 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!