hosting: Hunet
r39
  cikkekfotók        
előzetes [buli]  2024. május 28. kedd   06:06
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Új dalokkal tér vissza Richie Kotzen a Dürer Kertbe
2024. július 4., csütörtök 19 óra, Budapest, Dürer Kert



  Július 4-én ismét saját dalait állítja középpontba Richie Kotzen a Dürer Kert színpadán. A több mint három évtizedes pályafutást maga mögött tudó gitárzseni a Poison, a Mr Big és a Winery Dogs mellett számtalan szólóalbumot adott ki, és ezúttal is a készülő friss lemezből hoz majd ízelítőt.
  
  Bár csak nemrég ért vissza egy 95 (!)-állomásos turnéról a Winery Dogs-zal, Richie Kotzen máris elkészült egy új kislemezzel: a Cheap Shots című dalt május 1-én tette közzé, a napokban pedig a hivatalos videó is megjelent hozzá. Egy igazán lendületes, gitárfókuszú dal született, amit Kotzen összetéveszthetetlen éneke tesz különlegessé… és a klipben a dobok mögött is ő ül:
  
  
  
  „Sosem tudom előre, hogy éppen hogyan, mikor csap belém az a kreatív erő, ami egy új dal ötletét inspirálja – mondta el Kotzen. – Sosem próbálom erőltetni ezt a folyamatot, mert tudom, hogy az élet előbb-utóbb mindig létrehoz egy olyan helyzetet, ahol ez a bizonyos kreatív szikra kipattan. Emellett az sem jellemző rám, hogy nyíltan szembemennék azokkal, akik szerintem ártanak nekem, hanem ehelyett a kreatív energiáimat vetem be ilyenkor, és dalszerzőként kiírom magamból a kellemetlen érzéseket, így nem örlődöm tovább. Szóval, ha valaki rendszeresen keresztbe tesz neked, akkor ott kell hagyni, amúgy végső soron te leszel saját magad legnagyobb ellensége. Segíteni próbáltam és most én vagyok a célpont? Kösz nem… inkább kiszállok. Az én elvem ilyenkor az, hogy ki vele, hajítsuk a szemetet oda, ahová való. Lépj tovább és felejtsd el őket! Erről szól ez az új dal.
  
  Kotzen pályafutása a ’80-as évek végén indult, amikor fiatal gitártehetségként szerződtette a Shrapnel Records. Azóta szólókarrierje mellett számos neves zenekarban is hírnévre tett szert: a Poison, a Mr. Big és a Winery Dogs tagjaként is ismert. A több mint 20 szólóalbum mellett az egyik friss produkciója az Iron Maiden gitárosával, Adam Smith-szel jött létre: a Smith/Kotzen duó ’21-ben adott ki albumot.
  A mosta kiadott dal egy teljes nagylemez hírnöke, ami az év második felében jelenik majd meg. Richie ezzel párhuzamosan az új turnédátumokat is betervezte már: nyáron Európában, ősszel pedig az Egyesült Államokban játszik. Budapestre július 4-én tér vissza, a Dürer Kertben játszik majd.
  
  a Livesounds bemutatja:
  2024. július 4., csütörtök 19 óra
  Budapest, Dürer Kert
  Richie Kotzen koncert
  Belépő: elővételben 10.900 Ft, a koncert napján 11.900 Ft
  Jegyek kaphatók a www.tixa.hu oldalon és a Ticketportal hálózatában.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó helyszín: 

Dürer Kert - Budapest

 programajánló: 
2025. március 28.
Ez nem egy antialkoholista himnusz – megjelent az Odatalálok a tengerhez! (A38 Hajó - Budapest)
2025. március 29.
Alec Benjamin 2025. márciusában ismét visszatér Budapestre!
Punk, kicsit másképp – itt a SÜTI!
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Enter Shikari (UK) – Europe 2025: Októberben a Dürerben!
Kortárs költők társasága -Újhold kislemezbemutató koncert a Három Hollóban
Swallow The Sun: finn metal hármas élén érkeznek áprilisban
Patriarkh, Dogma: új néven, okkult brazil apácák kíséretében tér vissza Budapestre a Batushka
Ez nem egy antialkoholista himnusz – megjelent az Odatalálok a tengerhez!
Henrik Freischlader koncert Budapesten
Punk, kicsit másképp – itt a SÜTI!
Manu Lanvin & The Devil Blues az Analogban
One-man show alsónadrágban - első önálló hazai koncertjére érkezik a Budapest Parkba Marc Rebillet
 kiemelt 
Enter Shikari (UK) – Europe 2025: Októberben a Dürerben!
  
Az Enter Shikari, a brit elektro/indiecore kulcszenekara egy exkluzív európai klubturnéval zárja az évet, és 2025

Swallow The Sun: finn metal hármas élén érkeznek áprilisban
Patriarkh, Dogma: új néven, okkult brazil apácák kíséretében tér vissza Budapestre a Batushka
Henrik Freischlader koncert Budapesten
Manu Lanvin & The Devil Blues az Analogban
 friss hozzászólások 

Pantera, Power Trip, Child Bite (2)
Blind Myself, 27, Isis (1)
Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 kalan mikla    jonah hill    kate hudson    wolfheart    alexisonfire    keith caputo    threat signal    de-phazz    adam sandler    the moon and the nightspirit    zsikla mónika    abbie cornish    metal church    gotthard    lyapis trubetskoy    divided multitude    death feast    anasztaszija makarenko    herbaliser    murderdolls    steven wilson    veszprém    hard    tonmi lillman    alíz csodaországban  

r42
Copyright 2000-2025 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!