hosting: Hunet


  cikkekfotók        
hírek   2025. január 13. hétfő   06:16
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Komoly hangvételű lett a YEWO - Crying Mantis klipje


  A YEWO zenekar elkészítette eddigi legkomolyabb videóklipjét. A Crying Mantis egy év tervezés és megvalósítás eredménye, amely most végre megérkezett a közönséghez. A zenekar így nyilatkozott: „
  
  Itt láthatjátok életem egyik legkomolyabb videóklipjét, ami most került napvilágra. Az ötlettől kezdve a forgatókönyvön át a kész klipig körülbelül egy év telt el, és minden apró részletre nagy figyelmet fordítottunk. A YEWO zenekarnál már a stúdiózás alatt elhatároztam, hogy ezt a dalt mindenképpen videóklippel szeretném megörökíteni. Takáts Máté megálmodta az alap történetet, amit aztán én dolgoztam át forgatókönyvvé.
  Eredetileg egy atomhulladék lerakó mélyén szerettünk volna forgatni, de sajnos jogi akadályokba ütköztünk. Végül sikerült találni egy fantasztikus gyárépületet Budapest belvárosában, ahol leforgattuk a klipet. Rózsa Zoltán segített, hogy hozzáférjünk a helyszínhez, és biztosította, hogy szigorú felügyelet mellett dolgozhassunk az ipari környezetben, a hatalmas, működő kohászati gépek között.
  
  Két forgatási napunk volt, szoros időkerettel, mivel több különböző helyszínt, járművet és fegyvert kellett bérelnünk. A forgatás során Tóth-Soltész Marianna és Tornai Zsolt segítettek, hogy én csak a kamerát tartsam, és irányíthassam a jeleneteket. Siposhelgyi Zsolt gondoskodott az autóról és a kaszkadőrről, míg Czimerman Csaba a tőle megszokott nyugodt profizmussal támogatta az akciódús jeleneteket.
  A forgatás után azonnal belekezdtem a vágásba, és hamar kiderült, hogy túl sok történeti jelenetet rögzítettünk. A zenélős képek annyira erősek lettek, hogy semmi sem érdemelte meg, hogy eltakarja őket a sztori. Így szépen, sorra kerültek ki a jelenetek, és végül csak azok maradtak, amelyek igazán jól működtek a zenével együtt.
  Az utolsó jelenetet körülbelül harmincszor vettük fel, szóval rendesen megdolgoztattam Beasty Kingát és a zenekart, de végül megtaláltuk a tökéletes szögeket és mozdulatokat.
  
  



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2025. november 11.
Beasto Blanco: izgalmas vendégekkel és új lemezzel érkezik Budapestre Alice Cooper lánya
2025. november 13.
Aephanemer, Valhalore, Dark Oath a Durer Kertben (Dürer Kert - Budapest)
2025. november 14.
Életművet ünnepel Németh Gábor
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Parkway Drive: most szombaton játszanak az MVM Dome-ban!
Meteora: Megjelent a Broken Mind EP, szöveges videón a minialbum záró tétele
„Belasztizott Magyarország” – a társadalmi káoszról írt dalt a letiltott_ zenekar
Unprocessed és Textures: a Jinjer vendégeként februárban Budapesten
Meghallgatható és letölthető a magyar death-doom metal zenekar, az Eclipse of the Sun legújabb kislemeze
Új dal a Roses Of Thieves-től: Hymn Of Hell - Előrendelhető az új nagylemez
„A világ kihűlt, az idő megállt…” - Lovecrose dal- és klippremier: Csillagokon át
A balkáni örömzene ünnepe Budapesten - Boban Marković Orkestar
 kiemelt 
Quimby – A terepasztal lovagjai – 35 év szélmalomharc
  
2026

Tom Smith - Egy meghitt este az Editors frontemberével
Magányos hatalmasok - Deafheaven, Portrayal of Guilt, Zeruel
Aephanemer, Valhalore, Dark Oath a Durer Kertben
Love Hurts: az 50 éves dalt ünnepelni jön Budapestre a Nazareth
 friss hozzászólások 

Az Arcturus Budapesten (1)
Éljen a diktatúra! – drMáriás retrospektív kiállítása a Godot Intézetben (1)
FAB-Springfest - 26. Virágzás Napjai (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 acyl    angertea    natalie cole    tiamat    charred walls of the damned    god dethroned    fesztiváljegy    comeback kid    hiúz    gus van sant    harcsa veronika    the subways    alice in wonderland    avenged sevenfold    we butter the bread with butter    perfect symmetry    tesla    fourty management    audioplanet    danny barker    vortex    atticus ross    for today    méhes marietta    running wild  

r41
Copyright 2000-2025 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!