szerző: RossikaBlood is Fire Metalcore Night: Blood is Fire, Dignity Dies First, Chimaera 2004. október 27., Zappa Cafe
Elég rég volt már az a buli amelyikről most írni fogok, de azt hiszem mindenképp érdemes pár gondolat erejéig felidézni az ott történteket. Október vége, a szokásos őszi roham kezdete, egy új helyszín és egy új szervező csapat. Nem is kell ennél több, jobban mondva azért az nem árt ha a zene is korrekt. Az est fellépői között volt a hazai Blood is Fire, egy angol banda a Dignity Dies First és a belga metalcore legénység a Chimaera. Azt hiszem ez a lista mindenképp megérdemelte volna, hogy jóval többen lenézzenek a Mikszáth térre a Zappa Caféba, még akkor is ha a szerda esti időpont nem a legszerencsésebb.
Még le sem értem a pincehelységből kialakított koncert szobácskába mikor nyilvánvalóvá vált, hogy ez a mai este inkább hasonlítani fog egy házibulira, mint egy szokásos koncertélményre. Az alig 30 négyzetméteres terem, végig szép kis szőnyegekkel, egy apró bárpulttal és néhány asztallal bensőséges hangulatot árasztott. Nem is kellett sokat várni és a BIF belekezdett a turnényitó zúzdába, mely több új dalt is tartalmazott és persze a régi kedvencek is fel-fel csendültek. Elég nevetséges volt, ahogy az egyetlen mikrofont adogatta egymásnak Tomi, Laci és néha ugye Robi. Ennek ellenére nagyon tetszett ismét a produkció, ez az énekstílus-kavalkád nagyot dob a zenekar megszólalásán, bár Laci szerintem kicsit túlzásba viszi és néha olyan érzésem van mintha valami lányok kedvence fiú csapat koncertjére csöppentem volna. Robi túlvilági be-belépései és Tomi hangja viszont ott vannak a toppon és ki ne szeretné a Youre Just The Outline Of Yourself-et. Kevés számot de jó hangulatban hallgattunk végig, kivéve az angolokat akik úgy ültek ott az egyik sarokban, mintha azt se tudnák, hogy mi folyik körülöttük és a hardcore nóták, mint kellemes kis szombat délutáni gyerek-dalocskák szólaltak volna meg.
Ezek után kíváncsian váMatthewrtam, hogy ők mire lesznek képesek. Mikor az énekes fellépett a színpadra és megpillantottam Shai Hulud-os trikóját, rögtön elöntötte a melegség a szívem. Reménykedtem, hogy itt ma valami csodát fogok hallani, hisz aki ilyen zenén nevelkedett az rossz ember nem lehet. Ezzel szemben, egy nagy halom káoszt hallottam. A gitártémák ott voltak nagyon, de az egész zene egybefolyt, és egy nagy masszaként próbált felkúszni a Zappa lépcsőin, hogy szabadulhasson. Az ének eltűnt, és hamar unalmassá vált az egész. Kis csalódás volt, de talán pár év múlva ha kitisztulnak a gondolatok a srácokban és technikailag is egy picit még hozzátesznek az eddigiekhez akkor egy európai Darkest Hour-ral lehetünk gazdagabbak. Egyébként a With Our Blood We Shall Water These Fields dalaiból válogattak, de, hogy milyen sorrendben hörögték el nekünk ezeket arra nem tudok választ adni.
Végül a belga metalcore fenegyerekei a Chimaera mutatkozott be. A négy éve alakult csapat, agresszív középtempós HC-t kever dallamosabb metal elemekkel, melyből egy igen élvezhető zene alakul ki. A 2003-as Passion Sets The Killing albumukról nótáztak, de ők sem vitték túlzásba. Nagyjából fél órát adtak ki magukból, majd szépen megköszönték és csendesen távoztak. Két dalt emelnék ki mindkettő durvaságával és helyenként felsejlő dallamosságával fogott meg: Passion Sets The Killing az album címadó dala, a másik pedig a Road To Salvation volt.
Összességében jó ötletnek tartom, hogy hasonló stílusú bandák lásd metalcore együtt koncertezzenek, és ne kelljen a változatosság gyönyörűségétől végigszenvednem egy zenekart, hogy végre olyan jöjjön ami érdekel. Rövid de velős volt az este, és annak ellenére, hogy a helyet nem tartom megfelelőnek koncertek lebonyolításához nagyon jó kis szerda estét köszönhetünk a szervezőknek.
17:30
