lemezajánló [nagylemez]  2005. február 8. kedd   15:42

nincsen hozzászólás

  Könnyen el lehetne intézni a második nagylemezével jelentkező 3 Inches of Bloodot néhány epés kommentárral: milyen ratyi is ez a borító a hadosztálynyi harci baltával felszerelt barbárral, akik épp egy füstölgő erődítményt rohannak le, micsoda röhej a lemezcím, a dalszövegekről meg ne is beszéljünk. És különben is, tessék elképzelni, még csak nem is valami Bundesliga-frizurás, pedert bajszú, sörhasú, bőrszerkós germán alakulatról van szó, hanem hat divatos külsejű, kinőtt metalpólóba bújt, kúpszegecselt övet és csuklószorítót viselő, szembe lógó hajú kanadai srácról hát ezek biztos nem normálisak
  
  A kérdés csak az: indokolt-e a dolog? Persze, indokolt, már amennyiben reflexszerűen viszketésünk támad egy bandától, ha true heavy metalt játszik, annak minden szövegi és vizuális kliséjével együtt. (Zárójelben jegyzem meg: az érzés kölcsönös, csak a túloldalon egy árnyalatnyival cizellálatlanabb formában jut kifejezésre, úgyis mint Enemies of metal, your death is our reward.) Ennek ellenére is tessék viszont elhinni: az Advance and Vanquish nem csak azoknak szerezhet kellemes perceket, akiknek galoppot ver a szíve és mindent befogad a gyomra, aminek egy cseppet is kolbászillata van.
  
  A közhely ugyanis igaz: mindenfajta zenét lehet ócska módon és kifogástalan minőségben is játszani, és ez alól a truemetal sem kivétel. Az acélcsattogástól hangos, vérgőzös csatákat, kalózok tartalmas életmódját, gyilkos robotok mészárlásait és műszaki rajzát, meg a metal elnézést, a Metal szupremáciáját megéneklő dalszövegek persze semmiképpen sem fognak lírai értéket képviselni, de úgy is elő lehet adni ezt az egészet, hogy az ember nem a földön rángatózik a röhögéstől, hanem vigyorogva süvölti együtt a veretes sorokat a nagyra becsült előadóművész urakkal. Egy percig sem tagadható: nem könnyű a mutatvány, nagyon keveseknek szokott csak sikerülni de ez a hat gyerek közéjük tartozik.
  
  Tudniillik nem elég, hogy tökéletes és sallangmentes, messze életképes adaptációját nyújtják a legszebb maiden-i, accept-i és priest-es hagyományoknak, illő módon felpumpálva az elegyet egy kis huszonegyedik századi szónikus tesztoszteronnal (elsöprő hangzás, blastbeatek, miegyéb), de az egészet olyan énekesi teljesítménnyel koronázzák meg, hogy még az is elsápad tőle, aki csak röhögni tud a vashiányosokon és az anyatej emlegetésére is valamiféle fémes íz telepedik meg a szájüregében. A korszellemnek megfelelően persze nem hiányoznak a reszelő-károgó vokálok sem, mi több, külön torok felel értük (Cam Pipes a tulajdonosa), de ez csak amolyan körítés: hangszálfronton a középpontban Jamie Hooper áll, akivel túlzás nélkül ugyanolyan sikerrel folytathatta volna a munkát Rob Halford távozása után a Judas Priest, ahogyan Ripperrel tette. Sőt, a kísérletezős Demolition helyett valószínűleg félévente gyártották volna a tökéletes Painkiller-utódokat, legfeljebb szövegileg mozdultak volna helyenként manowarosabb, running wildosabb irányba. Hoopernek ugyanis máson sem jár az esze, mint az éles sikolyokon és a himnikus dallamokon, na meg persze a fentebb ecsetelt témákon állítólag már hároméves korában a Gyűrűk Urát olvasták neki esti mesének
  
  Szögezzük le ismét: mosolyogni lehet, sőt, kell is, de a zenei minőség ettől még önmagáért beszél az Advance and Vanquish egy kifogástalan metallemez, még csak véletlenül sem a huszadrangú próbálkozásokkal való egy lapra. A legfőbb erénye alighanem az, hogy teljesen felesleges volna nótát kiemelni róla, ez pedig nem jelent kevesebbet, mint hogy 13 egyformán karakteres, jól felépített heavy/power/speed metal dalt kapunk, üresjáratok nélkül. Ennek megfelelően egyben is esik a legjobban meghallgatni méghozzá jó sokszor, egymás után. Megállás nélkül dörögnek a hatalmas virgák, sorjáznak az eszméletlenül tömény riffek, a nagy ívű harmóniamenetek, vijjognak a szólók, Pipes és Hooper dagadó nyaki erekkel és dülledő szemekkel kínozza a torkát az egyszeri hallgató meg vérmérsékletétől függően elégedetten bólogat, vagy cibálja a csillárt, közben meg szélesen vigyorog, amint látja, hogy sorban költöznek el a szomszédjai. Mire mind eltűnnek, talán eszébe jut valakinek bakeliten is kiadni az Advance and Vanquisht, mert ez az a lemez, amit tényleg jóleső érzés volna olyan formában is viszonthallani. Az új Judas Priest megjelenéséig mondjuk naponta (többször), onnantól fogva kicsit ritkábban, de azért még mindig rendszeresen
  None can match the METAAAAAAAAAAL!
  
  1. Fear on the Bridge (Upon the Boiling Sea I)
  2. Deadly Sinners
  3. Revenge is a Vulture
  4. Dominion of Deceit
  5. Premonition of Pain
  6. Lord of the Storm (Upon the Boiling Sea II)
  7. Wykydtron
  8. Swordmaster
  9. Axes of Evil
  10. Crazy Nights
  11. Destroy the Orcs
  12. The Phantom of the Crimson Cloak
  13. Isle of Eternal Despair (Upon the Boiling Sea III)

azonosító (nem kötelező):	ellenőrző kód:	gépeld be ide:

új hozzászólás írása: