beszámoló [koncert]  2004. december 19. vasárnap   17:23

nincsen hozzászólás

  Ha valaki azt mondaná, hogy a Wigwamba szerveztek egy Metallica koncertet, akkor valószínűleg nagyon csúnyán kiröhögnék az illetőt Pedig ez tényleg így történt, mindössze annyi különbséggel, hogy nem az amerikai legenda lépett fel, hanem egy Németországból érkező tribute banda, a Nutellica. És úgy tűnik, ennek az eseménynek ezek szerint megfeleltek a Wigwam adottságai is.
  
  Nutellica. Ez a név még viccnek is rossz. Egy poén (gúny) formáció elnevezésének talán még megfelel, de egy METAL együttesnek, még ha feldolgozás-banda is, szerintem enyhén szólva is gáz. De rémes hangzású név ide vagy oda, a srácok úgy tűnik komolyan veszik magukat, elég csak megnézni a turné helyszíneket és időpontokat, és elgondolkozni azon, hogy a szinte naponta koncertet adó, Európát keresztbe-kasul bejáró banda talán mégis tudhat valamit Na, erre a tudásra volt kíváncsi a budapesti közönség is ma este.
  
  A magyar Judas Best csapatnak jutott a megtisztelő feladat, hogy beizzítsa a publikumot. Ahogy a nevükből is sejthető, ők a Judas Priest-et tekintik példaképnek, így tehát ma a Judas Priest és a Metallica legszebb pillanatai elevenedtek meg előttünk. A közönség meglehetősen lassan szállingózott: a Judas Best kezdésekor nem voltak túl sokan a színpad előtt, később aztán megérkezett a többség is, vagy pedig az asztaloknál ülők érezhették úgy, hogy kár lenne passzívan végigülni ezt a remek előadást. Így a Judas végére mégiscsak feltöltődött kissé a küzdőtér.
  
  Tényleg érdemes volt előrejönni, mert kiválóan teljesített a csapat! A Judas Priest bevett introjával, a The Hellion-nal kezdtek, majd a zseniális Electric Eye-jal robbant be a színpadra a banda. Tüdő a Halford-i hagyományokhoz híven eleinte csak a hangját hallatta, de nem jelent meg a színpadon, csak a szám közepe felé tűnt fel a közönség nagy üdvrivalgása közepette. Korrekt módon végigtolták ezt a remek dalt, majd jött az újabb nagy himnusz, Hell Bent For Leather. Megállás nincs, szépen sorjában következtek a Judas Priest klasszikusok, mint a Freewheel Burning, Desert Plain, és a Night Crawler. Az elején csak jobbára az egyik gitár hangját sikerült elkülöníteni, de hamar helyreállt a rend, és innentől már mindkét gitáros munkájában gyönyörködhettünk. Tüdő azért nem vehette fel a versenyt Rob Halford-dal, vagy Ripper Owens-szel, de nem is lenne igazságos ezt felróni neki, mert ő is mindent beleadott, és tőle telhetően remekül teljesített. A program pedig ment tovább, The Sentinel, A Touch Of Evil, Jawbreaker, megannyi remek dal. A Judas Best előadását a huncut módon, a leglassabb Judas Priest nótaként felkonferált Painkiller zárta. Hát igen, ilyenkor jön rá az ember, hogy milyen nagy kár volt lemaradni a Judas Priest nyári Summer Rocks-os fellépéséről

  Tökéletesen elégedett voltam a Judas Best előadásával. A zenészek remekeltek, Tüdő is kiváló frontemberként és énekesként mutatkozott be, érdemes volt fellépniük ma este, ezt a lassanként telítődő nézőtér is bizonyította. Ugyan egy Metal Gods-ot nagyon hiányoltam, és nem ártott volna egy Breaking The Law sem, de hát azt hiszem, hogy így is kiválóan szórakoztunk.
  
