beszámoló [koncert]  2005. február 8. kedd   11:31

nincsen hozzászólás

  Viszonylag ritkán koncertezik Budapesten a Pokolgép, így nem csoda, hogy a december 26-án megrendezésre került Metal Karácsony fesztiválon már az (elméleti) kapunyitás időpontjában is óriási sor kígyózott a Wigwam előtt. Kedves meglepetés volt, hogy mindenki kapott a belépő mellé egy kis üveg Jägermeister-t, ami biztosította a jó hangulatot a fellépő zenekarok mellett. Nagy nehezen sikerült végül mindenkinek bejutni és ruhatárat találni, de ekkor már a színpadon játszott a mai este első szereplője, a Metal Rain. Egy Ossian Rock Katonáival kezdtek, ami máris előrevetíti, milyen műfajban alkot a csapat. A dalt meg az utána következőt ugyan sikerült kegyetlenül eltolni, de aztán úgy tűnik elmúlt a lámpaláza a bandának (rendkívül fiatal még a csapat, nem csodálkoznék rajta, ha ez lenne az első komolyabb fellépésük), és innentől már határozottabb, erőteljesebb kiállást produkáltak. Eljátszották még az Acélszívet meg néhány saját számot, aztán el is repült a zenekar ideje. A kezdeti blamázs után már határozottan jobban teljesített a Metal Rain, kár hogy az égvilágon semmi eredetiség nem jelent meg a zenéjükben. De rendkívül fiatalok még, rengeteg lehetőség áll még előttük, szóval aggodalomra semmi ok. Külön figyelemreméltó volt a dobos, aki első pillantásra nem tűnt többnek 13-14 évesnél (másodikra sem!). De ahhoz képest sikerült megbirkóznia a heavy metal témákkal.
  
  A következő fellépő, a Krízis szintén a heavy metal vonalat képviselte, így ők sem hoztak túl sok meglepetést. Nem teperős, nyomulós számokat játszottak, inkább a középtempót részesítették előnyben, és ezzel együtt valahogy úgy érzem, hogy a lendület, a dinamika is hiányzott a játékukból. A közönség sem tudott igazán bemozdulni a Krízisre, szóval mindenki inkább a következő fellépő felé tekintgetett. Ugyanis a felvidéki Rómeó Vérzik nem arról híres, hogy hagyná punnyadni a nézősereget. Az ő bulizós, de a Tankcsapdánál mégis metálosabb zenéjük kiválóan alkalmas az emelkedett hangulat megteremtéséhez. Óriási ováció kísérte a színpadra lépésüket, látszott hogy a jelenlévők nagy része tudta, mi várható a csapattól. Koppány a szokásos skót szoknyás szerelésben, valamint cowboykalapban indította a show-t, később a kalap lekerült róla (a skót szoknya szerencsére nem), és persze nyomatták a mindenkit megmozgató dalokat, mint a Növesztem A Hasat, Engedd Belém, vagy a Kiskakas. A közönség nagyon élvezte a Rómeó Vérzik előadását, sőt még a színfalak mögött is kialakult némi nyomulás, olyannyira hogy még egy színpadra betévedt önfeledten jókedvű egyént is le kellett tessékelni a deszkákról. A Rómeó Vérzik tehát elvitte a közönségdíjat, a határon túli srácoknak talán mindez gyógyír a december 4-i szomorú események után. Mi akkor is nagyon szeretjük őket!
  
  A kiéhezett közönség legszívesebben rögtön rávetette volna magát a Pokolgépre, ám a fellépésük eleje kissé érdekesen alakult. A szokásos Carmina Burana intro után megjelent a színen Kukovecz Gabi és Nagy Dávid, aztán elkezdtek pengetni, amiből végül a Négy Évszak állt össze, abból is a Tél tétel. A közönség nem tudta mire vélni mindezt, mindenki rákészült hogy (mint általában szokás,) valami jó pörgős kezdőnótára beinduljon az őrület, de ezen majdhogynem akusztikus jellegű kezdés előtt (amiből valószínűleg nem sokan ismerték fel a Négy Évszakot) mindenki értetlenül állt. Az ötlet végül is jó volt, csak a rajongók nem voltak felkészülve erre.
  
  Szóval egy csipetnyi bizonytalanság után azért belelendült a Gép, következett a Jel, ami megintcsak nem egy tipikus nyitónóta, de a közönség itt már tudta, mi a dolga. Aztán sorra terítékre kerültek a Rudánnal készült lemezek kiváló dalai, mint a Feltámadt Éj, Szökevény, Így Szép Az Élet, Panasz Van Rád, Aki Másképp Él, vagy a Hol Van A Szó. A rajongók beleadtak mindent, kívülről fújták a szövegeket, láthatóan mindenki nagyon élvezte a koncertet. Engem csak egy részeges nő csapott fejbe, de ezen kívül nem volt semmi malőr. Természetesen eljátszották a 80-as évek legjobb dalait is, mint a Tépett Madár, Ítélet Helyett, A Háború Gyermeke, Gép-induló, vagy a Vallomás (aminek különösen örültem, mert már nagyon rég hallottam utoljára koncerten).

  A színpadon is rendkívül jó hangulat uralkodott, ment a poénkodás, egymás ugratása, szívatása. A Vallomásnál Kukovecz bekonferálta, hogy e dal miatt az akkori hatalom mindenféle sátánistának meg fasisztának bélyegezte a zenekart, Rudán Joe meg nyomban replikázott rá Az is vagy, igazuk volt, az is vagy! Később Kukovecz Gabi vádolta meg Rudánt, hogy lökött szövegeket énekel refrén helyett, az énekes persze rögtön visszadobta a labdát az éppen műszaki hibával bajlódó gitárosnak, hogy nem is szól a gitár, playback az egész! Rudán később a cipőjével is megbizonyosodott Kukó gitárjának működőképes állapotáról, ám a Pokolgép főnök azt már nem tűrte, hogy rugdalják a gitárját, és jól megkergette Rudánt a színpadon. Szóval rendkívül vidám volt a zenekar, remekül elszórakoztattak minket is, magukat is. Ezekből a momentumokból is meg lehetett bizonyosodni afelől, hogy a Pokolgép nem egy orrát fent hordó, metálharcos zenekar, hanem nagyon is közvetlenek, nagyon is emberiek, akik kedélyesen és jó humorral is tudják szórakoztatni a rajongóikat. Egyébként a gitár problémára visszatérve, adódott valami műszaki hiba Kukovecz Gábor gitárjával, így néhány szám erejéig kénytelen volt kölcsönvenni Nagy Dávid piros Les Paul-ját, amíg meg nem javítják a sajátját. Így a rajongók annak a történelmi pillanatnak lehettek szemtanúi, hogy a Hóhér (ideiglenesen, de) megválik a 20 éve folyamatosan nyűtt fekete Flying V gitárjától, amely nélkül tulajdonképpen elképzelhetetlen Kukovecz Gábor személye. Nem tudom, hogy a két évtized óta volt-e erre példa (gyanítom, hogy nem nagyon).
  
  De a műsor természetesen folyt tovább. Ugyan lemezbemutatóként volt meghirdetve a koncert, ám az új Túlélő című lemezről csak két tétel került eljátszásra, a címadó dal és a Kánaán. Azóta hallottam az új albumot, és úgy érzem tökéletesen beillik a sorba, az utóbbi pár év Pokolgép lemezeit hallgatva kb. erre lehetett számítani. Néhány számot még elővehetett volna róla a banda, mert az említetteken kívül van még pár ígéretes szerzemény. Nem maradtak el az előre meghirdetett vendég fellépők sem, Molics Zsolt a Győzd Le A Gonoszt című dalt nyomta, Deák Bill Gyulával pedig szólt a Bon Scott Emlékére. Billt óriási üdvrivalgás fogadta, szinte tapintható volt a sok szeretet, ami körülveszi őt. Mondjuk a dalban pár helyen alaposan mellényúlt, de szerintem ez olyan igazán komolyan senkit sem zavart, inkább örültünk hogy itt volt közöttünk, és velünk együtt ünnepelte a Metal Karácsonyt. Továbbá megjelent még a színpadon az ős-Pokolgépes Pazdera György, ő is basszusgitárt ragadott, és segédkezett pár régi nótában.
  
  Az idő csak repült és repült, következett a finálé, az Újra Születnék után az örök záródal, a Mindhalálig Rock And Roll tette fel az i-re a pontot. A színpadon ekkor már mindenki közösen nyomta rock & rollt: Molics Zsolt, Deák Bill Gyula, Pazdera György, Koppány a Rómeó Vérzikből, sőt még a Stress zenekar énekese is. Nagyszerű búcsúzás volt, mintegy megkoronázva ezt a remek estét.
  
  Egy rettenetes esemény miatt is emlékezetes 2004 decembere, erre figyelmeztetett a Pokolgép egyik erősítőjére kihelyezett Dimebag Darrell poszter. A zenekar bemutatásánál a tagok a Pantera Walk dalának témáját játszották a hangszerükön, e módon is leróva részvétüket a kiváló gitáros előtt. Nemes momentum volt, köszönjük!
  
  Végezetül még egy gondolat: a Pokolgép kapcsán állandóan felmerül a Pokolgép vs Kalapács József vita. Nem igazán értem, miért kell ezzel foglalkozni, miért téma ez még mindig? Gondoljunk csak bele, Kalapács József kiválásával létrejött az Omen, amely termelt nekünk megannyi remek, szívhez szóló dalt, valamint jelenleg a Kalapács együttes is fergetegesen jó, fogós lemezekkel jelentkezik. És ezzel párhuzamosan maga a Pokolgép is járta a maga útját, ők is több lemezt kiadtak, sokak kedvenc dalaival, és ugyanitt megemlíthetjük a most megjelent Túlélő albumot. Három együttes kiváló életművével állunk szemben az egy helyett, kell ennél több? És ezek után gondoljunk bele abba, hogy ha Kalapács mégis a Pokolgépnél maradt volna, a megromlott (emberi és egyéb) körülmények hatására vajon képes lett-e volna a banda tovább alkotni, hozni a tőlük megszokott minőséget, és egyáltalán tovább működni, létezni? Inkább tekintsük azt, hogy mind Kalapács József, mind a Pokolgép zenekar jól érzik magukat a bőrükben és a saját bandájukban, duzzadnak az erőtől és az alkotókedvtől, és ebből mi magunk, zenekedvelők profitáljuk a legtöbbet!

azonosító (nem kötelező):	ellenőrző kód:	gépeld be ide:

új hozzászólás írása: