hosting: Hunet
r36
  cikkekfotók        
kultúra [előadás]  2024. szeptember 5. csütörtök   06:23
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Tartalmas évadot kezd a Szegedi Szimfonikus Zenekar


  Kiváló szólistákkal, öt bérleti sorozattal, különleges koncertprogramokkal várja a közönséget az ország egyik legnagyobb szimfonikus együttese, akik számos alkalommal szerepelnek fesztiválokon, határon túli magyarlakta területeken és évente több mint harminc iskolába viszik el a zene szeretetét.
  
  Száznégy zenekari művészével az ország egyik legnagyobb szimfonikus együttese, a Szegedi Szimfonikus Zenekar szeptember 3-án ünnepélyes társulati üléssel megkezdte az évad művészi munkáját. A gazdag programot Gyüdi Sándor igazgató és Dubóczky Gergely művészeti vezető ismertette a tagsággal és a sajtó képviselőivel.
  „Az év zenekari művésze” díjat Atyimó Ferenc tubaművész vehette át dr. Binszki József alpolgármestertől.
  
  „Zenekarunk június közepén zárta az előző évadot, de nyáron sem pihentünk. A Szegedi Szabadtéri Játékok keretében két teltházas koncertet adtunk: Puccini és a szerelem című, a száz éve elhunyt komponista hat operájának részleteit tartalmazó műsort én dirigáltam, majd Dubóczky Gergely vezényelte a Péter Bence zongoravirtuóz szimfonikus koncertjét. Közreműködtünk a Rebecca című musicalben és Donizetti Szerelmi bájital című vígoperájában, majd Szent István-napi hangversenyt játszottunk Hódmezővásárhely főterén.” – emlékezett vissza a nyári szezonra Gyüdi Sándor igazgató.
  
  A most kezdődő évadban a zenekar öt bérleti sorozatot indít. Két szimfonikus sorozata, a Fricsay- és a Vaszy-bérlet hét–hét hangversenyét a Szegedi Nemzeti Színházban és a szegedi dómban, a Vasárnapi matiné és a Csokimatiné négy–négy programját a Korzó Zeneházban játssza. Az évad újdonsága a Kisszínházban meghirdetett, klasszikus és preklasszikus műveket tartalmazó, négy hangversenyből álló sorozat, az Esterházy-bérlet. A bérleti sorozatok leghangsúlyosabb karmestere, Dubóczky Gergely művészeti vezető nyolc hangversenyt dirigál, Gyüdi Sándor igazgató öt, Pál Tamás négy koncerten lép a karmesteri dobogóra. Vendégkarmesterként többek között Hontvári Gábor és a tavalyi I. Fricsay Ferenc Nemzetközi Karmesterverseny győztese, Gabriel Hollander vezényel. Szólistaként koncertezik a zenekarral többek között a trombitavirtuóz Sergei Nakariakov és a neves klarinétos, Wenzel Fuchs, Palojtay János és Kiss Péter zongoraművész, Schöck Atala énekművész, valamint a zenekar két koncertmestere, Kosztándi István és Behán László Dezső. A műsorfolyam Mahler II. szimfóniájával indul és Händel Messiásával zárul.
  
  „Művészeti vezetőként ez a második évadom a Szegedi Szimfonikus Zenekarnál, boldog és büszke vagyok, hogy ilyen tartalmas évaddal várhatjuk idén is közönségünket. A kiváló szólisták mellett rengeteg népszerű és különleges művet hallgathatnak meg a koncertlátogatók. Az évadnyitó Mahler-szimfónia után októberben párhuzamba állítjuk Vivaldi és Piazzolla négy évszakot megjelenítő kompozícióját. A népszerű bécsi klasszikusok mellett lesz koncert, amely Sibelius és Schumann közös vonásait firtatja, a Halottak napját Dvořák Stabat Matere teszi emelkedetté, májusban pedig megidézzük a századforduló Párizsának hangulatát, hogy csak néhány témát kiemeljek. A nagyromantikus repertoár mellett izgalmas kortárs műveket is hallhat majd a közönség. Esterházy-bérletünkben Fenyő László amellett, hogy Vivaldi G-dúr és h-moll csellóversenyét játssza, karmesteri szerepben is feltűnik A halál és a lányka című Schubert-kompozíció vonószenekari átiratát dirigálva. Különleges várakozással tekintek a bérlet utolsó koncertje elé, melyben Mácsai Pál és Kerekes Éva Haydn A Megváltó hét utolsó szava a keresztfán című művéhez Esterházy Péter Hét utolsó szó című írását olvassa fel, melyet a szerző az én felkérésemre alkotott 2014-ben. A koncert mellé kiállítást is tervezünk, hiszen Nádler István ehhez az előadáshoz kapcsolódva megfestette a szintén Hét utolsó szó címet viselő festménysorozatát.” – fejtette ki Dubóczky Gergely, a zenekar művészeti vezetője.
  
