hosting: Hunet
r31
  cikkekfotók        
magazin [asztaltársaság]  2024. július 23. kedd   06:23
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Sikerrel zárult a 9. Echo nyári akadémia a fehérvárcsurgói károlyi-kastélyban


  Ismét számos országból, köztük az Amerikai Egyesült Államokból és Indiából is érkeztek résztvevők.
  Hétvégén zárult az egyhetes nemzetközi Echo Nyári Akadémia, amely idén július 14. és 21. között immár kilencedik alkalommal hívta elmélyült és intenzív műhelymunkára a fiatal hegedűsöket, csellistákat és zongoristákat a világ minden részéről, esténként pedig koncertekkel, neves előadóművészekkel várta az érdeklődő közönséget.
  
  A fesztivál alatt összesen 9 koncertre várták az érdeklődőket és több száz látogató az eseményekre. Idén Francia-esttel, Norvég-magyar esttel, gitáresttel, éjszakai- és kávékoncertekkel és a klasszikus zenei program mellett egy népzenei koncerttel várták az közönséget. Magyarország számos területéről érkeztek látogatók, akik a zenei program mellett a kastélyt és parkját is közelebbről megismerhették, körbejárhatták, illetve aki kedvet érzett hozzá, betekinthetett a kurzusokba is. A résztvevő fiatal művészek a hangszeres órák mellett kamaraórákat is kaptak, lehetőségük nyílt próbálni, együtt játszani egymással és tanáraikkal a kastély kiváló akusztikájú termeiben, valamint ismert művészek és tanáraik mellett koncerteken mutatkozhattak be.
  
  Az akadémia alapító-művészeti vezetője, Fülei Balázs Liszt-díjas zongoraművész, akinek művésztanár-társai Varga Oszkár hegedűművész, Ludmány Dénes brácsaművész és Varga István gordonkaművész volt.
  „Az Echo Nyári Akadémia programját, kínálatát olyan elvek mentén szerkesztjük és olyan körülmények közé álmodtuk meg, ahogyan ideálisnak tartjuk a művészképzést. A kamarazene ezekben a csodálatos kastélyterekben otthon van, ezeket a zenéket ilyen környezetre, ekkora és ilyen terekre írták a szerzők. Ideális tehát itt próbálni, itt előadni ezeket a kamaraműveket. Az Echo Nyári Akadémia másik vonzereje – ami miatt minden évben számos országból van sok visszatérő résztvevőnk – az együtt töltött idő, az inspiráló beszélgetések, a minőségi műhelymunka, mindez nagyon fontos egy fiatal művésznek ahhoz, hogy fejlődni tudjon. Aki idelátogat, bármikor együtt élhet a zenével – ez az, amibe a koncertlátogatók is belekóstolhatnak, amiből ízelítőt kapnak az esti koncerteken. Itt van mód megszólítani a művészeket, beszélgetni egymással, együtt gondolkodni. Talán ezért is nő a látogatottságunk évről-évre és aki egyszer ellátogatott hozzánk egy koncertre, általában visszatér.” (Fülei Balázs Liszt-díjas zongoraművész, alapító-művészeti vezető)
  Az Echo Nyári Akadémiát jövőre a jubileumi tizedik alkalommal is a Károlyi-kastély csodálatos tereibe tervezik a szervezők 2025. augusztusában.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2025. május 14.
Manu Lanvin & The Devil Blues
Blues, booze & rock ’n’ roll – Manu Lanvin koncert Budapesten
2025. május 15.
Combichrist: májusban Budapesten a négy zenekaros dark industrial metal fesztivál
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Túl a filmzenei koncerteken: unikális előadók találkoznak a színpadon Filmslágerek à la Hot Jazz Band Wolf Katival és Pély Barnával
10 Millió Fa: így lesz erdő az 1%-ból!
Edukatív játékkal emlékeznek meg a 200 éve született Jókai Mórról
FAB-Springfest - 26. Virágzás Napjai
SopronFest: egy héten át ünnepel a Várkerület
A monumentális élmények éve - a Budapest Park a tizennegyedik évadban is tud újat mutatni
Túl a filmzenei koncerteken: unikális előadók találkoznak a színpadon
Levendula Piknik 3.0: újra izgalmas kollaborációk és zenei koncertek a Budapest Park színpadán
 kiemelt 
Zseniális blues gitáros érkezik június 14-én
  
Josh Smith a pandémia óta először indul szólóturnéra, és nagy örömünkre, több mint 6 év után Budapestre is visszatér triójával

We Came As Romans új dallal tér vissza – és végre újra jönnek Budapestre!
Duplázik az Elefánt a Kobuciban – június 13-14-én rendesen berúgják a nyár ajtaját
Decapitated, Cryptopsy, Warbringer, Carnation a Dürer Kertben
The Alchemist, Wavy és Jazzbois július 27-én a Budapest Parkban
 friss hozzászólások 

Pantera, Power Trip, Child Bite (2)
Blind Myself, 27, Isis (1)
Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 zslenszky    ego-project    forsaken world    faster    kanalas éva    volt    tokody ilona    kyuss    deranged    divided multitude    kapcsolat    gyár    hófehér és a vadász    rob de luca    lock up    mózes réka    striker    gulliver utazásai 3d    il divo    joystix    babits mihály    the cult    rammstein    skore    rowan atkinson  

r45
Copyright 2000-2025 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!