hosting: Hunet
r32
  cikkekfotók        
kultúra [színház]  2024. október 14. hétfő   07:00
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Víg Szalon - Megnyílik a Vígszínház negyedik játszóhelye


  Wellisch Alfréd tervei alapján épült az a bérház, amelyben 1899-ben megnyitott a Club Kávéház, a Vígszínházhoz köthető művészek, írók, alkotók egyik találkozóhelye. A kilencvenes években a helyén három kisebb üzlethelyiséget hoztak létre, amelyek közül a Hegedűs Gyula utcából nyílót a Vígszínház azzal a szándékkal bérelte ki és újította fel, hogy a klasszikus szalonkultúrát újraértelmezve egy olyan helyet alakítson ki, ahol a színház alkotói és a közönség közvetlenebb módon találkozhatnak. A Víg Szalon október 12-én nyitja meg kapuit. Az első időszakban a Szalon Nyitány előadásai mellett Filmklubbal, a Víg Társalgó beszélgetéseivel, a Szívlapát című versszínházi produkcióval és a Vígkorúak Klubjával várja az érdeklődőket.
  
  A századelőn a budapesti kávéházaknak fontos szerepük volt a szellemi és kulturális életben. A Club Kávéház azért volt különleges, mert a Vígszínház társulatának tagjai és a színházhoz kötődő írók, alkotók jártak ide. A „vígszínháziaknak” külön törzsasztaluk volt, ami olyan jó reklámfogásnak számított, hogy a korabeli sajtóban erről szóló hirdetésekkel csalogatták a vendégeket a kávéház tulajdonosai. Heltai Jenővel, Molnár Ferenccel, Miklós Andorral, Bródy Sándorral, Karinthy Frigyessel, sőt, egy ideig még József Attilával is lehetett itt találkozni. Később a kávéház Espresso néven működött, majd a hatvanas években bezárták és átépítették, ezután a nyolcvanas évek végéig a Víg Matróz étteremként üzemelt. A kilencvenes években három üzlethelyiséget hoztak létre, melyek közül a Hegedűs Gyula utcából nyíló a XIII. Kerületi Önkormányzat tulajdonában van. Ezt a helyiséget bérelte ki és újította fel a Vígszínház. A Víg Szalonban a mennyezet és a falak találkozásánál végig futó aranyozott díszítés hangulatában és struktúrájában nemcsak az egykori kávéházat idézi, hanem a Vígszínház épületében fellelhető stukkók díszítésére is hasonlít. A fogadótérből induló íves márvány lépcsőkön át tágas galéria közelíthető meg. Ez a tér lehetett egykor az a helyiség, ahol irodalmi és művészeti előadásokat rendeztek, ezt a hagyományt viszi tovább a Vígszínház új játszóhelye is.
  
  A Víg Szalon a találkozások tere, ahol lehetőség van elmélyülten beszélgetni, egymásra figyelni, minőségi időt együtt tölteni. Az első évadban a tér fokozatosan telik meg programmal. A cél az, hogy hosszú távon olyan színes kínálat alakuljon ki, amelyben a sorozatszerűen visszatérő programok mellett koncertek, verses estek, felolvasások, különböző művészeti ágakat ötvöző produkciók és kifejezetten erre a térre készülő előadások is helyet kapnak. A Víg Szalon október 12-én a Szalon Nyitány című zenés irodalmi esttel kezdte meg működését. A színház felkérésére kortárs írók – Szabó T. Anna, Grecsó Krisztián, Vámos Miklós, Nyáry Krisztián, Nádasdy Ádám, Darvasi László, Tóth Krisztina és Závada Péter – gondolkodtak és alkottak szabadon arról, hogy mit jelent ma számukra a szalon szó. Az így született szövegek mellett a témához kapcsolódó dalok, versek, prózák teszik teljessé a Valló Péter által rendezett előadást, melyben Bach Kata, Balázsovits Edit, Fesztbaum Béla, Horváth Szabolcs, Kovács Patrícia, Medveczky Balázs, Orosz Ákos és Szilágyi Csenge lépnek színpadra. A nagy érdeklődésre való tekintettel a Szalon Nyitány december 8-án és 29-én is látható lesz.
  
  A Víg Társalgó kulturális beszélgetés-sorozatában egy előadás vagy sokakat foglalkoztató téma kapcsán alkotók, művészek és szakemberek osztják meg gondolataikat, és ebben a sorozatban kapnak helyet a Vígszínház életében jelentős szerepet játszó művészek pályáját bemutató életút beszélgetések is. Október 13-án Az imposztor bemutatója kapcsán Spiró György, Kern András és Rudolf Péter, Nyáry Krisztián moderálásával fog beszélgetni, míg november 15-én Kútvölgyi Erzsébet pályáját ismerhetjük meg.
  
  November 3-án indul a Filmklub, ahol beszélgetésekkel egybekötött vetítések keretében elsőként a teátrum 125 éves történetét feldolgozó, Víg125 című fikciós dokumentumfilm-sorozat egyes részeit lehet megtekinteni, majd az érdeklődők találkozhatnak a film alkotóival és szereplőivel. A kincset érő dokumentumokkal, soha nem látott archív felvételekkel, interjúkkal és előadásrészletekkel illusztrált sorozatban a kulisszák mögötti történeteket játékfilmes eszközökkel mesélik el az alkotók. A szereplők és a megszólalók között megtaláljuk a társulat egykori és mai tagjait, a főszereplő pedig maga az épület, vagyis a Vígszínház. Az első részben megismerhetjük a Víg építésének és indulásának a körülményeit. Szó esik a kezdeti évtizedek sikereiről és nehézségeiről, a világháborúk, a gazdasági válság és a spanyolnátha járvány hatásairól is. A november 3-i vetítés utáni beszélgetés résztvevői Gajdó Tamás színháztörténész, Márkus Luca és Wunderlich József színész, Paczolay Béla rendező és Kovács Krisztina dramaturg lesznek. A Filmklub november 24-én és december 15-én folytatódik.
  
  November 20-án és december 8-án a Szívlapát című részvételi versszínház keretében Zoltán Áron és Igó Éva színművészek nemcsak bevezetik a nézőket a kortárs költemények varázslatos világába, hanem versírásra is ösztönzik őket. November 11-én pedig a Vígkorúak eseményén a résztvevők betekintést nyerhetnek a színház működésébe, találkozhatnak a színház munkatársaival, akik szakmájuk mesterfogásaiba is beavatják őket. A közös játék és beszélgetés mellett kulisszatitkokról, aktuális bemutatókról is mesélnek.
  
  A hely részletes története
  
  A Szent István körút 16. szám alatt 1897-98-ban – a Vígszínház átadását követően két évvel –Wellisch Alfréd tervei alapján épült fel a színház mellett álló 5 emeletes bérház.
  A részletesen megmunkált kovácsoltvas kapu mögött a nagykörút egyik legszebb lépcsőháza rejlik Lotz Károly freskóival, márvány borította falakkal és a neves Villeroy & Boch által szállított padlóburkolattal.
  
  Az épületben 1899-ben nyitott meg a Club Kávéház, mely a Vígszínház művészeinek, illetve a lipótvárosi és újlipótvárosi értelmiségnek adott otthont: Heltai Jenővel, Molnár Ferenccel, Miklós Andorral, Bródy Sándorral, Karinthy Frigyessel, sőt, egy ideig még József Attilával is össze lehetett itt futni.
  
  A kávéház a két világháború közötti időszakban rendkívül népszerű volt, számos társaság tartotta itt a találkozóit, illetve közgyűléseit, az impozáns belső kialakítású termek sakk- és bridzsversenyeknek is helyet adtak.
  
  A második világháború hajnalán a különtermekben irodalmi és művészeti előadásokat is tartottak, ez a szokás pedig a háború után a teljes helyre kiterjedt: 1946-ban a magyar kabaré egyik oszlopa, a később Ausztráliába emigráló Türk Berta, a Rákosi-korszak későbbi szakaszában pedig többek közt Zsolnay Hédi, a Gershwint Magyarországnak bemutató Vécsey Ernő, illetve az 1956-ban Kanadába távozó Faragó Panni is feltűnt a békésen kávézgató emberek közt.
  
