Nagyon sokat kéne számolgatni ahhoz, hogy felidézzük azon kulturális eseményeket, amelyeket ilyen, vagy olyan formában támogatott a budapesti Francia Intézet. Rengetegszer adtak már otthont fotókiállításnak, de nem idegen tőlük az sem, hogy a környéken portyázó gall együtteseket fővárosunkba invitálnak. Utóbbi történt
ezen a péntek estén is, és nyugodtan állíthatom, hogy a francia zenei életről igen kedvező képet festett ez a két formáció.

Ugyanilyen hidegvérrel merem kijelenteni, hogy hasonlóan pozitív benyomást kelthetett Marianne gyermekeinek a hazai válogatott, az Erik Sumo Band. Rengeteg ismerős érzés, hangulat alkotja a zenéjüket, de a többek között korábbi Colorstar, és Amorf Ördögök tagokból álló együttes valami egészen sajátos íz-világú tortát sütött a rendelkezésükre álló hozzávalókból. Sok helyen 80-as évek alternatív Budapestjét hallottam vissza, néhol reagge, néhol ambient megoldásokat, mindezt 21. századi technikával felszerelve, amelyről meg a Morcheeba ugrott be. Több dalhoz pedig nagyon könnyen képzeltem oda egy banális Tarantino jelenetet, vagy egy hátradőlős vasárnap délutánt, köszönhetően elsősorban a szedált tempóknak. A nagy változatosság és témahalmozás közepette talán elfelejtkeztek az ütemváltások jótékony hatásáról, mert a pörgés hiányában egy kicsit ellaposodott a buli a végére, hiába a jazzes alapok, a duruzsoló basszus, a disszonáns gitárzajok, (egy alkalommal valami hátborzongató szóló szakadt ránk Farkas Zoltán kezei közül) Fábián Júlianna fátyolos hangja, Kiss Erzsi nem éppen szokványos éneke. Meglehet az is, hogy az igazán meghökkentő váltások már jó előre felkészítettek mindenre, így csak kellemesen bólogattam a Kispál Csillag vagy fecske jól sikerült átiratára, (szimpatikus húzás, hogy nem az Emesét, vagy a 0 óra 2 percet dolgozták fel...) és nem kerestem úgy a szavakat, mint a két verzióban eljátszott Friday esetében, amely egyedül is garantálni képes az Erik Sumo Band remélhetőleg fényes
jövőjét.

A francia Gecko Palace mögött sem áll még patinás múlt, sőt lemez sem. Ennek ellenére rutinos koncertbandának tűntek, egy profi, mégis nagyon emberi produkciót láttunk/hallottunk. És hogy mindehhez milyen zene társult? Ha tömören akarnék fogalmazni, akkor csak annyit mondanék, hogy francia. Vagyis volt benne romantika, energia, elegancia és vehemencia. Nagyon jó érzékkel zavarják össze a hallgatót az érzelemtől fűtött ritmusok és a szomorú, lágy dallamok variálásával, vagy éppen egymásra-úsztatásával. Tulajdonképpen ez a kontraszt vitte előre a Gecko Palace zenéjét. Jean-Philippe Laussel dobos mintha nem is egy ilyen finom, költői muzsikához adta volna a tempót, tiszta erőből püfölte a bőröket. (Érdekes volt látni, hogy a koncert végére szakadt róla a víz, míg a hölgyekből álló vonósszekciót mintha skatulyából húzták volna ki, úgyhogy akár indulhatott is volna vacsorázni a Biaritz-ba a fellépést követően.) Sébastien Breuil, pedig igazi frontember módjára viselkedett. Hol sanzonénekes módjára búgott, és mesélt mindenféle titokról, meg borosüvegekről, hol pedig olyan ugrásokat produkált, amilyeneket utoljára Lou Kollertől láttam az A38 színpadán. Hogy éppen mikor melyiket cselekedte, az nagyban függött a két gitáros, Olivier Balet és Patrice Bicheron játékától, akik recsegtettek egy kis lüktető bluest, néhány szolid trubadúrdalt, tangót, vagy dögös rock `n rollt. Stéphane Collins, a Michael J. Fox imitátor basszusgitáros mindehhez kicsit enerváltan asszisztált, és még annak ellenére sem lehetett sok mindent hallani négyhúrosából, hogy a két gitár közül az egyik akusztikus volt. Ezt a jelentéktelen kis problémát meg úgyis könnyen, elfelejti az ember. Azon a tényen viszont jó darabig lehet töprengeni, hogy hogyan tud valaki hitelesen harsány cirkuszi hangulatból füstös, zongorás lebujokba való atmoszférába váltani, akár egy dalon belül. Na, ehhez kell franciának lenni, valahol Tolouse környékén!

1. oldal

Következő oldal  >>

Kulcsszavak: A francia Gecko Palace mögött sem áll még patinás múlt | sőt lemez sem. Ennek ellenére rutinos koncertbandának tűntek | egy profi | mégis nagyon emberi produkciót láttunk/hallottunk. És hogy mindehhez milyen zene társult? Ha tömören akarnék fogalmazni | akkor csak annyit mondanék | hogy francia. Vagyis volt benne romantika | energia | elegancia és vehemencia. Nagyon jó érzékkel zavarják össze a hallgatót az érzelemtől fűtött ritmusok és a szomorú | lágy dallamok variálásával | vagy éppen egymásra-úsztatásával. Tulajdonképpen ez a kontraszt vitte előre a Gecko Palace zenéjét. Jean-Philippe Laussel dobos mintha nem is egy ilyen finom | költői muzsikához adta volna a tempót | tiszta erőből püfölte a bőröket.