hosting: Hunet
r33
  cikkekfotók        
előzetes [koncert]  2023. november 12. vasárnap   16:37
nincsen hozzászólás

szerző: Vik
Egy hét és fátyolba burkolózunk: Black Veil Brides érkezik Budapestre!
2023. november 20. Papp László Budapest Sportaréna



  A tavalyi Budapest Parkos teltházas koncertjük után, Andy Biersack akkor tett ígéretét honorálva idén is a turné állomásai között szerepel a főváros. A Papp László Budapest Sportarénában, november 20.-án megrendezett esemény keretében ismét nosztalgiázhat a kezdeti napokból megmaradt rajongótábor, és persze természetesen az új arcokat is szívesen látjuk a BVB Armyban!
  
  A Black Veil Brides amerikai alternatív rock együttes, amelyet Andy ‘Black’ Biersack (vokál) alapított 2006-ban. Azóta számos változáson ment keresztül mind a képi-, mind a hangzásviláguk. Kezdetekben erős smink, úgymond warpaint, azaz harci festés és fekete tupírozott hajkorona jellemezte őket, melyet később egyszerű bőrkabátra, majd később tematikus öltözetekre cseréltek. A zenekar különlegessége, hogy videóklipjeik gyakran összefüggnek, és egy történetet mesélnek el.
  
  
  
  A kezdeti sikereket a Knives and Pens, azaz kések és tollak című daluk hozta meg 2009-ben. Ez a szám az alkotás és önpusztítás közötti választásról szól, a klip pedig Biersack gyerekkori vívódásait mutatja be. A zenekar jelenlegi tagjai közül ekkor még csupán Biersack volt a mai posztján, a többiek ezt követően csatlakoztak. Jake Pitts (gitár), Jinxx (ritmusgitár, hegedű, zongora), és Ashley Purdy (basszusgitár) ekkor váltak a később nagy sikerű projekt részévé. 2010-ben jelent meg az első album, We Stitch These Wounds néven, melyen még Sandra Alva dobolt, őt váltotta Christian ‘CC’ Coma, akit már a következő, 2011-es Set The World on Fire albumon hallhatunk. A glam rockból merített külső ebben a korszakban volt a legjellemzőbb, ám a klippek között ekkor nem volt összefüggés, a Knives and Pens-ben és a Perfect Weaponban látott zöld füzet legközelebb a Rebels (2012) kislemezen szereplő Coffin című dalhoz forgatott médiában látható.
  
  
  
  
  2013-ban az eddigi legnagyobb projektbe fogtak a fiúk, ugyanis a harmadik albumhoz egy egész film készült. A Wretched and Divine: Story of the Wild Ones olyan sikerdalokat hordoz, mint az In the End vagy a Lost It All. A történet egy párhuzamos világba kalauzol bennünket, ahol a fear, azaz félelem nevű szervezet uralkodik, és a lázadók próbálják őket megállítani. 2014-re kissé elfogyott a lendület, és a Black Veil Brides IV album nem tudta megugrani sem minőségben, sem népszerűségben az elődjét. Mindössze kettő videoklip készült az albumhoz, aki kíváncsi a zöld füzet sorsára, a Goodbye Agonyból megtudja, persze előtte érdemes a filmet is végignézni. Ezután pár évig csend volt a BVB háza táján, Biersack szolóprojektjét építgette. 2018-ban a csendet megtörve megleptek bennünket a Vale című lemezzel, mely hangzásvilágával azt vélte sugalltatni, hogy az együttesnek bizony befellegzett. Valahogy a történetszál is ellaposodott már, és mintha azóta sem tért volna vissza a lendület.
  
  
  
  A változás 2019-ban érkezett, mikor is Ashley Purdy helyére Lonny Eagleton került a basszusgitár másik oldalára, és már a jelenlegi felállásban megjelenítették a The Night című kislemezt. 2020-ban, a 10. évfordulóra újra felvették az első albumot, Re-Stitch These Wounds címmel. 2021-ben pedig végre megkaptuk a hatodik stúdióalbumot, a The Phantom Tomorrow-t. Hasonlóan a Wretched and Divine-hoz, ez is egy alternatív poszt-apokaliptikus világban játszódik, ahol kettő kiemelkedő alak, Blackbird (fekete madár) és Nine (kilences) küzd egymással, mint a jó és a rossz harca. Természetesen a videoklipeknek itt is sorrendje van, kezdve a Scarlet Crossal, és zárva a Torchal. Ehhez a lemezhez képregény készült a film helyett, mégis mintha újra azzal a szenvedéllyel alkottak volna, mint régen. A legutolsó kislemez 2022-ben jelent meg The Mourning címmel, ezen található a második albumról vett Saviour című dal “folytatása”, a Saviour II.
  
  
  
  
  A tavalyi koncerten kapunyitás előtt négy órával már kígyózott a sor, és olyan teltházat csináltak a fiúk, hogy nem lehetett látni a hömpölygő tömeg végét. Ennek fényében mindenkit bátorítok a részvételre az idei előadásra (is).
  
  Előzenekarok a Halestorm és a Mothica
  Jegyezzétek fel a naptárba, 2023. 11. 20.!
  
  Jegyeket a Live Nation oldaláról ide kattintva válthattok.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó helyszín: 

Papp László Budapest Sportaréna

 programajánló: 
2024. október 16.
Einstürzende Neubauten alien pop music az Akváriumban
2024. október 18.
Within Temptation: meghirdette 2024-es turnéját a zenekar, Budapestre is ellátogatnak
Within Temptation: látványos koncertet ígérve, vendégekkel érkezik októberben a zenekar
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Parkway Drive koncert 2025-ben Budapesten!
Imminence: Budapesten is teltházas, nagyszínpadra költözött a svéd metalcore csapat koncertje
Fun Lovin’ Criminals - The Capistrano Tour 2024. - New York-i hip-hop, jazz, blues és rock keveréke egy kis Escobarral
Soen: progresszív metal este a Dürer Kertben
Future Palace: friss lemezét is bemutatja Budapesten a berlini post-hardcore csapat
Glenn Hughes és a Győri Filharmonikusok ősszel: már csak pár jegy maradt a szimfonikus koncertre
Cimbaliband - GÓRÉ lemezbemutató a Fonóban
Lindsey Stirling: „Van valami megmagyarázhatatlan varázsa Budapestnek”
The Black Tour: Imminence, Aviana, Allt
 kiemelt 
Parkway Drive koncert 2025-ben Budapesten!
  
A 20 éves ausztrál csapat a Thy Art Is Murder és az Amity Affliction társaságában érkezik az MVM Dome-ba 2025-ben ismét útra kel a Parkway Drive: Ausztrália metalcore hősei fennállásuk 20

Soen: progresszív metal este a Dürer Kertben
Future Palace: friss lemezét is bemutatja Budapesten a berlini post-hardcore csapat
The Black Tour: Imminence, Aviana, Allt
Septicflesh, Equilibrium: októberben közös koncert az Analogban
 friss hozzászólások 

Blind Myself, 27, Isis (1)
Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 hang-súly    aurahodor    overdrive    bognár szilvia    poison alley    possessed    grindrise fest vi    bérczesi    anvision    stentor    sziget fesztivál    molotov solution    frenk    thyrfing    taylor swift    az adósság    red sparowes    ék    flash    counterparts    mighty boosh    joe lynn turner    emilrulez    stone    vida rock band  

r43
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!