hosting: Hunet
r32
  cikkekfotók        
hírek   2023. december 14. csütörtök   06:54
nincsen hozzászólás

szerző: ma
Earlybird: klip és év végi koncert


  Újabb klippel jelentkezett a fővárosi Earlybird zenekar. A csapat idén tavasszal jelentette meg az első nagylemezét nemidevaló címmel, melyről egy újabb számhoz, a srácok által is nagy kedvencnek tartott „Már késő” című dalhoz forgattak videót.
  
  
  A zenekar röviden összefoglalta, hogy mit érdemes tudni a dalról és a klipről:
  „A dal maga egy kicsit érdekes „életutat” járt be, mert egy gyakran félretologatott, halogatott ötletből egyszer csak egyfajta szerelemgyerekévé vált a zenekarnak, mert annak ellenére, hogy végül mindenki kivette a részét a dalírásból – magunkhoz képest – pikk-pakk összeállt, mind zeneileg, mind pedig szövegileg. Valahogy mindenkiben kialakult egy határozott és egyértelmű elképzelés, hogy mit akar viszonthallani, viszontérezni, amikor visszahallgatja a felvételt és ebben egy meglepően nagy egyetértés alakult ki bennünk már rögtön a kezdetektől. Szóval mindenki megírta a maga részét, elkészült a szöveg és azzal a lendülettel – kis túlzással - kb. késznek is nyilvánítottuk.”
  
  „A szöveg egyébként olyan kérdéseket feszeget, mint például, hogy érdemes-e mindent jól csinálni és gyakorlatilag „szentként” élni, vagy pedig tenni, amihez éppen akkor, és ahogy kedvünk van. A millió dolláros kérdés ugye: Csinálnál-e máshogy bármit is, ha tudod mi lesz a következő leosztás? Vagy kicsit fennköltebben fogalmazhatunk úgy is akár, hogy a „halál utáni útkeresés”, és egy lehetséges opció fejtegetése, avagy mi történik, ha az alagút végén a fényre kilépve kb. ugyanott találjuk magunkat, mégis minden és mindenki kicsit más. És talán a legjobb és egyben a legrosszabb az egészben, hogy nincs jó válasz – csak a katarzis.”
  
  Magáról a klipről az alábbiakat árulták el a srácok:
  „Alapszabály: működő felálláson, nyertes taktikán ne változtass! Ezért teljesen magától értetődő volt, hogy a soron következő klipet is Rákóczi Márk és Domaföldi Gerda kezeire kívánjuk bízni, akik ismételten hatalmas energiát és kreativitást vittek bele az egész projektbe. Nekünk innentől kezdve egyébként ők a „MárkÉsŐ” produkciós iroda. Hehehe.”
  
  „A klip kapcsán az volt az alapötlet, hogy a fent leírt – nevezzük így – mondanivalót, hangulatot a saját mindennapos frusztrációinkon, szorongásainkon keresztül akarjuk megjeleníteni, amihez a körben ülős, önsegítő terápia képét hívtuk segítségül. Próbáltunk úgy megjelenni, ahogy az ún. dolgos hétköznapokon kinézünk és – ha minden összejön – érezzük magunkat. Mondhatjuk, hogy mindennapos, de ezeréves gondok nyomták a vállunkat…vagy csak az egyikünk vállát? Nézzétek meg figyelmesen a klipet és döntsétek el ti magatok!”
  
  Aki nem hiszi, az december 30-án a Robotban meggyőződhet erről, ugyanis a srácok a SOSEVOLT és a Mindgate zenekarokkal karöltve adnak egy utókarácsonyi – előszilveszteri koncertet.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2025. április 20.
Swallow The Sun: finn metal hármas élén érkeznek áprilisban
2025. április 29.
Indie ünnep Readingből: Only The Poets az A38-on (A38 Hajó - Budapest)
2025. április 30.
Első önálló bulijával érkezik hazánkba James Hype!
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Seven Spires – Fájdalmakkal szőtt vallomás egy elhagyatott templomból
Phobia Effect újraértelmezi Coil klasszikusát – érkezik a Time Machines
Russ Ballard új videóval tér vissza – áprilisban érkezik dupla albuma
Új dallal jelentkezett a Have Mercy
Megérkezett a Within Destruction új albuma
Három mexikói MC, egy robbanásveszélyes remix – újragondolta saját slágerét a Hollywood Undead
Beton: Elásom önmagamban - Egy újabb súlyos tétel a júniusban érkező bemutatkozó albumról
Mire kiléptél a saját poklodból, jön a világvége - megjelent az Analog Balaton új klipje
 kiemelt 
Halflives: májusban visszatér Budapestre a robbanékony alterrock csapat
  
Május 4-én először játszik headlinerként Budapesten az olasz-francia pop-rock formáció, a Halflives

Dave Stewart EURYTHMICS feat. Vanessa Amorossi - Summer Tour
Colosseum: májusban ismét Budapesten a lassan 60 éves rockzenekar
Jean-Michel Jarre kilenc év után tér vissza Budapestre egy látványos elektronikus utazással
Őrült feldolgozásbuli a Dürerben – jön a Me First and the Gimme Gimmes!
 friss hozzászólások 

Pantera, Power Trip, Child Bite (2)
Blind Myself, 27, Isis (1)
Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 obey the brave    pig destroyer    serenity    hatesphere    dead end path    barátság extrákkal    angelina jolie    ashes of ares    human error    guy ritchie    kurt cobain    satyr    burzum    karthago    footlose    both miklós    stereomilk    beholder    sam worthington    ha/ver    in mourning    gabriela cedillo    gallows    discomfort    stiff bastard  

r47
Copyright 2000-2025 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!