A punk a könnyűzene legnagyobb paradoxonja. Mikor elindult, még csak megbikázott rock ’n roll volt, aztán lett belőle polgárpukkasztó esztergapad zaj, majd egyesek crust néven össztüzet nyitottak az egész társadalomra, majd Kaliforniában idővel lesilányították a popzene szintjére. Mindezt néhány év leforgása alatt. Ha úgy tetszik, tökéletesen hiteltelenné tettek egy forradalminak induló zenei irányzatot. De ez egyrészt törvényszerű, másfelől pedig a történelem összes forradalma idejutott…

Ennek fényében a legnagyobb paradoxon az, hogy vannak még jó, és hogy-hogy nem hiteles dallamos punk lemezek. Például a Bankrupt műhelyében készült Bad Hair Day. Lehetne keresgélni az okát, hogy mitől is működik ennyire ez a 36 perces korong, mikor semmi újat nem hallunk rajta, és nem is szól tökéletesen, de nincs értelme. Talán az a hétpecsétes titok, hogy a csapatot alkotó három ember felhőtlenül jól szórakozik, és a BHD alapján mutatnak némi hajlandóságot arra, hogy ebbe minket, hallgatókat is bevonjanak. Humoruk szerencsére nem ormótlan, és nem is kell lábjegyzetben jelezniük: Kedves Lemezvásárló! Itt most nevetni kell. Pár szám egyébként magyarul is megtalálható a lemez végén. Valamelyik szövege szinte tükörfordítással készült, mások meg eltérnek az eredeti témától. Őszintén szólva, nem is tudom eldönteni, melyik verziók sikerültek jobban. Majd a közönség és az idő eldönti. Összefoglalva, minden dal őszinte, és természetes, ezért azt is elhiszem, ha Rocco a punk-színteret szapulja, vagy ha szilikon-mellek előnyét és hátrányát ecseteli. A zene ennél jóval homogénebb, de a jó dalokat felépítő még jobb dallamoknak köszönhetően cseppet sem válik unalmassá. Mondjuk a kezdő Start Again gyors középtempója nem hasít annyira, úgyhogy számomra a Being Dumb Went Out Of Style üveghangjaival indul a móka. A gitár által játszott melódiát akár trombita is játszhatná, biztos nagyot dobna a nótán. Mindegy, így is ott van benne a lendület, ami miatt érdemes punkot hallgatni. A fúvós kapcsán biztos többekben felmerül a „rokonműfaj”, a ska is. A Horny In The Heatet figyelve ez azonban már megkerülhetetlen lesz, ugyanis remek skankingre csábít a kezdőtémája, sőt a Heed The Call pár akkordja, és óóóó-zós refrénje közé is sikerült egy kis reagge-t is csempészni. A következő Tits Galore a már említett szilikonos témát járja körbe, zenéjének elsősorban a pogózni vágyók fognak örülni, igazi punk reszelés. A Life After Rock ’n Rollnál azt hiszem semmiféle műfaji megjelölést nem kell alkalmaznom, már a dalt megelőző motorberregés is sejteti, hogy mire számíthatunk. Szövege tulajdonképpen egy költői kérdésre (Van-e élet a Rock ’n Roll után?) épül, és ebben az egy sorban ott van az a keserédes, fanyar humor, ami az egész albumot jellemzi. Lehetne nagy szavakat használni, hogy balladái ezek az elveszett ifjúságnak, de egyrészt ezt a definíciót már Villon levédte, másrészt ez punk-rock, amelytől nagyon távol áll az ilyesmi. A költőiség másnak a feladata, itt a hangsúly a beszóláson, és a kevesebb, mint három perc alatt elsülő, csőre-töltött léggitáron van. Előbbi tökéletesen megvalósul a God Bless Disneylandben, és a Trapped In Yesterday-ben, utóbbi, pedig a Let It Rip-ben. Ha a Life After Rock ’n Roll tökéletes átfogó képet adott a szövegekről, akkor a Let It Rip egyfajta jelszó lehet a zenére nézve. Vagyis nagyon sok mindent ellehet mondani a keresztapák által szavatolt három akkorddal is. És hogyha nem szól túl jól az album, akkor fel kell venni a hangerőt. Ahogy minden (jó) punk-lemez esetében.

Kulcsszavak: A következő Tits Galore a már említett szilikonos témát járja körbe | zenéjének elsősorban a pogózni vágyók fognak örülni | igazi punk reszelés. A Life After Rock ’ | n Rollnál azt hiszem semmiféle műfaji megjelölést nem kell alkalmaznom | már a dalt megelőző motorberregés is sejteti | hogy mire számíthatunk. Szövege tulajdonképpen egy költői kérdésre (Van-e élet a Rock ’ | n Roll után?) épül | és ebben az egy sorban ott van az a keserédes | fanyar humor | ami az egész albumot jellemzi.