beszámoló [koncert]  2005. február 18. péntek   17:40

nincsen hozzászólás

  Pár évvel ezelőtt sikerült megismernem egy svájci zenekart, mely csapatnak azóta is elkötelezett híve vagyok. Akkor még valamely nevesebb banda előzenekaraként léptek fel nálunk ha jól emlékszem még kint volt a buli Gödöllőn de mára már őket vezette fel három hazai együttes. Igen, a Cataractról van szó, arról a hardcore csapatról mely ismét bebizonyította, hogy nem véletlenül kerülnek elő egyre gyakrabban s képezik szerves részét az európai hardcore életnek.
  
  Mire leértem már küzdött a sötét erőkkel a Sin Of Kain. A két éve alakult csapat nem kifejezetten a hardcore közönség zenéjét játssza, de szerintem egyáltalán nem árt a műfajokat kicsit keverni, arról nem is beszélek, hogy hátha egy-egy ilyen koncert hatására elkezdenek majd a straight edge arcok vértől csöpögő blackmetalt hallgatni. (ez csak vicc volt) Szóval igazi északi muzsikát játszik a csapat, a deathmetal és helyenként a skandináv metal elemeit variálva. Gondolom furcsa lehetett a szokásos közönségnek, hogy most csupa hosszú hajú zenerajongó lepte el a termet. Cathar torkából néha pokoli hörgések és ordítások borzolták az elől állók sörényét s a többi tag sem kímélte hajkoronáját. Igen furcsa nevekből áll a banda, míg Harkh és Brahma felel a gitártémákért, addig Hjules bőgőzik és Arngrim felel a misztikus háttérhangokért (billentyű), nem megfeledkezve a dobok mögött parádézó Larzz-ról sem. (közeli névrokona egy híres amerikai metalbandában játszik!) Két év nem túl sok, de a csapat már túl van egy albumon és egy EP-n (mindkettő beszerezhető a www. sinofkain.com honlapról) s többek között e két album dalaiból hallhattunk némi ízelítőt. Mivel én eme zenei világ felől érkeztem a hardcore vizeire nagyon tetszettek a hosszú gitárszólók, a károgós, hörgős megmozdulások és a dallamos, de ugyanakkor elemi erővel bíró zene átütő hatása. Eddig nem volt szerencsém a Sin Of Kain-hoz, de ezután igyekszem majd többször lelátogatni a fellépéseikre, mert elég komolyan művelik a fémzene tudományát.
  
  A második hazai fellépő a Cadaveres De Tortugas volt. Az az igazság, hogy egyik kedvenc énekesem Max Cavalera, s mind a Sepultura, mind a Soulfly anyagait nagyon szeretem. Ennek ellenére vagy talán éppen ezért a CDT zenéjét kifejezetten ellenszenvesnek tartom. Az egy dolog, hogy valakire(valakikre) nagy hatással van egy zenei irányzat, egy stílus, egyfajta öltözködés, viselkedés de hogy mindez egyszerre legyen meg és a szó szoros értelmében legyen lemásolva az egy kicsit sok. Arról nem is beszélek, hogy ez a túlzott sztároskodás, az egész koncertet olyanná tette, mintha valami hakni buliba csöppentem volna. Valami rongyot dobált a közönség az első perctől fogva, a zeneszámok egytől-egyig ugyan olyanok voltak, unalmas volt az egész és mindezek ellenére rengetegen voltak a teremben. Nagy csalódás volt nekem, hisz folyton azt hallani, hogy milyen kiváló együttes a Cadaveres De Tortugas, s hogy külföldön is megállná a helyét, ezzel szemben egy elszórakozott, nagyon szerencsétlenül sikeredett koncertet kellett, hogy lássak.
  
