beszámoló [koncert]  2024. november 13. szerda   08:29

nincsen hozzászólás

  A Dream Theater, a progresszív rock/metal zenei világ egyik legnagyobb hatású együttese, ismét Magyarországon koncertezett. A 16. hazai fellépésük különlegességét az adta, hogy a dobos legenda, Mike Portnoy is újra a csapat része volt.
  
  Mint ismert, Portnoy távozása után a szintén legendás Mike Mangini vette át a dobos szerepét, aki a Berklee College of Music oktatója – ugyanaz az intézmény, ahol a zenekar több tagja is tanult. Portnoy kiválása sokakat meglepett, hiszen kiváló dobosként, alapító tagként és egyedi, extravagáns színpadi jelenlétével a Dream Theater rajongók többségének szívébe lopta magát. Távozásával a csapat és közte nem szakadt meg végérvényesen a kapcsolat, hisz a Liquid Tension Experiment 1997-es alakulása részben összehozta a régi csapatot, a tiszteletreméltó Tony Levinnel. Ebben a formációban még figyelemre méltóbb hangzás alakult ki, amely méltán hordozták a Dream Theater hagyományait, csak éppen másként. A nagy visszatérés híre 2023. október 25-én érkezett, amikor hivatalosan bejelentették Portnoy visszatérését és a 40. jubileumi turnét. A 15 éves szünet után a 40. jubileumi koncerten ismét együtt láthattuk a masszív kőzet, a gránit monolitot a jól megszokott színpadi felállásban. A névsorban ugyan utolsóként, de a koncerten a színpad mértani középpontjában balról a billentyűs mágus, Jordan Rudess, alatta John Myung basszer és a jobb oldalon a virtuóz, John Petrucci, a csapat agya, valamint James LaBrie – aki kisebb vehemenciával szelte a kötelező köröket és viszonylag keveset kommentelt.
  A műsor két színből és az elmaradhatatlan ráadás dalokból állt, ami alaposan megnyomta a program hosszát, ami így is megközelítően 180 percesre sikeredett, de a Dream Theatertől ez megszokott képlet, mint az is, hogy számaik érthető módon nem rövidek. A két felvonás plusz egy kicsi teljesen érthető, hisz 40 év színpadon és/vagy alkotva stúdióban eltöltve nem kevés, és ha ezt civil életre húzzuk rá, akkor viszont pokolian soknak tűnik, és az is. Pont ezért is érthető, hogy ezek a beiktatott szünetek kellettek, pláne LaBrie esetében, aki a hangszálával alkot. Vele kapcsolatban is voltak olyan mellékzöngék, hogy hangja nem a régi, és személye pont ezért nem okoz osztatlan sikert. Engem abszolút nem érdekelnek ezek a vélemények, a dalokat rászabták, és még mindig ikonikus hang és csapattag. A Dream Theater ez alkalommal 13 év (1994-2007) terméséből, azon belül 10 albumáról csemegéztek dalokat. Ami azért nem rossz.
  
  Az arénában a csendes morajlást lassan felváltotta a jubileumi program, és ezen az estén is lehullt a függöny, sokunk örömére. Mint a homokóra, úgy pergett le a több, mint két órás program, lassan és egyenletesen. A koncert felvezetése és a záró tételek a sokunk által rongyosra hallgatott Images and Words és a Metropolis, Pt. 2: Scenes From a Memory korongok köré szerveződtek. Igaz, az állandó monumentális Dream Theater turnék miatt sem veszítették el az alkotókedvüket; általában két-három évente előrukkolnak valami új, fajsúlyos, technikás hangzóval, amelyet egy újabb monumentális, látványos turné szokott követni. Ilyen volt a Distance Over Time 2020-as és az A View from the Top of the World 2022-es kihagyhatatlan turnéjuk is, és ilyen lesz a Parasomnia 2025. február 25-én megjelenő legújabb lemezük, amelyen már Portnoy dobol.
  
  Az esti veretes műsort a 13 év (1994-2007) alatt kiadott anyagokra építették fel. Kezdésnek az Images and Words (The Miracle and the Sleeper) és a Metropolis, Pt. 2: Scenes From a Memory két dalával (I. Overture 1928; II. Strange Déjà Vu) nyitották meg az estét, a koncert zárásaként pedig szintén erről a két albumról merítettek a The Spirit Carries On és a Pull Me Under dalokkal.
  Vitatható, de akaratlanul is igaz, hogy a csapat munkásságát a nagyon komplex, technikás rohamok jellemzik, amelyek dalaikat és egyben a műsor nagy részét is felépítik. Emellett olyan gyönyörű dalok is felcsendültek, mint a Barstool Warrior, amely Petrucci top 10-es gitárszóló tétele, az érzelmes Hollow Years a Sting (Shape of My Heart) stílusában megírva, a közönségkedvenc This Is the Life, és a Vacant, amelyek kioltják a „csak progresszív” jelzőt. Arányaiban nézve az előbb említett líraiság kötelező elemei a Dream Theater műsorának, és ez alkalommal is örömmel manipulálták a műsort, nehogy véletlenül leüljön a hangulat. Gyors huszárvágással a progresszív vonal folytatódott, olyan dalokkal, mint a Constant Motion, az As I Am, és az Under a Glass Moon, amelyek tovább fokozták a műsor lendületét.
  
  Végezetül a Dream Theater jubileumi koncertje nem csupán a nosztalgia jegyében telt, hanem igazi időutazásként szolgált. A több, mint két órás műsor egyensúlyban hozta az érzelmes dallamokat és a technikás játékot és ezzel is bizonyítva, hogy miért is számít a zenekar a progresszív rock/metal egyik megkerülhetetlen alakjának. A Portnoy visszatérésével ismét összeállt legendás csapat minden hangjegyével bebizonyította, hogy negyven év után is a csúcson vannak és valószínűleg még hosszú ideig ott is maradnak.

Kulcsszavak:
  dream theater 

Szólj hozzá!

azonosító (nem kötelező):	ellenőrző kód:	gépeld be ide:

új hozzászólás írása:

 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás