hosting: Hunet
r34
  cikkekfotók        
előzetes [koncert]  2024. augusztus 29. csütörtök   06:22
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Őszköszöntő jazzkoncertek a Müpában


  Hagyományaihoz híven idén is pazar jazzprogramokkal kezdi új évadát a Müpa: a JazzTime fesztiválon Jazz Side Story Symphonic címmel Szőke Nikoletta, Gájer Bálint és a Danubia Zenekar ad nagyszabású közös koncertet, Kozma Orsi estjén magyar popdívák dalait élvezheti a közönség, a spanyol multiinstrumentalista, Andrea Motis pedig a Csapó Krisztián Quintettel készül közös produkcióra. De felbukkan a jazz a Budapesti Fesztiválzenekar és a Müpa Európai Hidak elnevezésű fesztiválján is, amelynek keretében Budapesten koncertezik mások mellett a Brussels Jazz Orchestra is.
  
  Az új évad és a JazzTime első produkciója mindjárt egy grandiózus, műfajokon és stílusokon átívelő est: a Jazz Side Story 2018-as, első kiadása kétszer töltötte meg csordultig a Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermet, most pedig még teltebb hangzással jelentkezik a produkció. A koncerten feledhetetlen Bernstein-szerzemények csendülnek fel, a két világszínvonalú énekes, Szőke Nikoletta és Gájer Bálint mellett a hazai jazzélet legkiválóbb muzsikusai és a Danubia Zenekar működik közre Fekete-Kovács Kornél vezetésével.
  
  Kozma Orsi és kvartettje legendás hazai popdívák dalait hozza el a közönségnek Kapitány Annie-tól a Koncz Zsuzsa–Kovács Kati–Zalatnay Sarolta-féle beatkorszak slágerein át a Katona Klári, Bontovics Kati vagy éppen Bódy Magdi nevével fémjelzett időszak legemlékezetesebb darabjaiig. A műsor összeállításában Zöldi Gergely dramaturg segédkezett, és nem titok, hogy vendéget is várnak a színpadra Ember Márk színművész személyében.
  
  A spanyol Andrea Motisnak évek óta csodájára jár a világ, ami nem is meglepő, ha figyelembe vesszük, hogy nem csupán a jazz, de a klasszikus zene, a funk és az elektronika világában is egyformán otthonosan mozog, és amellett, hogy nagyszerűen énekel, még trombitál, szaxofonozik és zenét is szerez. A Müpában a harsonás Csapó Krisztiánnal és hazai jazznagyágyúkból álló zenekarával lép fel, közkedvelt sztenderdeket éppen úgy hallhatunk majd a koncerten, mint vérpezsdítő latin szerzeményeket.
  
  A Brussels Jazz Orchestra az Európai Hidak fesztivál keretében érkezik a Müpába Philip Catherine gitárművész, Bert Joris trombitafenomén és a csodás hangú David Linx társaságában. A brüsszeli jazzélet színe-java bemutatkozik tehát a magyar közönségnek, ám a poposabb dallamok kedvelőinek sem kell bánkódniuk, hiszen az európai dalszerző-előadó színtér egyik kiválósága, a hazánkban is igen népszerű énekes-gitáros, Selah Sue is fellép, csakúgy mint az afropop felől érkező, de neosoulos és jazzes elemekkel is boldogan kísérletező Zap Mama és K.ZIA. Az alternatívabb, rock-punk momentumokkal színesített, jazzimprovizációkban gazdag zenére éhezők a TaxiWars koncertjén merülhetnek el az új évad izgalmaiban.
  
  Bernstein - Jazz Side Story Symphonic
  2024. szeptember 1. 20:00 Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
  
  Kozma Orsi: Csillogó fekete lemezek
  2024. szeptember 6. 20:00 Fesztivál Színház
  
  Andrea Motis és a Csapó Krisztián Quintet
  2024. szeptember 7. 20:00 Fesztivál Színház



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2025. május 18.
Born of Osiris, Ingested, Entheos és The Voynich Code – A progresszív és extrém metal nagyágyúi a Dürer Kertben! (Dürer Kert - Budapest)
2025. május 19.
Arena: 30 éves turnén érkezik ismét az angol neo-progresszív csapat
Decapitated, Cryptopsy, Warbringer, Carnation a Dürer Kertben (Dürer Kert - Budapest)
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Cradle Of Filth: brutális lemezzel térnek vissza Budapestre
Carcass, Beneath The Void, Vér a DÜRERben
Zseniális blues gitáros érkezik június 14-én
“A downtempo a lassú ütemek ellenére darabokra szakít” - Analog Balaton downtempo majális a Budapest Parkban!
We Came As Romans új dallal tér vissza – és végre újra jönnek Budapestre!
Duplázik az Elefánt a Kobuciban – június 13-14-én rendesen berúgják a nyár ajtaját
Decapitated, Cryptopsy, Warbringer, Carnation a Dürer Kertben
Sacred: itt a Parkway Drive legújabb dala!
 kiemelt 
Cradle Of Filth: brutális lemezzel térnek vissza Budapestre
  
Június 10-én a Barba Negrában lép fel a brit extrém metal legenda, a Cradle Of Filth, akik új, The Screaming of the Valkyries című lemezüket mutatják be a magyar közönségnek

Carcass, Beneath The Void, Vér a DÜRERben
Zseniális blues gitáros érkezik június 14-én
We Came As Romans új dallal tér vissza – és végre újra jönnek Budapestre!
Duplázik az Elefánt a Kobuciban – június 13-14-én rendesen berúgják a nyár ajtaját
 friss hozzászólások 

FAB-Springfest - 26. Virágzás Napjai (1)
Pantera, Power Trip, Child Bite (2)
Blind Myself, 27, Isis (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 vinny appice    a perfect circle    honey rock klub    chaos of disorder    chris hemswoth    che sudaka    sorronia    arkan    rocket queen    metallite    mad caddies    glen berger    bleeding through    alvin lee    nightmare    danger angel    leonardo dicaprio    orden ogan    bornholm    fátyol hermina    the offspring    1killembrace    együtt az ég alatt    fury uk    green hornet  

r48
Copyright 2000-2025 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!