  Következhetett a hazai élvonal egyik meghatározó bandája a Bridge To Solace. Tulajdonképpen minden bulijukra le lehetne írni ugyan azt a pár gondolatot, hogy profin zenélnek, nagyon jók a témák, látszik, hogy rengeteg munkát fektetnek a zenéjükbestb. A csapat mai fazonja úgy két évvel ezelőtt állandósult s az összeszokottság buliról-bulira egyre erősebbé teszi a produkciót. Mindezt kiegészítve szépen jönnek sorban az új nóták is, melynek egyenes következménye, hogy a sok hazai koncert ellenére sem unalmasak a BTS fellépések. A rajongótábor is egyre szélesebbé válik, voltunk vagy háromszázan mire Zoliék színpadra léptek. Az indításhoz már hozzászokhattunk, az új anyagról a Believe kezdte a bulit, persze a gyönyörű női vokál felvezetésében. A zene népszerűségét mi sem bizonyítja jobban, mint a számtalan segítő énekhang Zoli közelében. Szerintem nagyon király amikor harcolnak az elől állók, hogy megkaparintsák Zolitól a mikrofont, s akik éppen lemaradtak a dologról azok pedig a pengetővirtuózok pózolásában élhetik ki csodálatukat. Természetesen az Of Bitterness And Hope korong legjobb dalai zárták a produkciót, először a These Maps Are Written With Blood énekelte meg a keserűség és remény állandó kettősségét, majd a Paper Bags And Plastic Cups-ra üvöltötte együtt az egész terem a Control. Delete. passzusokat. Hatalmas volt! Nem szokása a csapatnak, de most rátettek még egy lapáttal s az In The Shadow Of Death-ből megtudhattuk, hogy mindig érdemes újra és újra tenni azért, hogy életünknek legyen értelme és tartalma, s csak saját kreativitásunkban, ösztöneinkben bízhatunk s általuk tehetjük szebbé és élhetőbbé napjainkat. S annak ellenére, hogy Zoliék nem nagyon szeretnek búcsút inteni megtették, hisz még hátra volt egy remek svájci formáció.

  A Cataract a 90-es évek végén alakult, s azóta töretlenül kúsznak felfelé a ranglétrán s használják ki a lehetőségeket melyek egy hardcore-ban utazó banda számára elérhetőek. Zenéjük a mai hardcore és a metal egyfajta érdekes keveréke, de nem merném beskatulyázni őket sima metalcore csapatnak. Nem véletlen, hogy többek között sikerült már közös bulikat összehozniuk a Biohazard-del, az Unearth-tel vagy mondjuk az S.O.D.-vel, hogy csak párat említsek, s az is valószínű, hogy nem a két szép szemükért szerződtette le őket a Metal Blade 2004. tavaszán. Az új kiadónál megjelent With Triumph Comes Loss album melynek nagy részét élőben is megosztották velünk már sokadik volt a sorban melyek közül a 2000-es Golem album volt az első, mely a Ferret Music-nak köszönhetően már jóval nagyobb közönség számára volt elérhető. A második nagyobb dobásukat - Great Days Of Vengeance - már a LifeForce Recordings finanszírozta, míg elértek a legújabb anyagig, mely, mint már említettem Európa egyik legnagyobb kiadójánál jelent meg tavaly ősszel. A legtöbb szám természetesen erről a korongról szólalt meg, de az előző albumról is hallottunk azért némi csemegét. Kimagasló volt például a Great Days-ről a Devon. A sátáni indítást egy Greg és Simon az ujjatlan Slayer pólós fenegyerek által kreált kegyetlen rifftömeg folytatja, majd Fedi jellegzetes erőteljes üvöltése teszi teljessé a Cataract képet. A néhol fel-fel bukkanó igazi metalszólók mellett elsősorban a súlyosság és a pusztítás jellemzi a nótákat. A Devonban is a szám második részében olyan tonnás témákat nyomtak a fiúk, hogy az arcom leszakadt tőle. Persze az új anyagok között is vannak hasonlóan kegyetlen tételek. Az As We Speak-ben Ricky sem aprózza el a dolgokat olyanokat pörget a dobok mögött, utoljára ilyet Nicholas Barkertől hallottam még Bécsben.
  
  A zene hibátlan megszólalása mellett még a mondanivalóra is odafigyelnek a srácok. Itt például a rendszer elhatalmasodása ellen fogalmaznak meg gondolatokat, a máig létező manipulatív bíráskodás és törvényhozatal, a bürokrácia elnyomására buzdítanak, s arra, hogy próbáljunk gondolkozni és nem lehajtott fejjel engedelmeskedni minden buta gondolatnak. A Hallow Horns már inkább a megállás nélküli háborúk és pusztítás ellen szól - az elképzelt kürt hangja az mely a követendő utat mutatja míg a Nothings Left a jövőt vetíti elénk, melyre leginkább az lesz a jellemző, hogy semmi nem marad belőlünk. A számok között Fedi igyekezett kicsit megmozgatni minket, de sajnos ez nem úgy jött neki össze, mint az ötletgazdának annak idején az A38-on Kiemelném még a Reborn From Fire-t hisz tömör kegyetlenségével és óriási belassulásával a végén méltó képviselője a Cataract minőségi modern hardcore zenéjének.
  
  Mindent egybevetve nagyon komoly kis este kerekedett ki a Kultiplexben, s az ár-érték tekintetében sem kellett senkinek bánatos képpel hazaballagnia. Széles spektrum, jó hazai és külföldi teljesítmények s mindez élvezetes zenébe ágyazva. Kell ennél több?

azonosító (nem kötelező):	ellenőrző kód:	gépeld be ide:

új hozzászólás írása: