hosting: Hunet
r31
  cikkekfotók        
magazin [program]  2023. november 6. hétfő   08:18
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Jövőre újra látható a Csinibaba Táncdalfesztivál - a Katona József Színház és a Budapest Park közös produkciója!


  A Csinibaba Táncdalfesztivál a koncert és a színház fúziójából jött létre, és 2023 tavaszán közel telt ház előtt debütált a Budapest Parkban. A hatalmas érdeklődésre való tekintettel, a korábbi résztvevők mellett, még több katonás színésszel, új énekesekkel, illetve extra dalokkal színesítik a műsort, amelyet 2024. május 23-án láthat majd a közönség. Az esemény a Mastercard támogatásával valósul meg. A szervezők azt kérik, hogy aki teheti korabeli - 60-as, 70-es évek - stílusú ruhákban érkezzen, hogy még autentikusabbá tegyék a hangulatot.
  
  Idén először, kísérleti jelleggel, a Katona József Színház fennállásának negyvenedik évfordulója alkalmából rendezték meg elsöprő sikerrel a Csinibaba Táncdalfesztivált, amely a színház és a Budapest Park közös szervezésében valósult meg. Egy különleges élőzenei műsor, amelyben a Katona művészei a Parkban gyakran megforduló fellépőkkel állnak színpadra. Két különböző műfaj képviselőinek ereje egyesül tehát ezen az estén, hogy közösen alkossanak valami meghökkentőt, valami újat. Az előadás Vajdai Vilmos rendezésében jön létre, és azok számára is tud majd izgalmasat, meglepőt nyújtani, akik az idei élmény után ismét megnéznék a produkciót.
  
  A Budapest Park igazgatója, Pálffy András szerint a szenzációs és egyedülálló előadást kár lenne nem megismételni. Ahogy elmondta:
  
  “A Katona József Színház és a Budapest Park csapata is rengeteg munkát és kreativitást fektetett a Csinibaba Táncdalfesztivál megszervezésébe. Ez mindannyiunk számára új terep volt, ami nem csoda, hiszen tudomásunk szerint nem született még hasonló jellegű előadás, főképp ekkora volumenű. A közönség visszajelzése alapján a célunkat is elértük: a műsort egyaránt élvezték a zenerajongók és a színház elkötelezett közönsége is. Azt gondolom, közösen sikerült egy előremutató, a műfaji korlátokon átívelő műsort alkotnunk, és egy újfajta megközelítést mutatnunk a közönségnek, ami által a könnyűzene rajongói befogadható módon találkozhatnak a színház világával, és fordítva, ez a Budapest Park egyik fontos küldetése. A produkció visszhangja is fenomenális volt, ezért úgy döntöttünk, kicsit felfrissítve jövőre újra színpadra állítjuk ezt a kivételes műsort.”
  
  Ónodi Eszter, a Katona József Színház művésze így emlékszik vissza a tavalyi koncertre:
  
  “Amikor a társulat a nyitány után remegő lábakkal, kiszáradt torokkal, az izgalomtól halálra váltan felment a színpadra, és még egy hangot nem énekeltünk, egy szót sem szóltunk, csak álltunk, de máris kilencezer ember fülsiketítő örömujjongását hallottuk, egymásra nézünk Pálmai Annával és csak azt tudtuk mondani: ÚÚÚristeeen!!! - na akkor kezdtem sejteni, hogy elég jó esténk lesz. Reméljük, hogy a csodálatos közönségnek köszönhetően jövőre újra átélhetjük ezt a semmihez nem hasonlítható élményt!
  
  Máté Gábor, a Katona József Színház ügyvezető igazgatója:
  
  ”Nem igazán tudtuk, hogy pontosan mibe is vágunk bele, amikor 2022-ben elindítottuk a Budapest Parkkal közös esemény szervezését. A végcélt csak körvonalakban láttuk, érzéseink, terveink és reményeink voltak. Na meg persze nagy adag lelkesedés azzal kapcsolatban, hogy a Katona társulata egy eddig ismeretlen terepen mutathatja meg magát. Az az elsöprő siker, amit végül a produkció aratott, minden várakozásunkat felülmúlta. Örülünk, hogy lehetőségünk van a ráadásra!
  
  És hogy mit is takar pontosabban a Csinibaba Táncdalfesztivál? Az este gerincét a legendás Csinibaba című film betétdalai, illetve a 60-as évek kultikus táncdalai adják, meglepő formákban, sajátos feldolgozásokban. A zenét a Meggyes Ádám vezette, fúvósokkal, vonósokkal, vokalistákkal és ütősökkel kiegészített kísérőzenekar (Nart Orchestra) szolgáltatja, amelynek magja: Dési Tamás „Guba” - dob, Matus Péter - basszusgitár (mindketten Irie Maffia), Csókás Zsolt - gitár és Premecz Mátyás - billentyűk (mindketten Kéknyúl). Hozzájuk pedig újabb és újabb katonás színészek és parkos előadók csatlakoznak. Az egyedülálló koncert-show egy egészen különleges időszakba és miliőbe kalauzolja a nézőket.
  
  Dramaturg: Bíró Bence. Koreográfus: Duda Éva. Látvány: Schnabel Zita. Stylist: Giliga Ilka. Zenei vezető: Szepesi Mátyás.
  
  Az esemény támogatója ezúttal is a Mastercard.
  
  “Nagyon örülünk és büszkék vagyunk rá, hogy az első táncdalfesztivál sikere elvezetett a folytatáshoz. Biztosak vagyunk benne, hogy a mostani estén is teret kap majd az az egyedi, innovatív gondolkodás, ami a színművészetben a Budapesti Katona József Színház, a szórakoztatásban pedig a Budapest Park sajátja, és amiért évek óta szívesen dolgozunk velük partnerként is” - mondta Eölyüs Endre, a Mastercard Magyarországért és Szlovéniáért felelős igazgatója.”
  
  A jegyértékesítés november 6-án 10 órakor indul a Budapest Park felületein, azonban a Katona József Színház Pártolói körének tagjai és hírlevél feliratkozói, illetve a Park releváns jegyvásárlói már november 3-án 11 órától biztosíthatják a helyüket.
  
  A koncertre kizárólag állóhelyek válthatóak! A teraszokon korlátozott számban vannak székek, a helyfoglalás érkezési sorrendben történik!
  
  Csinibaba Táncdalfesztivál 2023:



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2025. március 20.
Szent Patrik nap a Fonóban a Bran együttessel - Madárerdő lemezbemutató koncert és ír táncház
2025. március 22.
Elő a kedvenc Elefánt-trekkekkel: döntsd el Te, mit játsszon a zenekar!
2025. március 25.
Airbourne, Asomvel
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Hip-hop és 18 éven aluliak versenye is lesz a Fülesbagoly Tehetségkutató-sorozatban
Forradalmi hétvége a Fonóban
Alföldi Róbert tárlatvezetése Szüts Miklós és Vojnich Erzsébet kiállításán
Nemzetközi toplistára került a Meybahar első nagylemeze
LENDÜLETBEN – A Fitos Dezső Társulat jubileumi kiállítása
Palotai Zsoltra emlékeznek a DJ-k világnapján a Zene Házában
Három napon át ünnepli létezésének 20 évét a Budapestért díjat is kapott buliszervező-csapat, az NVC
Ismét a főváros határain túlra terjed a Bartók Tavasz!
 kiemelt 
Manu Lanvin & The Devil Blues az Analogban
  
A francia Manu Lanvin és zenekara, a The Devil Blues, május 14-én a budapesti Analog Music Hall színpadán csap a húrok közé! Lanvin nem csupán kiváló énekes és gitáros, hanem a modern blues egyik legmarkánsabb figurája

One-man show alsónadrágban - első önálló hazai koncertjére érkezik a Budapest Parkba Marc Rebillet
Április 1-én érkezik a Pineapple Thief Budapestre
Disturbed, Megadeth a Budapest Arénában
Rivers Of Nihil, Cynic: agyalós death metal este a Dürer Kertben
 friss hozzászólások 

Pantera, Power Trip, Child Bite (2)
Blind Myself, 27, Isis (1)
Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 fekete zaj    milarepa    vojnits    másfél    withem    leonard cohen    krist novoselic    the avengers    balaton sound    five finger death punch    stick to your guns    michael bublé    dead can dance    stam1na    nemesis    revolution renaissance     daniel craig    musica moralia    neckbreakers ball    chris hemswoth    manökken proletarz    ryan reynolds    tracedawn    sexepil    avatar  

r44
Copyright 2000-2025 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!