lemezajánló [kislemez]  2005. március 18. péntek   12:48

nincsen hozzászólás

  Csak most, a harmadik lemezével ismertem meg a Manikin Faint zenekart. Csodálkozom is magamon rendesen, mégpedig azért, mert nagyon komálom azt a fajta muzsikát, amilyet ez a négyes játszik. Azonban műfaji korlátok közé nem tudnám sorolni a rendelkezésre álló öt szerzeményt, már csak azért sem, mert sokkal inkább egy bizonyos hangulat tartja össze a lemezt, mint a hasonló riffek, vagy vokálok. Ezt a hangulatot nevezzük mondjuk pszihedéliának, amelyre hol a Tool vagy a Katatonia lebegése, hol egy kevésbé marcona Meshuggah, néhol pedig egy szertelenkedő Faith No More hatott a leginkább. Nem tudom ismerik-e a srácok a sajnálatosan rövid karriert befutott, New Orleans-i Floodgate-et, de Kyle Thomas és társai játszottak valami ehhez hasonló muzsikát. Persze azért akadnak földhöz ragadtabb és földhöz vágó megoldások, ahol a főleg a panterás riffelést érzem meghatározónak.
  
  Ilyen a nyitódal, a Cosm is. Igazi húzós, gyors középtempóban fogant, fifikás és páratlan ütemei egyfajta bemelegítőként szolgálnak a továbbiakra nézve. Egy-egy szikárabb döngölés között feltűnnek ugyan kis pihentetők, mint a funk beütések (ezek egyébként szinte folyamatosan jelen vannak), vagy a hápogós szóló, (amely alatt érdemes figyelni Matt basszusjátékára is) de ezek csak szárnynyitogatások a későbbi elszállás ismeretében. Endru azonban már itt felvonultatja a teljes arzenálját, persze elsősorban a dallamos megoldások vannak túlsúlyban, de színesítő jelleggel felbukkan néhány magasabb sikoly is, sőt központi helyet foglal a dalban egy lényegre-törő, adrenalin-dús Shut the fuck up! felkiáltás is. A következő 34 extra long leaves egy jóval borongósabb darab, középtájon egy klassz betonozással, és LG Petrovot megszégyenítő hörgéssel. Ennek legfőbb erénye talán az, hogy úgy váltanak vissza az általam már beígért elszállásba, hogy az cseppet sem zavaró. Ha ez a hab a tortán, akkor a cseresznye az, hogy ezután még be is gyorsítanak, amiből egy egészen megtekert, szétvisszhangosított jammellésel jönnek ki, igaz ez már a Skulk névre hallgató track. A lassabb All Rites Reserved leginkább a Tool hatását mutatja, (a pulzáló basszusnak, és törékeny gitárhangoknak köszönhetően) sajátos dallamvilága miatt viszont igazi MF szerzemény lesz belőle. Az utolsó Stress Contest a legjobb szám mind közül, talán azért, mert egyfajta zenei szintézise a lemeznek. Nincs híján a megtekert tempóknak ez a nóta sem, de energiaszintje folyamatosan emelkedik, ilyenkor sajnálkozik csak igazán a hallgató, hogy kicsit száraz lett az anyag hangzása, mert a záróriffben akkora erő van, hogy egy kicsit zsúrlóbb megszólalással egyszerűen kimászna a hangfalból.
  
  Mindegy, a riffeknek úgyis a hangfalban a helyük, talán jobb is, ha nem másznak ki. A Homegrown Seedless melódiái meg így is, úgy is bemásznak a hallójáratainkba, ahol ugyan gyorsan rögzülnek, mégis érdemes elindítani a korongot újra és újra.
  
   1. cosm
   2.34 extra long leaves
   3. skulk
   4. all rites reversed
   5. stress contest

azonosító (nem kötelező):	ellenőrző kód:	gépeld be ide:

új hozzászólás írása: