interjú [külföldi hangok]  2005. március 16. szerda   11:22

nincsen hozzászólás

  Budapest rock n rollra éhes közönségét mindössze negyven perc alatt kápráztatta el a Zeke. A rövid, ám annál velősebb buli után a Kultiplex előterében beszélgettünk a csapat basszusgitárosával, Jeff „The Kid” Matz-el.
  Próbáltam utánajárni a Zeke szónak, de semmit nem találtam róla. Elárulnád, hogy mit is jelent?
  Zeke egy korábbi gitárosunk gyerekkori barátjának a beceneve. Ez a név elsősorban a nem túl okos, déli származású fickók, vagyis a redneckek között terjedt el. Annak idején ezt nem is gondoltuk túl komolyan, egyszerűen csak kipattant a fejünkből.
  
  Miután feloszlattátok a Zeke-t egy időre, nem gondoltátok, hogy jobb lenne egy másik nevet választani?
  Nem, nem gondoltunk ilyesmire. Amikor a Zeke feloszlott, Mark, Donny, és én egy Chap nevű sráccal játszottunk egy ideig. Ő korábban a Speeddealernek volt a tagja, és úgy volt, hogy alakítunk egy bandát. Már a neve is megvolt, The Witchesnek hívták volna, de nem lett belőle semmi. Azt körülbelül egy évvel a feloszlás után egy Zeke koncertalbumot megünneplendő újra összeálltunk egy buli kedvéért. Annyira jól éreztük magunkat, hogy együtt is maradtunk, és folytattuk a Zeke történetét. Másik név fel sem merült.
  
  Egyébként miért oszlott fel a csapat?
  Tulajdonképpen azért, hogy ne öljük meg egymást. Szükségünk volt egy kis pihenőre, annyi idő után kezdtünk már egymás agyára menni.
  
  Úgy vettem észre, hogy megérte folytatnotok, mert sok emberhez (például hozzám is) a Til The Livin End lemezzel jutott el a Zeke
  Tényleg? Ez nagyszerű! Ebben egyébként nagy része van a Relapse Recordsnak, akik nagyon jó promóciós munkát végeztek. Mindenben támogatnak minket, és az sem utolsó szempont, hogy remek bandák vannak ennél a kiadónál.
  
  Mint például a Disfear, akikkel egy közös lemezt jelentettek meg. Ezzel együtt tavaly három albumotok is megjelent. (Til The Livin End album, és a Devils Island, egy 10 koncertfelvétel) Hogy bírtátok ezt a tempót?
  Nem tudom. Magunkon kívül vagyunk. (nevet) Tényleg, ha jobban belegondolok, másra nincs is időnk.
  
  Egyébként honnan jött az ötlet, hogy közös albumon szerepeljetek a Disfearrel?
  Hallottuk őket egy kiadói válogatáson, és nagyon megtetszett, ahogy a Revolutiont feldolgozták. Ezért örültünk, mikor a Relapse javasolta, hogy készítsünk együtt egy lemezt.
  
  Mit gondolsz, újra divatba jön majd az, hogy Hozzátok hasonlóan egy zenekar több lemezt adjon ki egy évben, csakúgy, mint a hatvanas, hetvenes években?
  Szerintem ez nem lenne túl jó. Szeretünk szép kényelmesen dolgozni a dalokkal, szétszedni, majd újra összerakni őket a próbatermünkben. Képesek lennénk több albumnyi zenét kiadni egy évben, de így biztos nem lennének olyan jók a dalok, mintha formálgatnák őket. Akár most rögtön írhatnék egyet, de ki tudja, hogy milyen lenne.
  
  Mennyi ideig tar megírni egy Zeke dalt?
  Volt, hogy megírtunk egy számot öt perc alatt, de az is előfordult, hogy fél évig vesződtünk vele. Néha nagyon nehéz megtalálni azt a pontot, ami egy nótát kerekké tesz, vagy összekapcsol két riffet. Máskor meg valaki előkap egy témát, és mindenki kapásból tudja, hogy mit is játsszon rá.
  
  Ebben az évben mit várhatunk a Zeke-től?
  Most megjelent egy split korongunk, közösen a Peter Pan Speedrockkal. Ez a legjobb hangzású anyagunk, amit valaha csináltunk, igazán büszkék vagyunk rá. Felvettünk egy
  Ted Nugent feldolgozást is, ami különösen jól sikerült.
  
  Nagyon sok olyan bandával játszottatok már együtt, akik teljesen más zenét játszanak, mint Ti. Gondolok itt az Iron Maidenre, a Kornra, a Slipknotra, és még sorolhatnám napestig. Hogy fogadták a zenéteket ezek a csapatok, és a rajongótáboruk?
  Azokkal a csapatokkal, akiket említettél, a hollandiai Dynamo fesztiválon játszottunk együtt. Itt egy igazi fesztiválközönség jött össze, akik nemcsak ezeknek a zenekaroknak a rajongói voltak. De úgy tűnt, hogy nagyon élvezték a bulinkat. Elég hamar bekattantak ugyanis. (nevet)

  Most egy nagyon ostoba kérdés következik. Mit vársz a következő turnétoktól, ahol a COC, és a Motörhead társaságában játszotok majd Amerika-szerte?
  Egy nagy szopás lesz az egész. (nevet) Pocsék lesz majd Lemmyvel whiskey-zni. (nevet) Komolyra fordítva a szót, alig várom már. Ez a három banda tökéletesen passzol egymáshoz, ez egy igazi rock-extravaganza lesz!
  
  Soha nem gondoltatok arra, hogy modernebb zenét játszatok?
  Szerintem az a zene, ami inspirált minket, és amit játszunk, az egyszerűen időtlen. Tudod, AC/DC, Motörhead, Black Sabbath, Lynhyrd Skynyrd, csupa ilyesmit hallgatunk általában, és eszembe sem jutott, hogy a Zeke más lenne, mint egy nagyon gyors rock n roll banda. Ez nem punk-rock, vagy nem is metal. Nem is nagyon törődünk a kategóriákkal, vagy a pop zene trendjeivel, egyszerűen játsszuk a dalainkat, és reméljük, hogy ez bejön másoknak is.
  
  Ahhoz képest, hogy Seattle-ből származtok, nem sok grunge elemet találni a zenétekben. Pedig Jack Edino személyében még egy olyan produceretek is volt, aki főleg grunge együttesekkel foglalkozott.
  Jack nagyon sok minden mással foglalkozott, nem csak grunge albumokkal. Arról nem is beszélve, hogy csomó olyan együttessel dolgozott, akikre később ragasztották rá ezt a címkét. Egyébként, ha Seattle-ben szinte csak röhögnek ezen a grunge dolgon, mert ez egy annyira mű, annyira felületes kifejezés. Ez egy igazi médiatalálmány, ami arra volt jó, hogy összemosson egy csomó zenekart, amelyeknek néha csak annyi volt a közük egymáshoz, hogy egy városból származtak.
  
  Billy Andersonra nem gondoltatok, mint lehetséges producerre?
  Dehogynem, sokáig úgy volt, hogy vele készítjük el a Til The Livin End-et. Aztán kiderült, hogy nekünk Jack Edinoval a legkényelmesebb dolgoznunk. Itt lakik Seattle-ben, azt hiszem nyugodtan mondhatjuk, hogy a barátunk, és ez mára egy teljesen természetes dolog lett, hogy vele dolgozunk. De egyszer biztos stúdiózunk majd azzal az őrült Billyvel is.
  
  Ahogy a borítóitokat, vagy a szövegeiteket nézzem, folyamatosan olyan szavakra bukkanok, mint az út, a motorok, kocsik, stb. Ennyire bolondultok az autókért, vagy mindez csak a sok turnénak köszönhető?
  Hát igen a Til The Livin End legtöbb szövege azzal foglalkozik, hogy milyen érzés úton lenni, és ez azért történt így, mert akkor ezzel voltunk elfoglalva. Akkoriban tényleg megállás nélkül utaztunk, turnéztunk. A Death Alley albumot meg a különböző filmek, elsősorban az olasz horrorfilmek ihlették, és az nagyon hallatszott azon a lemezen, hogy rengeteg norvég black metalt hallgattunk. Főleg Mayhemet, és Bathoryt.
  
  Ha már a filmeknél tartunk, nekem nagyon úgy tűnik, hogy a Szelíd Motorosok is elég nagy hatással lehetett rátok, vagy Kerouac regénye, az Úton
  Abszolút, a Szelíd Motorosok az egy nagyszerű film, az egyik kedvencünk. Az Útonnal kapcsolatban már nem vagyok ilyen biztos, vannak párhuzamok, és szeretjük is a könyvet, de közvetlen hatással nem volt ránk.
  
  A koncerten egy dalt a Resurection motoros-klubnak küldtetek. Kik ők?
  Ők egy seattle-i egyesület. Nem vagyunk a tagjai semmi ilyen jellegű bandának egyébként. Markot leszámítva még motorunk sincsen. Sok haverunk van a klubban, ennyi.
  
  Csupa régi, ütött-kopott, leharcolt hangszereken, és erősítőkön játszotok. Mégis, valami hihetetlen energia árad a zenétekből. Van erre valami magyarázat?
  Nem tudom. Magunkon kívül vagyunk. (nevet) Egyszerűen csak megpróbálunk olyan gyorsan és hangosan rock n rollt játszani, ahogy lehet. Élőben amúgy sokkal tempósabban játszunk, mint lemezen. Nem mintha a koncertek előtt elterveztük volna, de annyit adtuk elő ezeket a számokat, hogy néha már mi sem vesszük észre, hogy mennyivel gyorsabbak vagyunk.

azonosító (nem kötelező):	ellenőrző kód:	gépeld be ide:

új hozzászólás írása: