hosting: Hunet


  cikkekfotók        
hírek   2024. november 22. péntek   06:46
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Budapestért díjat kapott a fővárosban 20 éve technobulikat szervező NVC csapata


  A magyarországi underground zenei szféra formálásában részt vevő tagok időközben izgalmas éttermeket is nyitottak, létrehozták az egyre népszerűbb Turbina Kulturális Központot, továbbá az ő nevükhöz is fűződik a tavaly útjára indult INOTA Fesztivál.
  
  November 15-én pénteken vehette át az NVC szervezőcsapat a Budapestért díjat, amit a Fővárosi Önkormányzat a bármely területen végzett kiemelkedő tevékenység elismeréseképp ítél oda minden évben 1992 óta.
  
  “A díjat elsősorban azoknak köszönjük, akik ennek az útnak bármelyik állomásán velünk voltak” - kommentálta az elismerést a jövőre éppen húsz éve aktív, független alkotócsapat, ami legfontosabb missziójának a kezdetektől fogva a kortárs zenei irányzatok értékeinek kidomborítását tűzte célul már karrierjük kezdetén is, amikor olyan helyekre szerveztek bulikat, mint a Mono, a Merlin, a Citadella vagy a Corvintető.
  
  Központ a Madách téren, Turbina a nyolcban, INOTA Várpalotán
  
  A többszáz tető alá hozott elektronikus tánczenei eseményen túlmenően - amelyek során számos hazai és nemzetközi produkciót mutattak be elsőként - az NVC tíz éve üzemelteti a fiatal felnőttek fontos találkozópontjává vált Madách téri Központot, illetve egy széleskörű összefogás eredményeképpen néhány éve megnyitották a Turbinát a VIII. kerületben, ami hamar Budapest egyik legszerethetőbb közösségi tere és zenei klubja lett.
  
  A Centrum Productionnel, illetve a Veszprém-Balaton Európa Kulturális Fővárosa programsorozat keretében részt vettek az INOTA fényművészeti és zenei fesztivál megszervezésében, amit az első év után díjra jelölt az European Festival Awards, hírneve pedig hamar gyökeret eresztett a nemzetközi elektronikus zenei színtéren, ahonnan azóta is folyamatosan érkeznek megkeresések a szervezőkhöz a legnagyobb nevektől.
  
  Electronic Beats: a zenei platform
  
  Saját zenei sorozataik mellett 2010 óta építik a Telekom megbízásából az Electronic Beats brandet, aminek célja, hogy elsőszámú hazai platformja legyen a mai urbánus létforma kötőszöveteként funkcionáló kortárs kulturális irányzatoknak: az electronicbeats.hu oldalán a legjelentősebb történésekről és trendekről számolnak be, továbbá különleges helyszínekre szerveznek megismételhetetlen eseményeket, elhagyott hoteltől a középkori váron át a borbirtokig.
  
  2023 óta üzemeltetik a Telekom Spots programajánlót is: a kereshető, szűrhető, szerkesztőség által kurált események és a hozzájuk kapcsolódó cikkek mára a Spotsot egy nehezen megkerülhető, jól átlátható és áramvonalas online programmagazinná avatták
  
  Utazások által inspirált éttermek
  
  A gasztronómia világába az NVC tagjai a közel-keleti és mediterrán Dobrumba, a közel- és távolkeleti Pingrumba, illetve a tradicionális magyar konyhát újragondoló Marumbával lépett be társtulajdonosokként, az ábrahámhegyi Ábrával pedig a balatoni strandbüfék sorában igyekeznek egy újszerű, vibrálóbb alternatívát nyújtani.
  
  Az NVC december 13-án ráadásul újraindítja egyik legnépszerűbb korábbi sorozatát, a Casino Bangkokot az újhullámos techno két élenjáró producere, Hadone és UFO95 közös live előadásával és egy ütőképes hazai dj-lineuppal.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2025. november 6.
Az Iron Maiden koncerteket követően a Halestorm bemutatja augusztusban megjelenő albumuk címadó dalát, az „Everest”-et
Halestorm + Bloodywood a Barba Negra-ban
2025. november 7.
„Száz százalékban a szívemből írtam” – premieren Solére legújabb nagylemeze, a III.
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Meteora: Megjelent a Broken Mind EP, szöveges videón a minialbum záró tétele
„Belasztizott Magyarország” – a társadalmi káoszról írt dalt a letiltott_ zenekar
Unprocessed és Textures: a Jinjer vendégeként februárban Budapesten
Meghallgatható és letölthető a magyar death-doom metal zenekar, az Eclipse of the Sun legújabb kislemeze
Új dal a Roses Of Thieves-től: Hymn Of Hell - Előrendelhető az új nagylemez
„A világ kihűlt, az idő megállt…” - Lovecrose dal- és klippremier: Csillagokon át
A balkáni örömzene ünnepe Budapesten - Boban Marković Orkestar
Crá Croí bemutatkozik: Radiation Romance, apokaliptikus posztpunk Fields Of The Nephilim és Type O Negative hatásokkal
 kiemelt 
Tom Smith - Egy meghitt este az Editors frontemberével
  
Az Editors frontembere, Tom Smith egy intim hangulatú koncerten mutatja be a There Is Nothing in the Dark That Isn’t in the Light című debütáló albumát 2026

Magányos hatalmasok - Deafheaven, Portrayal of Guilt, Zeruel
Aephanemer, Valhalore, Dark Oath a Durer Kertben
Love Hurts: az 50 éves dalt ünnepelni jön Budapestre a Nazareth
A Perfect Circle először Magyarországon – 2026. június 15., Budapest Park
 friss hozzászólások 

Az Arcturus Budapesten (1)
Éljen a diktatúra! – drMáriás retrospektív kiállítása a Godot Intézetben (1)
FAB-Springfest - 26. Virágzás Napjai (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 pet the preacher    napokon    ozzy osbourne    nervecell    korál    kingdom of sorrow    mechanical sound empire    évértékelő    temple balls    u.d.o.    ludditák    blood incantation    devilfire    szakcsi    darkane    faithless    hellripper    mercenary    kerecsensólyom    amerika kapitány    new model army    guano apes    kevin bacon    belphegor    fonó  

r47
Copyright 2000-2025 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!