hosting: Hunet
r39
  cikkekfotók        
hírek   2023. november 2. csütörtök   07:57
nincsen hozzászólás

szerző: ma
Megjelent a HERSELF & Blansch közös dala


  A HERSELF új dallal fordul az őszbe. Félig már ébren, félig még álomban. Aludtam is, meg nem is. Az Ébresztős egy olyan dal, ami hűen hozza a fárasztó hétköznapok nyűgösen ébredezős reggeleinek hangulatát.
  
  Bakos Atit, a zenekar frontemberét az ébresztő órája ihlette dalírásra:
  ´Egyik reggel arra ébredtem, hogy muszáj kezdeni valamit az ébresztőórám elképesztően idegesítő hangjával, szóval rázongoráztam. Örülök, hogy értelmet tudtam adni szegény ócska szerkezet létezésének, mert bár felkelni rá sosem sikerült időben, az akkordmenet nem lett rossz, úgyhogy Zitával számot írtunk belőle.´
  
  A dalban Ati hangja mellett Blansch (Rausch Blanka) hangját hallhatjuk.
  
  Ati: ´Mivel akkoriban nem volt még állandó énekesünk, arra gondoltunk, miért ne lehetne ez egy Blansch-sal közös dal.´
  Blansch: ´Atival 2021-ben találkoztunk először, amikor közösen örömzenéltünk a színpadon, hiszen a Paperdeer minket kért fel játszani az élő koncertjeikhez. Atival mindig is jól kijöttünk a próbákon a koncerteken, vagy amikor húgával Zitával, hármasban felmásztunk a Gellért-hegyre kibeszélni az élet dolgait… Annak ellenére, hogy már lassan 2 éve beszéltük, hogy kéne egy közös zene, most jutottunk el arra a pontra, hogy teljesen összeállt a kép.´
  
  Amilyen könnyen megszületett a dallam, olyan gyorsan érkezett meg a szöveg is hozzá.
  Blansch: ´Anno egy recsegős, kicsit zajos szintetizátor alappal kezdődött el minden. Emlékszem meg is lepődtem, mert amikor megkaptam a demót, rá egy órára meg is írtam a saját verzémet. Megihletett a dallam, így csak kirepültek belőlem a szavak. A folyamatnak a dalszövegírás része elég könnyen ment. Atival egy rugóra járt az agyunk, így kitudtuk egészíteni egymást. Az alap koncepciója a dalnak, egy álomkép. Talán valami olyasmi, amikor két ember ugyanazt álmodja, csak más nézőpontból.´
  Ati: ´A szöveg kicsit csapongó és összevissza, ahogy néha az álmok is, mikor éberen éljük meg őket. Ez az az állapot, amikor az érzéseink, félelmeink és vágyaink összekavarodnak és amikor felébredünk csak egyet szeretnénk: aludni még egy kicsit.´
  
  A dal hangzásvilágát egy különleges hangszerrel fűszerezte meg a zenekar.
  Bakos Zita: ´Régóta dédelgetett vágyunk volt, hogy a hárfa hangja is belekerüljön a dalba, ezt valósította meg Mikus Adrienn hárfaművész csodás játékával.´
  
  Az Ébresztős elektronikus zenei alapjait Kiss Benji (Bleau, Paperdeer) rakta össze. A stúdió- és mix&master munkák pedig Kirschner Péter fülét dicsérik.
  
  Hamarosan megjelenik a HERSELF első nagylemeze, de már dolgoznak a másodikon is gőzerővel, ami ígéreteik szerint a zenekar egy új arcát mutatja majd meg.
  



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2025. március 18.
Tycho új lemezével tér vissza Budapestre (Dürer Kert - Budapest)
2025. március 20.
Szent Patrik nap a Fonóban a Bran együttessel - Madárerdő lemezbemutató koncert és ír táncház
2025. március 22.
Elő a kedvenc Elefánt-trekkekkel: döntsd el Te, mit játsszon a zenekar!
 a rovat legfrissebb cikkei: 
15 év után új dallal jelentkezett a Wendigo - From Within premier
A Nova Twins bejelentette harmadik albumát és európai turnéját
Talk Show: DJ Regal remixeli a “Catalonia”-t
Ősszel turnéra indul a The Plot In You
The Red Crow: Spellbound – A stoner új hulláma
Mano de Piedra: Az új album a múlt kísértetei között
A finn The Bulldozer új EP-je tiszta, kompromisszummentes oi punk
Szent Patrik nap a Fonóban a Bran együttessel - Madárerdő lemezbemutató koncert és ír táncház
 kiemelt 
One-man show alsónadrágban - első önálló hazai koncertjére érkezik a Budapest Parkba Marc Rebillet
  
Marc Rebillet egy igazán sokoldalú művész, színész, zenész, zeneszerző, humorista, filozófus és (saját maga szerint) telefonos pszichoterapeuta is, aki a loop művészetének határait feszegeti a legkomolyabb és legkomolytalanabb témákon keresztül

Április 1-én érkezik a Pineapple Thief Budapestre
Disturbed, Megadeth a Budapest Arénában
Rivers Of Nihil, Cynic: agyalós death metal este a Dürer Kertben
Machine Head + Fear Factory a Barba Negra-ban
 friss hozzászólások 

Pantera, Power Trip, Child Bite (2)
Blind Myself, 27, Isis (1)
Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 sőrés zsolt    another dawn comes    vágtázó csodaszarvas    kirk hammett    amy winehouse    bëlga    into darkness    könnyedén    muzsikás    spirit blue    mary popkids    30 y    alteriah    fields of the nephilim    slytract    nicole kidman    the crown    konflikt    danielle spencert    d-a-d    zord    koós réka    the descendants    parway drive (aus)    zöld pardon  

r46
Copyright 2000-2025 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!