hosting: Hunet
r34
  cikkekfotók        
hírek   2024. március 19. kedd   08:17
nincsen hozzászólás

szerző: ma
AWS: Nincs árnyék - Egy újabb dal a májusban érkező nagylemezről


  A szemfülesek már kiszúrhatták, hogy a bő két hete megjelent Fények nélkül című dalnak érkezhet folytatása, hiszen az első klipben több erre utaló jelet is elrejtett a zenekar, Brucker Bence gitáros pedig egy nemrégiben adott interjúban azt is elárulta, hogy az AWS tavaszi “Fények nélkül nincs árnyék” turnéjának neve is az első két kislemez címéből áll össze.
  
  
  “Mindig is szerettünk kísérletezni, zeneileg és vizuálisan is kipróbálni olyan eszközöket, amelyeket itthon még nem, vagy csak nagyon kevesen mertek használni. Ez a zenekar történetének huszonkettedik videóklipje, így szerettünk volna a lehetőségekhez képest a legjobban elrugaszkodni az eddig csinált dolgainktól és valami merőben mást kipróbálni. A Pixelfilm stábjára és Tokay Petire - akiről büszkén mondhatom, hogy az évek alatt, rendezőből barátunkká lett - eddig is mindig számíthattunk, ha egy látszólag lehetetlennek tűnő határidő alatt kell valami teljesen új dolgot megvalósítani, és ezért nem győzünk elég hálásak lenni nekik. “ - mondta el Brucker Bence gitáros
  
  “A dal azt a helyzetet írja le, amikor úgy érezzük, túl sokat vállaltunk, a ránk nehezedő nyomás és a szorongás pedig szépen lassan a földbe tiporja a személyiségünket. Ha valaki hosszú távon túl sok súlyt cipel a hátán, attól előbb vagy utóbb kiég, önmaga árnyékává válik, legvégül pedig a saját gondolatai is ellene fordulnak és szörnyet csinálnak belőle. A ´Nincs Árnyék´ tehát megszemélyesíti a legnehezebb napok legrosszabb pillanatait, gondolatait, de az üzenete mégis az, hogy ne adjuk fel, hiszen az árnyék jelenléte mindig magában hordozza a fényt is. Nekünk pedig meg kell küzdenünk vele nap mint nap, az így nyert tapasztalatokat pedig előnyünkre fordítani. A videó látszólag ugyanúgy kezdődik mint az előző, ám ha figyelmesen megnézzük, a szereplő, jelen esetben én, bizonyos esetekben máshogyan dönt az újraindult játékban, mint az előző próbálkozásakor. Ám miután újra elbukik, leveszi a VR szemüvegét, és kiderül, hogy valójában az egész, nehézségekkel teli játék is egyfajta groteszk szórakozás volt, hiszen már csak ez maradt neki egyetlen örömként ebben a kaotikus világban ” - árulta el Stefán Tamás énekes
  
  A két videoklipet egyszerre forgatta a Pixel Film stábja és rengeteg utómunkával érték el a végeredményt. Tokay Péter rendező így fogalmazott:
  “Két videoklip elkészítésére kértek fel bennünket, így dupla idő állt rendelkezésünkre, hogy egy történetet elmeséljünk. Bár az első videoklip egy igen egyszerűnek tűnő cselekménysort mutatott be egy főszereplő szubjektív szemén keresztül, mégis ennek mélyebb és mondhatni komolyabb mondanivalója volt, ami jelen videóval vált teljessé. Aktuális modernkori technológiának egy kis fricska, csapongás és dilettantizmus, ami igen jellemzi a mai társadalmat és a technikailag fejlődő, rohanó világot. Felületes kapcsolatok, és a kitartó hozzáállás teljes hiánya érezhető ebben az alkotásban.
  Mindezt egy VR játék keretébe pakoltuk, a történet viszont itt nem állt meg, mert a második videoklip elég komoly fordulatot vett, és ezt a témát még jobban boncolgatja, az AI aktuális szintjét és esetleges jövőbeni problémáit is óvatosan tálalja. Rendezőként nagyon ambivalens érzések fogtak el a klipek készítése közben, mert hiába érzem úgy, hogy a modern technológia (lásd AI) az iparágunkat a közeljövőben erőteljesen át fogja alakítani, aminek nagy valószínűséggel lesz jó és rossz hozadéka is, mindamellett konkrétan ez az alkotás is tartalmaz olyan kivitelezési technikákat, és a történet is részben erről szól.
  A Pixel Film vezetőjeként mindig tárt karokkal fogadom a kihívásokat, az újításokat. Ez a terület viszont olyannyira ismeretlen, bejáratlan és annyi plusz feladatot állított elénk, hogy készítése közben néha megkérdőjeleztem a nagy bevállalósságom határait.
  Köszönet a zenekarnak, hogy be merték vállalni ennek az új, részben még ismeretlen területnek a felfedezését. Azt hiszem mi most kimegyünk a szabadba és a következő napokban megpróbálunk minél kevesebbet ülni a gép előtt.”
  
  Az AWS tavaszi turné soron következő állomásai:
  2024.03.16. Székesfehérvár / FEZEN
  2024.03.22. Veszprém / Expresszó
  2024.03.23. Szeged / IH
  2024.04.20. Győr / Bridge
  2024.05.25. Budapest / Budapest Park
  



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. október 9.
Sonata Arctica, Firewind, Serious Black: hármas lemezbemutató októberben
2024. október 10.
Kísérletezős elektro-rock hyperpop-metallal keverve: Budapesten játszik a Blackout Problems és a Lake Malice (Dürer Kert - Budapest)
2024. október 11.
Lindsey Stirling: „Van valami megmagyarázhatatlan varázsa Budapestnek”
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Pierce Brosnan egyik kedvence is fellép Budapesten az Il Volo-val
Megérkezett Jagwar Twin legújabb dala, a The Watchers
The Native Howl új dala, a “Sons of Destruction” megérkezett!
Európába látogat a Trash Boat
Ben Quad új dallal érkezik: Ephemera az októberi EP-ről
A Magyar Kézilabda Szövetség felkérésére írt dalt az összetartozásról a felvidéki Storyum zenekar
´Ezennel kitárom a szívem, amiben minden hang, minden szó a véremmel íródott´ - Hét Jel: Vérrel írva
Ma este, a 94 éves kubai legenda, Omara Portuondo Budapesten adja élete utolsó koncertjét! Ezúttal végleg és ünnepélyesen elköszön a közönségtől
 kiemelt 
Lindsey Stirling: „Van valami megmagyarázhatatlan varázsa Budapestnek”
  
Lindsey Stirling világhírű hegedűművész október 11-én lép fel Budapesten, az MVM Dome-ban

The Black Tour: Imminence, Aviana, Allt
Kísérletezős elektro-rock hyperpop-metallal keverve: Budapesten játszik a Blackout Problems és a Lake Malice
Septicflesh, Equilibrium: októberben közös koncert az Analogban
Iron Maiden - Run For Your Lives 2025
 friss hozzászólások 

Blind Myself, 27, Isis (1)
Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 tina fey    kyuss lives!    melechesh    bakay marci    szekeres andrás    the devils blood    heaven & hell    them crooked vultures    los vegas    butal assault    colin o donoghue    war without end    lost dreams    panopticon    audioplanet    rooney mara    atlasz gábor    leaves eyes    dave groh    tilos az Á    kate winslet    sajnos batár    friendly fires    soulburners    nemesis  

r42
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!