hosting: Hunet
r40
  cikkekfotók        
előzetes [koncert]  2005. március 24. csütörtök   14:13
nincsen hozzászólás

szerző: A38
Jobb veled a világ sorozat: Dresch Quartet, Grencsó Kollektív Kedély
2005. március 25., péntek, 20 óra

  A jobb veled a világ sorozat a magyar dzsesszélet egyedülálló kezdeményezése. Az A38 Hajó, és a Magyar Televízió összefogásából született sorozat egyfajta dzsesszklubként működik. Minden második pénteken a magyar dzsessz legjobbjai alkalmanként két-két együttes vagy muzsikus lépnek fel az A38 Hajó színpadán. A koncertekről készült felvételeket pedig a Magyar Televízió sugározza majd a Kultúrház című műsorban, heti rendszerességgel. Így lehetővé válik, hogy a dzsesszklubok intim hangulatát, az élő fellépés varázsát megőrizve szélesebb közönséghez jusson el a világszínvonalú magyar dzsessz.
  
  A magyar dzsessz élvonalát bemutató sorozatának következő koncertjén, március 25-én, pénteken az avantgárd dzsessz jut szóhoz. Az est két fellépője, a Dresch Quartet és a Grencsó Kollektív Kedély a magyar kísérleti dzsessz két legjelentősebb szaxofonosa köré szerveződött formációk. A népzenei hagyományt bebop- és free- hatásokkal ötvöző Dresch Quartet és a sanzonok, keringők kacatvilágát zseniális természetességgel újraértelmező Grecsó Kollektív Kedély ritka izgalmas estét ígér.
  
  A Dresch Quartet vezetője, Dresch Dudás Mihály 1955-ben született. A meglepő módon gépipari szakközépiskolát végzett, egykor mechanikai
  műszerészként dolgozó Dresch Dizzie Gillespie és John Coltrane hatására kezdett el szaxofonozni, és 1979-ben végzett a dzsessztanszakon. Első együttesét 1984-ben alapította, ebben szerepelt az est másik fellépőjének,
  a Grencsó Kollektív Kedélynek két jelenlegi tagja, Grencsó István és Benkó Róbert is. A zenekarhoz kis időre csatlakozott az azóta szédületes szólókarriert befutott Lajkó Félix is. Lajkót Kovács Ferenc váltotta fel, így stabilizálódott a
  Dresch Quartet klasszikus felállása.
  
  A zenekar 199899 tájékán átalakult, és az új Dresch Quartet zenészei azóta játszanak együtt. Talán senkinek sem sikerült következetesebben ötvözni a magyar népzenei hagyományt a klasszikus amerikai dzsesszel. Dresch a népzenei motívumok beemelésével egészen új mélységeket adott a bebopnak és fordítva.
  A kortárs világzene gyakran felületes árukapcsolásaival ellentétben a Dresch Quartet zenéjében egyedülálló és egymástól elszakíthatatlan módon szövődnek egybe a pentatónia, Coltrane jellegzetes futamai, a ritmusszekció szvinges húzása, a meglepő dinamikai váltások, a free jazz szabadsága és a hangszeres virtuozitás.
  
  A zenekar felállása:
  Dresch Dudás Mihály: tenor- és szopránszaxofon, furulya
  Kovács Ferenc: hegedű
  Szandai Mátyás: bőgő
  Baló István: dob
  
  Diszkográfia:
  Sóhajkeserű, 1985
  Hazafelé (szólólemez), 1987
  Gondolatok a régiekről, 1990
  Zeng a lélek, 1993
  ...Folyondár..., 1995
  Túl a vízen, 1996
  Hűs ég (szólólemez), 1997
  Révészem, révészem, 1998
  Mozdulatlan utazás/Riding the Wind, 2000
  Szép csendesen (szólólemez), 2001
  Hungarian Bebop (Archi Shepp-pel), 2002
  Egyenes zene, 2004

  A Grencsó Kollektív Kedély lényegében a Grencsó Kollektíva, némiképp megújított repertoárral. A szaxofonos és fuvolista zenekarvezető 1979-ben a Masina együttessel kezdte pályáját, majd Dresch Mihály és Szabados György különböző formációival játszott. 1985-ben alapította a Grencsó Kollektívát. Ez az együttes most is fő tevékenysége. Emellett rendszeresen fellép a Makámmal, a Kampec Doloresszel és másokkal.
  
  Szabad zenei szelleme, iranyzatoktól, divatoktól, iskoláktól független, öntörvényű gondolkodása, s nem utolsó sorban a hangszeréhez fűződő viszonya a legjelentősebb hazai zenészek közé sorolja műfajában. Leginkább maradandót
  talán azon műveivel alkotott, melyekben hatvanas évekbeli slágerek, keringők, sanzonok újraértelmezéseit kísérli meg.
  
  A Grencsó Kollektíva nem is annyira együttes, hanem zenészek többé-kevésbé laza szerveződése. A szűk triófelállás gyakran kibővül, átalakul, vendégzenészekkel
  egészül ki. A mostani koncertre jórészt megújult repertoárral, kvartettformációban érkeznek.
  
  A zenekar felállása:
  Grencsó István: szaxofon
  Hans van Vliet: harsona, pozan
  Benkő Róbert: bőgő
  Jeszenszky György: dob
  
  Diszkográfia:
  Revival, 1995
  Plays Monk, 1996
  In Ragtime, 1997
  Villa Negra, 1997 (Grencsó Big Collective)
  Fekete kenyér, 1999
  Rejtély, 2000
  7 ének az utolsó mohikánoknak, 2000 (Grencsó Kollektíva Plusz)
  
  A Jobb veled a világ sorozat következő koncertjére, a Balázs Elemér Group, illetve a Trio Midnight fellépésére 2005. április 8-án, pénteken este 8 órakor kerül sor. Az azt követő, május 13-ai koncerten pedig a Dél-Alföldi Szaxofon Együttes és az Ágoston Béla Quartet lép fel.
  
  Belépő: 1000 Ft.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

A38

 programajánló: 
2024. április 20.
Dan Patlansky Budapesten
2024. április 25.
Amit még sohasem láthattál a Parkból - a kulisszák mögé enged betekintést a Blahalouisiana vadonatúj live session videója
2024. április 26.
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Nulladik Változat 35 éves jubileum „Négy képzeletbeli srác” valósága
AWS - Innen szép nyerni lemezbemutató koncert a Budapest Parkban
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
Dan Patlansky Budapesten
Új dallal jelentkezett az Esti Kornél - Semmi se ment meg minket egymástól
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Gary Moore emlékest és Tommy Katona koncertek Budapesten
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Megint Budapesten koncertezik Sting
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 needless    purified in blood     rém hangosan és irtó közel    crazy mama    tobias sammet    clash of  the titans    szenteleki gábor    astral doors    magor    lovasi andrás    the green hornet    katzenjammer    trio3po    twiggy ramirez    wisdom    tóth gergő    easy a    odett és a go girlz    clairvo    christina aguilera    aeon    firewind    shell beach    big miracle    underground magazin  

r50
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!