lemezajánló [kislemez] 2005. február 11. péntek 13:13
nincsen hozzászólás
szerző: TompiBlack Fever: Lacrimae Szerzői Kiadás
Kettő demoval, és hét évvel a háta mögött vágott bele a Black Fever zenekar első EP-je, a Lacrimae felvételeibe. Ugyan nem egyedül játsszák ezt a kicsit a My Dying Bride szellemében fogant, sötét, doomos muzsikát, nem is lett tökéletes ez az ötszámos lemez, de kétségkívül megvannak a maga pozitívumai, amelyek, kiemelik az együttest a hasonszőrű társulatok közül. Sikerült például egy határozottan kellemes hangzást kreálnia Cserfalvi Töfinek a Lacrimae számára, tökéletesen érvényesül a hatos minden hangszere és vokálja. Ez persze nem lenne elég, ha nem lennének elég erősek és változatosak a huszonkét perces kislemezre felkerült nóták. A kétrészes Kiddusín első felével indít az EP, amelynek bevezetője, és mottója egy ismeretlen, auschwitz-i költőnő verse. Ezt egy rövid és borongós billentyűjáték kíséri, majd felbukkan egy folyamatosan szigorodó, és pillanatok alatt thrash metalos sebességre váltó riff. Nagyon elkapták a ritmust ezzel a szögeléssel, kár, hogy hamar visszavesznek a tempóból. Persze, nagyon vicces lenne, Borbás Judit egy ilyen brutálisan gyors témára hozná a már-már operás, nagy-ívű dallamait, amelyekkel szerintem egyszerűen túlénekli a zenészeket.
Szerencsére a banda nincs híján a muzikális tudásnak, ráadásul Nagy Attila billentyűs, és Borbás Zoltán is beszáll néhány zaftos hörgés erejéig, ezért sokkal hatásosabb lenne, ha kevésbé lennének monumentálisak Judit melódiái. Jobban érvényesülnének a hangszeres finomságok, (azokból szerencsére van bőven) és érthetőbbé válnának a szövegek is. Visszatérve a Kiddusínra, igazi vonzerejét a sűrű hangszerelés adja, tökéletesen eltalálták a hegedű, a szintetizátor, és a gitár arányait, az pedig különösen figyelemre méltó, hogy nem ragaszkodnak feltétlenül a kényelmes páros ritmusokhoz, és hogy nem szégyelltek meghökkentő kiállásokat is tenni a dalokba. A második számú Nincs határ egy szomorú népdal és egy kemény metal nóta elegye, nagyszerű sodrással és lendülettel. A Kiddusín második részét ismét egy gyorsabb riff vezeti fel, majd szinte progos jammelésbe torkollik a nóta. Egymásnak felelget a különböző féleképpen megszólaló billentyű, a hegedű és a gitár, persze a komor hangulat végig megmarad. A Fátumot is gitártémája viszi el, de nagyon feldobja a közepe tájékán elhelyezett hegedűszóló is, Szabari Szabolcs pedig itt dobol a legjobban. Különböző progresszív elemek feltűnnek a kis gyufaárus lány klasszikus történetét feldolgozó dalban, de az eddig felsorolt kellékek itt forrnak igazán egységbe, és itt szolgálja minden egyes hang a szám atmoszféráját.
Összességében nem rossz lemez a Lacrimae, és mint fentebb említettem, vannak ugyan kisebb-nagyobb hibái, amelyeket egész biztosan kiküszöbölnek majd az első nagylemezükön.
1. Kiddusín I. 2. Nincs határ 3. Kiddusín II. 4. Fátum 5. A kis gyufaárus lány