hosting: Hunet
r33
  cikkekfotók        
hírek   2024. május 24. péntek   08:39
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Juhász Marci akusztik a RockHázban
2024. május 24., 20:00. RockHáz - Budakalász

  Juhász Marci 14 éves kora óta gitározik és szájharmonikázik, gyerekkorában népdalversenyeken is indult. Aztán ahonnan már a nagyközönség is ismeri a sztorit, 2012-ben bejutott a Csillag Születikbe, ahol végül a negyedik helyig menetelt. Ezt követően 8 éven keresztül a Nomad zenekar frontembere volt, ebből a produkcióból 4 stúdió és egy koncert album született. Mégis, 2020 decemberében úgy érezte, vissza kell térnie ahhoz, amit mindig is a legjobban szeretett, így elbúcsúzva a zenekartól egyszálgitáros produkcióján, saját dalokon kezdett dolgozni. Első önálló albuma Sorsszimfóniák címmel egy év múlva jelent meg. A lemez 15 hétig a Mahasz Top40es listáján is szerepelt, Marci pedig 2 év alatt közel 100 koncerttel járta be az országot, ahol nem csak saját szerzeményeivel, de néhány Nomád dallal, és népzenei újragondolásokkal is készült. Majd egy évvel ezelőtt (H)Arccal a nap felé címmel megjelent a második szólólemeze is – az új albumon 10 track kapott helyet olyan zenész kiválóságok közreműködésével, mint Szász Feri, Probojszki Matyi, Fonay Tibor, Cséry Zoltán, Schneider Szilveszter, Tóth Tamás vagy szintén a Road-ból ismert Molnár Máté, akivel ezúttal egy közös duett született. Ráadásul pont a lemezmegjelenés előtti napon kerül fel a nagy videómegosztó oldalra a Háttal magamnak klipes változata is, ami Marci és Máté első közös szerzeménye.
  Most pénteken, május 24-én Budakalászi RockHázban is felcsendülhet majd ez a nóta, több másik hangulatos slágerrel együtt Marci szólólemezeiről, és persze a zenekari múltból is.
  
  
  
  Jegyek ide kattintva
  



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2025. július 8.
Billy Idol, az örök lázadó a Budapest Parkban – új album és legendás slágerek egy estén!
2025. július 11.
15 év boldogság - a Budapest Parkban ünnepli első lemezének jubileumát a brit Hurts
2025. július 17.
Say Hello To The Hits – Lionel Richie összes nagy dala élőben az MVM Dome-ban!
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Új dallal jelentkezett a The Red Jumpsuit Apparatus – Slipping Through (No Kings)
Közös turnéra indul az Abyss és a DVVAD
Deluxe kiadással bővül a The Lumineers legújabb albuma
Új dallal jelentkezett a japán KNOSIS – érkezik a debütáló nagylemez
Megérkezett Solére új dala, a Baby Queen
Myrtus: új dallal és klippel jelentkeztek a Bakos-testvérek
Lendületben a svéd Crowne: itt a Timing Is Right és közeleg a Wonderland
Új EP-vel jelentkezett az olasz szimfonikus metalzenekar, az Inner Shrine
 kiemelt 
The Subways For Eternity európai turné
  
A The Subways debütáló albumának, a Young For Eternity megjelenésének 20

Yngwie Malmsteen Budapestre is elhozza 40 éves turnéja dalait
ArcTanGent 2025 az angliai Somerset-ben
Parkway Drive: novemberben Budapesten
Életművet ünnepel Németh Gábor
 friss hozzászólások 

FAB-Springfest - 26. Virágzás Napjai (1)
Pantera, Power Trip, Child Bite (2)
Blind Myself, 27, Isis (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 jonah hill    stian westerhus    casey affleck    kate winslet    metapay    tesstimony    morning star    bws     ned evett    xerosun    long play 33 1/3    troldhaugen    bolondos dallamok    struggle for life    august burns red    over promises    krapulax & bellepomme    sucker punch    sonic syndicate    kerecsen    nyírség táncegyüttes    we butter the bread with butter    mr.big    roar    another dawn comes  

r49
Copyright 2000-2025 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!