beszámoló [koncert] 2024. március 28. csütörtök 22:25
nincsen hozzászólás
szerző: MorelloCattle Decapitation, Signs Of Swarm 2024. március 22, Barba Negra
A death metal irányzaton belül, ahol nagyjából azon megy a versengés, ki bír minél brutálisabb lemezeket alkotni, nehéz manapság valami kiemelkedővel előállni. A régi nagyok (Death, Cannibal Corpse, Obituary és társaik) lerakták az alapokat és a maguk műfajában egészen változatos, emlékezetes dalszerzéseket is tudtak produkálni, de ma már a sok egyen-zúzdából nehéz kiemelkedni. Az amerikai Cattle Decapitation viszont a legutóbbi lemezeivel képes volt a színtér figyelmét magára irányítani és ezt nagy dolognak tarthatjuk.
Ez különösen az utolsó 3-4 albumnak köszönhető, de a legfrissebb, 2023-as Terrasite-ot is különösen lelkesen fogadták a kritikák (és persze a rajongók). A csapat nem olyan rég járt nálunk, 2022-ben a Kreator / Lamb Of God mellett a Track kisebb színpadán léptek fel, de ez a mostani este ténylegesen róluk szólt. Meg persze a többi zenekarról is, ugyanis szemlátomást a megjelentek nem csak a Cattle Decapitation-re indultak be, hanem az őket megelőző deathcore-os Signs Of Swarm-ra is nagy tombolás volt.
A Pittsburgh-i deathcore-osok bulijától kezdve kapcsolódtam be az eseményekbe, a hangulat ekkora viszont már bőven rendben volt. Egészen sokan gyűltek össze a Barba Negra kisebb színpadán és szerintem jó kombináció volt a szegelősebb death metal és a modernebb, hegynyi breakdown-okkal dúsított deathcore műfajok egy akolba terelése, mert szemmel láthatóan a megjelentek mindegyik bandával megtalálták a számításukat.
Nekem a Signs Of Swarm-hoz hasonló bandákkal mindössze csak annyi problémám van, hogy olyanok, mintha nagyjából ugyanazt a számot betonoznák 8-10-szer a koncert folyamán, szóval kevés a karakteres, emlékezetes, egyedibb téma vagy hangzás. Ettől még persze kiválóan lehet headbang-elni, pogózni és zúzni a koncertjükön, így is tett a közönség. David Simonich frontember gurgulázó hangja és ugrálásra, circle pit-re biztatása megtette a hatását, rendesen felpörgött a közönség. A maga műfajában jó és jó bulit csinált a Signs Of Swarm, de nem váltam a rajongójukká.
A Cattle Decapitation-ről is el tudom mondani ugyanezt, vagyis az ő eszméletlen brutalizálásuk nekem már sok (a korai lemezeken meg pláne), de azért kíváncsi voltam, mitől kapta fel mindenki a fejét a Terrasite albumukra. A Kreator előtt kissé zajos hangzással nem jött át annyira a történet, bár annyi már akkor is kiderült, hogy a maga műfajában egy brutálisan zúzó, de akár kifinomultabb megoldásokra is képes csapatról beszélünk, ahová némi egyedi felhang is társul. Akkor mondjuk még a Death Atlas albummal voltak, most pedig már saját jogon mutathatták meg, főzenekarként és a Terrasite album birtokában, mire képesek.
Nos, a banda kiállása önmagában tekintélyt parancsoló. Kivonultak két gitárral, basszussal, David McGraw a dobok mögött, Travis Ryan frontember pedig egy nagy levegőt vett és megindult a dara. Tényleg semmi kegyelmet nem ismert ez a csapat a színpadon, a szegelős, blastbeat-es, tekerős témák mellett azért voltak kicsit éteribb, merengősebb hangok is. Leginkább a látványosan megöregedett Josh Elmore gitárosnak voltak köszönhetők az esetenként előforduló elvontabb témák és a gitárszólók. Ő elég kimérten, hogynemondjam méltóságosan állt a színpad rendezői bal oldalán, kevés mozgással de szigorú, feszes gitármunkával. A másik oldalon nagyobb volt az aktivitás. Belisario Dimuzio gitáros és Olivier Pinard basszer szinte folyamatosan dobálták és pörgették a hajukat, szerencsére mindegyikük játéka egész jól hallható volt.
Nem mondanám tökéletesnek a hangzást, kicsit lehetett volna tisztább, jobban kivehető, de ez a masszív hangözön még a hangfalaknak se kedvez. A dobok mögött David McGraw munkáját érdemes még méltatni, mert eszelős tempót diktált, ráadásul nem úgy tűnt, mintha a szélvész szegelésektől és lábdob témáktól különösebben elfáradt volna. Kőkemény zenekari teljesítményt láthattunk.
Frontemberként Travis Ryan is megállta a helyét. Olyan túl sokat ő se mozgott, csak süvöltötte a sorokat és rázta a fejét. Az ő hangja néha inkább egy nagy masszát alkotott, így nem mindig lehetett kivenni a hörgésen belül is olykor változatos hangszínű megoldásokat, amely elég különleges a Cattle Decapitation-nél.
Természetesen ma elsősorban a Terrasite volt napirenden a Terrasitic Adaptation, We Eat Our Young, Scourge Of The Offspring dalokkal, amik rögtön egymás után darálták le a hallójáratokat. Később volt még a The Storm Upstairs és A Photic Doom is. Ezen túl még párat a Death Atlas-ról és az azt megelőző The Anthropocene Extinction és Monolith Of Inhumanity albumokról nyomtak. Ennél korábbi dal nem került elő, pedig a Cattle Decapitation-nek van még 4 további korongja. Ezek viszont tényleg annyira elvetemült, zsigeri zúzások, hogy ezekhez képest jóval kimunkáltabbnak tűnnek a fent említett albumok tételei. Így nem csoda, hogy ma már inkább az ő mércéjükkel agyasabbnak számító tételek dominálnak.
Pusztító koncert volt, a rajongóknak maximum arra lehetett panasza, hogy az utolsó dal után egyszerűen lesétált a banda a színpadról, semmi búcsúzkodás vagy miegyéb. De zeneileg mindenki megkapta, amit akart és ma este ez volt a lényeg.