  A zenekar a bérleti sorozatokon kívül számos alkalommal lép koncertpódiumra. Várhatóan mintegy harminc koncertet ad általános iskolásoknak a Lázár Ervin Program keretében, közreműködik a Vántus István Kortárszenei Napokon, a Szegedi Zsidó Kulturális Fesztiválon és több jótékonysági hangversenyen, A Magyar Klasszikus Zene Napján kortárszenei koncertet ad. Fontos missziója a határon túli magyar területeken való koncertezés: ősszel vendégszerepel Aradon, és kortárs magyar zeneszerzők műveit játssza a vajdasági Magyarkanizsán. Szintén az évad őszi felében kerül sor az első fővárosi vendégszereplésre: az Olasz Kultúrintézetben, Dante-fesztivál keretében Mendelssohn Olasz szimfóniáját dirigálja Dubóczky Gergely.
  
  A Szegedi Szimfonikus Zenekar jelenti a Szegedi Nemzeti Színház gazdag zenés színházi kínálatának bázisát. Új operabemutatóként a Pillangókisasszony és a Varázsfuvola kerül színre, koncert-szerűen hallható lesz a Bánk bán, a Parasztbecsület és a Bajazzók. Az évad operett-premierje a Marica grófnő, az új musical-produkció a My Fair Lady. A tavalyi év sikeres előadásai közül műsoron marad a Manon Lescaut és a Hegedűs a háztetőn.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. október 9.
Sonata Arctica, Firewind, Serious Black: hármas lemezbemutató októberben
2024. október 10.
Kísérletezős elektro-rock hyperpop-metallal keverve: Budapesten játszik a Blackout Problems és a Lake Malice (Dürer Kert - Budapest)
2024. október 12.
DES ROCS, az alternatív rock fenegyereke, Budapestre érkezik
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Hommage - Tiszteletadás | Keserü Ilona kiállítása
Nyikolaj Luganszkij a 19. századi szalonok világát is megidéző repertoárral érkezik a 10. jubileumi Cziffra Fesztiválra
100 éves José Eustasio kultikus regénye, az Örvény
Liszt 213: Különleges ünnepi harmónium- és orgonahangversenyre készül a virtuóz orgonaművész, Mészáros Zsolt Máté
Visszaköltözik az egykori Arizona Mulatóba Madám Bizsu! – Ősbemutatóra készül a Thália Színház
Magyar Nemzeti Férfikar: új néven folytatja Magyarország legnagyobb hivatásos férfikara, a Honvéd Férfikar
Liszti-hiszti - Eckhardt Gábor rendhagyó gyerekkoncertje
Barokk művek, barokk orgona és egy hegedű – Zene Világnap-i hangverseny a Pannonhalmi Főapátságban
 kiemelt 
The Black Tour: Imminence, Aviana, Allt
  
A svéd Imminence az alternatív metalcore műfajának egyik legmeghatározóbb szereplőjévé nőtte ki magát

Kísérletezős elektro-rock hyperpop-metallal keverve: Budapesten játszik a Blackout Problems és a Lake Malice
Septicflesh, Equilibrium: októberben közös koncert az Analogban
Iron Maiden - Run For Your Lives 2025
IST IST: Light A Bigger Fire tour - Manchestertől a Dürer Kertig
 friss hozzászólások 

Blind Myself, 27, Isis (1)
Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 dilis    vended    danny barker    piramis    deli-kutt    juliette lewis    snow patrol    guillermo del toro    halflives     hugh grant    lugosi lászló    strong deformity    nvyllund    affliction    irish    both miklós    szokolay-dongó balázs    katona tamás    pentagram    zac efron    underworld    world invasion    xandria    taking dawn    hammer barlang  

r42
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!