hosting: Hunet
r36
  cikkekfotók        
beszámoló [koncert]  2005. január 11. kedd   12:40
nincsen hozzászólás

szerző: Rossika
Madball, Bridge To Solace, Deafness By Noise
2004. december 15. A38

  Hetek óta vártuk, hogy a New York-i Madball ismét hazai színpadon bizonyíthassa, hogy nem véletlenül számítanak a legnépszerűbb együttesek közé. És lőn: az apróbb félreértések következtében elterjedt „turné-törlés”-álhírek ellenére mégis itt volt és zenélt nekünk Freddy és csapata.
  
  Mire leértem a hajóra, már nagyban döngette az agyakat a Deafness By Noise nevű horvát formáció. Old schoolban utaznak a srácok, és jó kis lendületes, ritmusokban gazdag, tipikus bemozdulós zenét nyomnak. A basszer nem csak termetre volt hatalmas, iszonyat jól küldte a tempót, az énekes pedig végig lent üvöltözött a közönség soraiban, noha elég kevesen voltak ahhoz képest, hogy mi várt még ránk az este folyamán. Nagyon szimpatikus volt az együttes, bár rövid idő alatt ráuntam a zenéjükre. (A gityós srác Madball alatt úgy pörgött a színpadon, mint valami óvodás, állandóan ott akart lenni a tűz közelében.)
  
  A Bridge To Solace-re már nagyon kíváncsi voltam, utoljára a Szigeten láttam őket, ráadásul itt az új anyag, amit élőben még egyáltalán nem hallottam. Arra is kíváncsi voltam, Zolinak ma milyen napja lesz, és hát maradjunk annyiban, hogy átlagos volt. A Believe-vel indítottak, a női vokál Nightwish-t megszégyenítő szépséggel hívogatott be mindenkit a nyitásra. Ádám több számba is bele-bele csempészett rövidke szólókat, régi zenésztársa a háttérből elismerő mosollyal konstatálta, hogy a dobokat hátrahagyva a gitár lett Ádám igazi fegyvere. Nagyon élvezi, amit csinál és ez nagyon fontos egy zenész esetében. Zoliról már nem mondhatom el mindezt, kicsit furcsa volt mikor dühösen a földhöz vágta a mikrofont, de éneklés - üvöltés - közben felszabadultan kommunikált az első sorban lévőkkel. Lenyomták a How Long...-ot, és az új EP-ről a címadó nótát is (Kingdom Of The Dead), ami remek kis dal, megvan a kellő tempó, a váltások megadják a változatosságát, a belassulás meg kiválóan eleveníti fel a régi album durvulásait. Kicsit talán metalosra sikeredett de klasszul viszi tovább a BTS zenei vonalát. Végül három -mondhatnám, őskövület - dal zárta a rövidke produkciót az Of Bitterness-ről. A Rethink, Redefine, Revolt, a These Maps... és a Paper Bags... remek hármas, igazán átélhetőek, és a közönség teljes szívvel át is adta magát a BTS zenéjének. Énekeltek, volt kis „ütögetősdi” és mindenki szomorúan konstatálta, hogy a rendelkezésre álló időt nem játszotta végig a csapat.

  Ennek ellenére a Madballra még várni kellett, csak az előre megszabott időpontban kezdtek bele a közel egy órás koncertjükbe. Ha valaki nem vágná, miért is oly népszerű a csapat, íme egy kis történelem. Freddy Cricien, a Madball énekese állítólag már hét évesen lent küldte a CBGB´s-ben Agnostic Fronton, s nem sokkal később ő is belevágott a nagyoktól eltanultakba.
  
  (Apró kiegészítés: Roger Miret a kis Freddy testvére.) 1988-ban már lenyomták első fellépéseiket és egy évre rá már jött is a Ball Of Destruction első verziója. Ezzel beindult a gépezet, szépen csordogáltak az albumok, nőttön-nőtt a banda népszerűsége és nem volt olyan hardcore fesztivál, ahová meg ne hívták volna őket. A Roadrunner-nél jöttek ki az igazán emlékezetes korongok (melyekről szerencsére sok dalt hallhattunk most is), később pedig az Epitaph, majd a Thorpe Records adta ki az anyagaikat. Le sem tagadhatnák, hogy AF-on és SOIA-on nevelkedtek, kőkemény hardcore-t játszanak, mely tele van „kórus” részekkel. Igazán élvezhető és mozogható a zene, annak idején a Riff-Röff-ben sokan megtapasztalhatták ezt. Most közel 8 év után jöttek vissza hozzánk, és ha Freddy ígéretét megtartják, akkor jövőre az új anyagot is elhozzák nekünk. De nézzük, mit is mutattak szerda este.
  
  Már a megjelenés is megdöbbentő, basszer bőven a 100 kg fölött mozog, de spanyolos külseje barátságos belsőt takar. Bár az is igaz, hogy amikor a színpad tisztántartásáért felelős gyerek meglökte, akkor nagyon bekattant. Éppen elkaptam a pillantását, és nem mondom, hogy nem ugrott össze a gyomrom egy kicsit: áradt a düh a tekintetéből. Nem csodálom, hisz tökéleteset akartak nyújtani a tagok, és sokan nem ugrálni mentek fel a színpadra, hanem bohóckodni, ami totál röhej, arról nem beszélve, hogy zavarta a zenélésben a srácokat is. Mindegy, már hozzászoktunk. A For My Enemies-szel nyitottak a legújabb EP-ről, a NYHC-ről. Később még ugyancsak erről a korongról lenyomták a Tight Rope-ot is. Sokan vágták már az új szövegeket is, de az igazi durvulás a második számnál, a Smell The Bacon-nél indult be, a ´92-es Ball Of Destruction első száma beindította a hajó darabokra szedését. Iszonyat hangulat volt, és bár nem voltak annyian, mint a Sick Of It All-on, öröm volt nézni a sok fanatikus rajongót, ahogy ordítják Freddyvel a szövegeket. Már csak azért érdemes eljönni ezekre az oldschool bulikra mert a legnagyobb feeling ezeken a koncerteteken szokott lenni (eltekintve a 15 éves „minden szöveget kívülről tudok”-típusú dalolászó kislányoktól).
  
  Aztán harmadiknak érkezett a legnépszerűbb korongról, a Hold It Down-ról a Can´t Stop Won´t Stop. Hogy mi nem fog soha megállni? Az élet kegyetlensége az utcán, az, hogy az emberek kénytelenek az utcán felnőni és ott megtanulni - megtapasztalni - az élet nehézségeit. Az album címadó dala, a Hold It Down pedig már a hardcore családról mesél, arról, hogy ez a zene mindnyájunké és ez így jó, erre oda kell figyelni és meg kell tudnunk tartani magunknak. Aztán jött megint két régi dal, a Spit On Your Grave és a Get Out képében, melyből az alábbi sorok elég lényegretörők, azt hiszem: ”I don´t care what you say - get out, get out, Madball! Stay the fuck out!!!...”. Az 1994-es Set It Off korongról a Lockdown és a Set It Off következett ezután, majd a már említett új nóta, a Tight Rope. A Lockdown ismét egy kritikus dal, itt az igazság eltűnését, az emberek hatalomvágyát énekli meg Freddy az alábbi szókimondó szöveggel: ”Justice, justice That word don´t mean nothing to you Fuck you, fuck you Fuck you and your system too”. Nem akarok az összes számon így végigmazsolázni, bár megérdemelnék, hisz mindegyikben van valami olyan többlet, amitől nem csak üres HC dalok lesznek, hanem mondanivalóval bíró üzenetek. Persze nem kell, hogy mindenkit foglalkoztassanak a témák, de egy ízig-vérig hardcore csapatnál érdemes odafigyelni az üzenetre.
  
  A régi Across Your Face után a Face To Face volt az, ami nagyon keményen odatett, de tulajdonképpen végig elsöprő erővel áradtak a szólamok a Madballból. Never Had It, Done, Say What, Look My Way - sorakoztak a jobbnál-jobb nóták, de nekem a Nuestra Familia az, ami igazán közel áll a szívemhez. S, hogy miért? Ezért a gondolatért: ”At least we have each other and we can rely on another”. Hol van már az, hogy az ember tényleg ezt érezhesse, ha lemegy egy koncertre? Egyébként erről az albumról - (Demonstrating My Style) még leküldték a Pride-ot is, az is nagyon el van találva szerintem. A vége felé közeledve a hangulat fokozódása mellett a szöveg is több lett, szerintem élvezték az amerikaiak a hazai közönség lelkesedését és sok bónusszal megkínáltak minket. Ezek közül az It´s My Life-ot emelném ki, mely az Agnostic Front-nak lett címezve (rajtunk kívül), és ezzel a gondolattal zárnám a koncertélményeket is: ”It´s my life and I´ll do what i want It´s my life and I´ll say what I want Its my life and I´ll do what I care It´s my life and I´ll shave my hair”.
  
  Óriási élmény volt ez a koncert, és az sem mellékes, hogy emberi időben haza lehetett tekerni a koncert után - hálás köszönet érte a szervezőknek. Reménykedjünk, hogy tényleg elhozzák nekünk jövőre is az új dalokat, és hasonló durranásban lehet részünk.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

Bprpr

 programajánló: 
2024. november 22.
Swing à la Django & Kozma Orsi koncert
2024. november 23.
Hollywood Undead, Sleeping Theory
2024. november 25.
Metallica program az Apocalpytica-tol a Barba Negra Red Stage-en
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Sepultura, Jinjer, Obituary, Jesus Piece
METZ a Turbinában: Egy korszak lezárása
Accept, Phil Campbell And The Bastard Sons
Starset- Az Immersion: The Final Chapter turnéval hódították meg a Barba Negrát
Dalriada 20 / Nevergreen 30
A Dream Theater és Mike Portnoy újra együtt – Egy legendás történet újraírva
Lindsey Stirling Budapesten
Bryan Adams az MVM Dome-ban
A metalcore új hulláma: Imminence, Aviana és Allt fergeteges koncertje
 kiemelt 
Dying Fetus, Chelsea Grin, Despised Icon
  
Tengerentúli extrém metal csomaggal kínál túlnyomás elleni szelepet a karácsonyi készülődés / őrület közepén Concerto Music

Terror, Nasty, Combust a Durer Kertben
Descendents (US), Circle Jerks (US), Negative Approach (US)
Electric Callboy: 2025-ben már az MVM Dome-ba térnek vissza!
Wheel, Múr: izgalmas és feltörekvő zenekarokat hoz idén a progmetal Mikulás
 friss hozzászólások 

Blind Myself, 27, Isis (1)
Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 satöbbi    anvision    magyar rádió gyermekkórus    macabre    steve zahn    burst    monastery    letz zep    god dethroned    biorobot    the cribs    battlecross    mr. bean    dax flame    kool and the gang    bárka színház    cruel hand    jancsi és juliska    csemer boglárka    jubileum    magashegyi underground    pixies    deathcore    liszt    denzel washington  

r45
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!