  Az államosítás után a Club Kávéház Espresso néven működött tovább 1956-ig a Budapesti Vendéglátóipari Vállalat, majd a XIII. kerületi Vendéglátóipari Vállalat irányítása alatt. A helyet a hatvanas évek végén bezárták és átépítették, melynek köszönhetően az eredeti díszítés jelentős része elveszett. 1969-ban új néven, Víg Matróz étteremként nyitott meg újra a helyiség, mely 1988-ig működött.
  
  A rendszerváltást követően a helyiségből három kisebb üzlethelyiséget hoztak létre, melyből a körúthoz közvetlenül csatlakozó rész bankként működik, a Hegedűs Gyula utcából nyíló pedig a XIII. Kerületi Önkormányzat tulajdonában van. Ezt a helyiséget bérelte ki és újította fel a Vígszínház 2023 májusától.
  
  Az egykori Club Kávéház Hegedűs Gyula utca felőli bejáratán megközelíthető fogadó tere eredeti formájában őrzi és nosztalgiázásra hívja a helyiségbe belépőt. A mennyezet és a falak találkozásánál végig futó aranyozott díszítés hangulatában és struktúrájában az egykori kávéház hangulatára is emlékeztet, ugyanakkor a Vígszínház épületében fellelhető stukkók díszítésére is hasonlít. Az oldalfalakat díszes faburkolat és üvegajtós bútorok dekorálják, ami tovább növeli a tér exkluzivitását.
  
  A fogadótérből induló íves márvány lépcsőkaron át egy tágas és hosszas galéria közelíthető meg. Ez a tér lehetett egykor az a helyiség, ahol irodalmi és művészeti előadások kerültek megtartásra.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2025. május 24.
Martonvásáron kezdi a fesztiválszezont az Aurevoir. és a PASO
2025. május 25.
Iron Maiden - Run For Your Lives 2025 (Papp László Budapest Sportaréna)
2025. június 1.
Őrült feldolgozásbuli a Dürerben – jön a Me First and the Gimme Gimmes! (Dürer Kert - Budapest)
 a rovat legfrissebb cikkei: 
60 évig lappangott a monumentális Barcsay - nemsokára a Képzőn látható!
A Bartók Tavaszból egyenesen a Liszt Ünnepbe – az első programok máris elérhetők!
Lelki utazás pünkösdkor a Merita-sorozat következő koncertjén Bakonybélen
Wagner kezdőknek és haladóknak – a Müpa operafesztiválja mindenkit vár
Budapest lesz a házigazdája a világ egyik legnagyobb klasszikuszenei szakmai eseményének – érkezik a Classical:NEXT 2026
Kísértés felsőfokon – Don Giovanni a Müpa és a Budapesti Fesztiválzenekar közös új Mozart-fesztiválján
Nagy Ervin és Borbély Alexandra színre viszik az életüket
Nakarjakov és Pletnyov érkezik a Müpába
 kiemelt 
Metallica 2026
  
A Metallica 8 év után visszatér Budapestre! A zenekar 2026-ban már negyedik éve futó, rekord-döntögető M72 elnevezésű világkörüli turnéját hozza el Budapestre, ráadásul a No Repeat Weekend megoldással, azaz két este is hallhatjuk a bandát, két teljesen különböző programmal és más-más előzenekarokkal, június 11-én a Pantera és az Avatar, 13-án pedig a Gojira és a Knocked Loose lesznek a Metallica vendégei

Ugly Kid Joe: teljes műsorral várnak a júniusi koncerten
Cradle Of Filth: brutális lemezzel térnek vissza Budapestre
Carcass, Beneath The Void, Vér a DÜRERben
Zseniális blues gitáros érkezik június 14-én
 friss hozzászólások 

FAB-Springfest - 26. Virágzás Napjai (1)
Pantera, Power Trip, Child Bite (2)
Blind Myself, 27, Isis (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 brutal knights    stesztay dávid    kick/ass    grindrise fest vi    death night feast    candlemass    dubinski    korn    schizophrenia    swashbuckle    emilie autumn    marilyn manson    scott kelly    józsef attila    kutyák És macskák    wakachuka    trabant    hátsó ajtó    abbath    forbidden    turunen    kosztolányi dezső    h.power    till we drop    vojnits  

r48
Copyright 2000-2025 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!