lemezajánló [nagylemez]  2005. január 29. szombat   15:29

nincsen hozzászólás

  A görög Order Of The Ebon Handnek kereken egy évtizedre volt szüksége ahhoz, hogy a kezdeti nyers és pőre black metal hátrahagyása után kialakítsa a saját hangzását, és az okkult mágiákban elmerülve megalkossa a XV: The Devil című albumot. Ez a lemez egy új korszak kezdetét is jelenti a Merkaal basszusgitáros/énekes által vezetett csapat történetében, ugyanis nagyra törő terveik szerint minden elkövetkező album borítóján egy tarokk-kártya lesz majd látható. Ezt a korongot a tizenötödik lap fedi, amely (a játék szabályai szerint) szélsőséges gondolatok és fizikai erők összekovácsolásával képes bárkit megölni, vagy meghódítani. Ennek megfelelően egy valóban elsöprő és kegyetlen művet készített a mediterrán trió, amelyben nemcsak a jelzett kártyát, de a Satyricon és az Emperor munkásságát is megidézik.
  
  A párhuzamok viszont egyáltalán nem zavaróak, mert az albumnak, egy sajátos, drámaian szenvedélyes hangulata van, maga a zene pedig elég sok helyütt már-már vizuális eszközökkel él. A megjelenített víziókat magától értetődően csak sötét tónusokkal ábrázolják, lévén, hogy a vészjósló billentyűtémákban semmilyen dallam nincsen, a melódiákat Phlaigon szállítja karcosan szóló gitárján. A lendületről egy meglepő természetességgel szóló dobgép gondoskodik, sajnálatos viszont, hogy a négyhúrost tulajdonképpen teljesen eltűntették a keverés során. Legyen ez a legnagyobb probléma, a nyitó For Marchosias még így is elemi erővel szakad ki a hangfalakból, és kíméletlen blast beat tempóval robog mintegy négy percen át, ahol egyszer csak hegedűből származó disszonáns hangok, valamint megfejthetetlen nyelven elhadart párbeszédek ütik fel a fejüket, végül pedig egy málházós riff vezeti le a dalt. Ezt követően Allocesnek nyújtják át a tizenötös kártyát a kettes nóta formájában, amelyben szélsebesen száguldó, mégis érzelmekkel teli dallamok áradnak a gitárból, miközben az operakórus hangját egy vidámparki tükörteremhez hasonlatosan nyújtja, formázza az effektekért felelős programozó, Lethe.
  
  Külön pozitívum, hogy egy hallhatóan jól felépített, szinte dúdolható szóló is helyet kapott a dalban. Nyomasztó harangszó, zajok, gregorián kórus vezeti fel a Gateway To Silence-t, itt Merkaal különösen megkínozza a hangját, a monoton menetelős ütemekre pedig meglehetősen egyszerű betonozásokat épített fel Phlaigon. Itt is hallható egy ügyes gitárszóló, amelyre egy szaxofon válaszol. A Visitors egy hagyományos, tornádószerű black metal dal, és ugyan nincs híján a triót jellemző melódiáknak, messze ez a legjellegtelenebb tétel a lemezen. Az Eibont már nem lehet megvádolni, lánccsörgetés, erősödő-halkuló kórusok, beszédfoszlányok színesítik középtempóban döngető riffjét, amely a szám végére egy monumentális akkordba vált. A Spellbound ismét a sebességre helyezi a hangsúlyt, akárcsak a folyamatosan változó To Gremory, csakhogy előbbi szerzemény kifejezetten pozitívnak tűnik az eddig tárgyaltakhoz képest, ezért elsősorban a refrén galoppozós ritmusa felelős. Az utolsó Gleaming Kingben hallhatjuk először (és utoljára) a bőgőt, amely felvezeti az alapriffet, amely üveghangok, nyújtások után jut el oda, hogy egy utolsó, kiadós száguldás (és 47 perc) után lezárja az albumot.
  
  Nem tudom, hogy tényleg minden egyes tarokk-kártyához készít majd muzsikát az Order Of The Ebon Hand, de úgy hiszem, hogy a XV: The Devil egy tökéletes kezdete lesz ennek a grandiózus sorozatnak, azt pedig már csak remélni tudom, hogy következő lemezük is hasonlóan erős lesz.
  
  1. For Marchosias
  2. To Alloces
  3. Gateway to Silence
  4. The Visitors
  5. Eibon
  6. To Gremory
  7. Spellbound
  8. The Swordwraith (Unbroken vow II)
  9. (You Are) The Gleaming King

azonosító (nem kötelező):	ellenőrző kód:	gépeld be ide:

új hozzászólás írása: