beszámoló [koncert] 2023. november 20. hétfő 16:31
nincsen hozzászólás
szerző: MorelloInsomnium, In Mourning, Kvaen 2023. november 17, Barba Negra
Folytatódtak a melodikus death metal napjai, a szerdai Wolfheart buli után pénteken az Insomnium-ra látogathattunk vissza a Barba Negrába. Én azt gondoltam, hogy az Insomnium már a nagy sátorban lesz, lévén őket nagyobb névnek gondoltam honfitársaiknál, de ők is a Blue Stage nevű kisebb színpadon adtak koncertet. Itt egy kellemes háromnegyedház gyűlt össze, szóval utólag nézve észszerű volt ez a helyszín az Insomnium-nak is.
Elsőként a Kvaen zúzta le a közönséget, ami Jacob Björnfot egyszemélyes projektje, színpadi előadáshoz viszont mersze muszáj volt további zenészeket is toboroznia a svédnek. Az így színpadképessé vált produkció kifejezetten életrevaló lett, tökéletes választás voltak a hangulat beindítására. A jellegzetes black metalos arcfestéssel kiálló csapat zenéjétől is amolyan black metalos darát vártunk, ami igaz is volt, de a műfaj írott és íratlan szabályaihoz képest egészen sok melodikus elem dúsította a zenéjüket. A szólók leginkább a főnök gitárjából sültek el, de a többi tag is nagy beleéléssel zúzta a magáét. Az előzenekarokhoz képest egész nagy beindulást produkáltak, zenéjükben a döngölős, betonozós zúzásokon kívül a gyors, thrash-es tempók is helyet kaptak. Ráadásul a tagok a koncert után is szívesen álltak a fotózkodók rendelkezésére, sőt ha jól láttam, a dobok mögött az Amon Amarth-ból kiutált Fredrik Andersson játszott. Több, mint meggyőző kezdés volt.
Az In Mourning látványos háttérképpel indult neki és az is látványos volt, hogy 3 gitáros állt a színpadra. Ennek igazából a koncertjük végeztével se tudtam rájönni, hogy mi a jelentősége, ugyanis azért az In Mourning nem egy Iron Maiden-i muzikalitás, ami ezt ennyire indokolná. A zúzós, betonozós részek mellett náluk egész könnyed, szinte poposnak mondható témák is váltakoztak, valamint ők a dallamos énekre is hangsúlyt fektettek. Szólóéneket ráadásul mind a három gitáros vállalt egyik-másik számban, szóval nem csak csordavokálokkal erősítették egymást, e téren tényleg elismerésre méltó teljesítmény volt.
Mindezzel együtt engem személy szerint valahogy nem ragadott magával az In Mourning koncertje. Közel se volt rossz, vagy unalmas, csak meg kell mondanom, a Kvaen intenzitása engem jobban felpezsdített. De az In Mourning az eddig megjelent 6 nagylemezével biztos megtalálja azoknak a körét, akik a modern metal zenéből nem csak a durvább, hanem a könnyedebb árnyalatokat is szeretik kihallani.
Az Insomnium-ra szemmel látható izgatottsággal készülődtek a rajongók, mert bár a finn csapat viszonylag sűrűn jár felénk, az ő koncertjüknek mindig különleges hangulata van, ami könnyen el tudja varázsolni a hallgatóságot. Alapvetően az ő zenéjük is a melodikus death metal jól felismerhető alapjaira épül, hörgős énekkel és azok a bizonyos melodikus gitártémák esetükben nem csak színesítik, hanem úgymond éterivé is varázsolják a zenét. Vagyis az egész koncertnek van egy megfogalmazhatatlan, lélekbe hatoló mélysége és ilyen hatást csak kevés banda képes kiváltani.
Az Insomnium már az első albumoktól kezdve rátalált erre a hangzásra, később csak tökéletesítették mindezt, illetve nem felejtettek el jó dalokat írni. Ez emeli őket talán számos melodikus death metal banda fölé. Ennek a hangulatnak viszont előfeltétele, hogy egy tiszta, jól kivehető hangzás is társuljon az előadásukhoz. Még ma is nagyon szívesen emlékszem vissza a 2015-ös koncertjükre a régi Barba Negrában, hangzás szempontjából nekem az volt eddig az etalon.
Nos, a mai koncertre se kellett panaszkodnunk. Már az első szám, az Anno 1696 nyitónótája se szólt rosszul, de utána meg pláne nagyon tisztán lehetett hallani a hangszereket. Még Niilo Sevänen frontember minden basszuspengetése is a helyén volt. Azt már megszoktuk, hogy élőben az Omnium Gatherum főnök Markus Vanhala viszi a prímet a gitáron és őhozzá fűződnek a látványos finomságok és szólók is. Azonban a szintén itt meghonosodott Jani Liimatainen-t hiába kerestük a túloldalon, helyette Nick Cordle pengetett, akit szintén újabban az Omnium Gatherum-ból, korábbról pedig például az Arch Enemy-ből lehet ismerni.
Azonban az élő tagságbeli kavarások semmit sem vontak le a koncert értékéből, szemmel láthatóan mindenki tudta, mi a dolga és ennek maximálisan eleget tett. A műsor elsősorban a 2010-es évek szerzeményeit foglalta össze, az új lemezzel a főszerepben, a program hosszába pedig tényleg nem lehet belekötni.
Másodiknak a kedvenc Insomnium lemezem, a Shadows Of The Dying Sun egyik ikonikus tétele érkezett, az Ephemeral, amely a jelek szerint elég komoly koncertfavorittá nőtte ki magát. A death metalos témákból kicsit visszalassító White Christ ismét az új albumot idézte meg, a Pale Morning Star, Only One Who Waits, Change Of Heart, And Bells They Toll pedig a korábbi évek nagy kedvencei, amelyek konferálásakor hol itt, hol ott tört ki az ováció a hallgatóságból.
Nagyon működött élőben a Lilian és a The Rapids is az új lemezről, a The Gale és a Mortal Share pedig a ma megidézett legkorábbi időszakot, a 2006-os Above The Weeping World lemezt forgatta meg. Az új lemezről összesen 5 dalt játszottak, ebből a Song Of The Dusk volt az utolsó.
A végére pedig mondhatjuk, hogy az ő mércéjükkel mért slágerparádé maradt, vagyis a Shadows Of The Dying Sun album két elmaradhatatlan pillanata, a The Primeval Dark és a While We Sleep. Legutoljára pedig az Across The Dark korongot egyedül képviselő Weighed Down With Sorrow szántott végig a hallójáratokon.
A koncert végére szerintem nem maradt hallgató, aki elégedetlen lett volna a mai programmal. Persze lehet pár nagy kedvencet hiányolni, például az egyik leginkább koncertre való nótájuk, a Where The Last Wave Broke valamiért kikopott a műsorból, de a most eljátszott dalok tökéletesen megmutatták az Insomnium varázslatos világát. Érdemes volt többször körbenézni a közönségen. A zúzós részeknél egyszerre lengtek a hajak, az andalító témáknál sokan behunyt szemmel ringatózva, szinte táncolva szellemültek át. És ez a kettősség az Insomnium igazi ereje.
16:31