  Kissé helyzeti előnyben voltam, ugyanis a Metallicát már láttam nyáron Prágában, így az elvonási tünetek, amelyeket a banda magyarországi koncertjének hiánya okoz legtöbbekben, esetemben nem jelentkeztek. Sőt, inkább arra voltam kíváncsi, hogy emiatt vajon mennyien tisztelik meg jelenlétükkel a Wigwamot, képes-e kielégíteni egy tribute banda Budapest régóta húzódó igényét? Nos, olybá tűnik, hogy igen is meg nem is, mert őszintén szólva valamivel több jelenlévőre számítottam a mai estére, nem döntött nézőcsúcsot a Wigwam, viszont akik eljöttek, azok remek koncertet láthattak, emlékezetes nap volt a mai. Nyilvánvalóan nem lenne fair és igazságos a prágai Metallica koncerttel összevetni a német srácok előadását, azonban így utólag végiggondolva még úgy sem maradna szégyenben a Nutellica!
  
  Felmorajlott a Metallica szokásos Ecstasy Of Gold introja, mindenki készenlétbe helyezte magát, majd az Enter Sandman-nel belecsapott a húrokba a Nutellica. A hangzás bivaly volt a koncert elejétől a végéig, a srácok kőkeményen odatették magukat, szóval innentől minden aggodalmam egy csapásra elszállt! Majd eszeveszetten nagy zúzda következett a Creeping Death képében. Őrületes módon megdörrent ez a szám, hasítottak a riffek, sivítottak a szólók. A közönség pedig értette a dolgát, a dal közepén minden külön kérés nélkül belefogott a Die! Die! skandálásba. A bandának is tetszett a nézők aktivitása, láthatóan ők is nagyon élvezték az előadást. A frontember a külsőségekben is igyekezett James Hetfield-et utánozni, ezen kívül ott virított a dobon a dán zászló, az erősítőkön pedig a jellegzetes Metallica logo, igaz ezúttal egy N betűt formálva. A basszeros mindössze a kosárlabdás mezével hódolt Rob Trujillo-nak, a két gitáros viszont Hetfield Explorer-ei és a KH modellek másolataival feszített. Valamilyen szinten megmosolyogható ez a nagy kopírozási hajlam (pláne ha megnézzük a Nutellica honlapját, ami szintén gyakorlatilag egy-az-egybeni másolata a Metallica site-nak), szerintem is kissé átestek a ló túloldalára a fiúk, de ha szigorúan a színpadi produkciót és a zenei hozzáértést tekintjük, akkor nem róhatunk fel semmit a német arcoknak.
  
  A műsor közben folyt tovább, következett egy szám a ReLoad-ról, The Memory Remains. Szerintem nagyon jó ez a dal, kár hogy a sorlemezen sikerült tönkrevágni a rekedtes nyavalygással. Viszont élőben előadva, közönségénekeltetéssel megspékelve nagyszerű! Erről megbizonyosodhatunk az S&M albumon, valamint a mai koncerten is, mert nagyon jól átjött a dal ereje. Majd két újabb Ride The Lightning klasszikussal folytatódott a show, jött a For Whom The Bell Tolls és a Fade To Black. Mindkettőnek nagyon örültem, mert ezek kimaradtak a prágai Metallica programból. Pazar volt a gitárszóló a For Whom végén, a Fade To Black pedig önmagában is egy csemege, mind a melódiák, mind a zúzás kedvelőinek. Meglepetésemre előszedték a Frantic-et is az új Metallica lemezről! Eleinte kissé fintorogtam, el tudtam volna képzelni más dalt is helyette a tracklist-ben, de egyre inkább rá kell jönnöm, hogy ennek a számnak mégiscsak megvan a maga helye egy Metallica dalösszeállításban. Élőben nem vall kudarcot ez a dal, szóval aztán végül mégsem sajnáltam hogy előkerült.

  Újabb melódiákban és zúzásokban gazdag dal következett, Welcome Home (Sanitarium) a Master Of Puppets lemezről. A közönség kiválóan teljesített ezúttal is. Aztán végre előkerült a Killem All album is, sajnos csak egy szám erejéig. A Seek And Destroy-t játszották el, de a publikum legnagyobb álmélkodására jól megkavarták ezt a dalt! A szám közepe felé lévő dobkiállás előtt színpadra invitálta a csapat a Hollywood Rose énekesét, és az ő vezényletével eljátszották a Knockin On Heavens Door című Guns slágert. És itt még nem volt vége a dal a dalban felállásnak, mert érkezett a Kiss Forever Band gitárosa, átvette a legendás múmiás gitár másolatát, és vele pedig az I Was Made For Lovin You Baby dalt játszotta végig a Nutellica. Végül persze visszarendeződött a csapat, és annak rendje és módja szerint befejezték a Seek And Destroy-t. Érdekes volt ez a kis intermezzo, és véleményem szerint elismerés illeti a Nutellicát, hogy magyar feldolgozás-bandák tagjainak is lehetőséget biztosítottak a saját programjukon belül, másfelől viszont nem igazán értem, hogyan kerül a csizma az asztalra De láthatóan készültek erre a produkcióra, a tracklist papírjukon viccesen I Was Made For Seekin The Heavens Door néven szerepelt ez a kis összeállítás.
  
  Az emelkedett hangulat után kissé lelassította a tempót a Nutellica, kellett egy lassú szám is, és ha lassú szám, akkor egyértelműen Nothing Else Matters. A lassulás után pedig egy bulizós dal következett, Whiskey In The Jar a Garage Inc. válogatásról. Viszont amolyan istenes zúzás már régen volt, így az alaphangot máris megadta a Blackened intoja. Az utóbbi években ez a Metallica nyitószáma, a Nutellica viszont ezúttal a koncertjének a vége felé vette elő ezt a dalt, de mindez nem okozott problémát, így is óriási zúzás kerekedett a nézőtéren. Még egy kicsit elidőztünk az And Justice For All lemeznél, következett ugyanis nagy kedvencem, a One. Akárcsak Prágában, most is remekül szólt ez a dal, mindenki kivette a részét az éneklésből, a végén pedig az ordas nagy zúzásból egyaránt. A koncert végére pedig még előkerült pár igazi csemege, a punkos beütésű So What, a grandiózus instrumentális The Call Of Ktulu, és a könnyedebb bulizós Stone Cold Crazy. A Metallica igen ritkán veszi elő ezeket a dalokat, így külön öröm volt élőben hallani a Nutellica előadásában.
  
  Érdeklődve vártam, hogy mi fog kisülni ebből a mai estéből, de végül azt hiszem minden kiválón sikerült. A Judas Best remek formában volt, és a Nutellica előadása is fölékerekedett az elvárásaimnak. Furcsa volt a Hollywood Rose és a Kiss Forever Band tag fellépése, de ma minden kísérletezgetésnek helye volt. Még annak is, hogy pár perc erejéig helyet- és hangszert cserélt a szólógitáros és a dobos arc, nem törte meg semmi ennek az igazán vidám hangulatú fellépésnek az ívét. Igazán csak amiatt volt hiányérzetem, hogy miért nem kerültek elő az olyan klasszikus számok, mint a Master Of Puppets, vagy a Battery? Ezek azért eléggé hiányoztak, bár a többi ritkaság azért kárpótolt. Én július után ma is kiválóan éreztem magam, és szerintem mindenki elégedetten távozhatott a Wigwamból. Persze azért a végére meg kell jegyeznem, hogy örülünk az ilyen kiváló tribute bandáknak nagyon, de azért ideje lenne az eredeti előadóknak is idedugni a képüket

azonosító (nem kötelező):	ellenőrző kód:	gépeld be ide:

új hozzászólás írása: